Az esküvőnk napja olyasmi, amire egész életünkben emlékezni fogunk. A következő történet főszereplőjére ez az állítás még inkább igaz, ám ő a legrémesebb emlékei között tudhatja ezt a különleges napot. Ennek oka pedig a vőlegény, aki otthagyta őt az oltárnál. Azóta 4 év telt el, a sebek lassan begyógyultak, ám az exvőlegény úgy döntött, újra megjelenik, mégpedig egy meglepő sztorival.

A nő különleges napjából hatalmas trauma lett.

A történet írója azzal kezdi, hogy 29 éves, és 4 évvel ezelőtt hozzá készült menni akkori vőlegényéhez, akit “J”-ként említ. Az esküvője napjáról pozitív dolgokat ír, az előkészületek rendben zajlottak. Alapvetően minden tökéletesen ment, a ruha rajta volt, sminket kapott, és fotózkodott a koszorúslányokkal.

Már készen állt arra, hogy az oltárhoz sétáljon, mikor rémes dolog történt. J tanúja félrevonta őt, és elmondta, hogy a vőlegény távozott. Bepattant egy autóba, és felszívódott, senki sem tudta visszatartani.

Nehéz volt az újrakezdés az összetört szívű menyasszony számára.

A nő azzal folytatja történetét, hogy az egész olyan frissnek tűnik, mint azon a bizonyos napon. Miután a vőlegénye eltűnt, ő hazament a lakásukba, és látta, hogy a vőlegény összes holmijának hűlt helye. A nő elmondta, hogy azóta nagyon össze kellett szednie magát, hogy tovább tudjon lépni.

A nászútra a legjobb barátnőivel ment el (ami szerinte a legjobb döntés volt). Terápiára kellett járnia, hogy leszámolhasson a bizalmi problémáival, a férfiról pedig azóta nem hallott.

Az elmenekült vőlegény hírt adott magáról.

A nő feltételezi, hogy J egy közös barátjukkal vette fel újra a kapcsolatot, aki valószínűleg megadta neki az ő számát. J ugyanis írt neki, hogy találkozni akar, és bocsánatot kérni. Azt írta, sok mindent meg kell magyaráznia, hogy mi is történt azon a napon. A nő nem tudta, mit tegyen.

Abban már biztos volt, hogy J csak egy rossz emlék számára, ám a kíváncsisága nem hagyta nyugodni. Mostani párja támogatta, bármilyen döntést is hozzon. A nő hezitált, úgy érezte, minden kapcsolatot meg kell szakítania exvőlegényével.

Ám egy idő után meggondolta magát, és úgy döntött, találkozni fog vele.

J-vel való találkozása során rengeteg részletet tudott meg a 4 évvel ezelőtti dolgokról.

A találkozás a nő elmondása szerint teljesen közömbös volt számára. Egy parkban találkoztak, a jelenlegi párja is elkísérte a nőt. Távolabb ült, miközben J-vel beszélgettek. Bevallotta, hogy még ostobábbnak érezte magát a férfival való találkozás után. Sok dologra fény derült a kapcsolatukról, melyekre ha jobban odafigyel, és exvőlegénye nem lenne ilyen kiváló hazudozó, már rég elhagyta volna a férfit.

A kapcsolatuk utolsó évében a férfi megcsalta őt. Rájött, hogy meleg, és emiatt nehéz helyzetben érezte magát. Családja elképesztően homofób, rémes emberekből áll. Ezért úgy tett, mintha szerelmes lenne menyasszonyába, de közben valaki mást szeretett. Barátját a munkahelyén ismerte meg, a nő találkozott is vele néhányszor, mikor ebédet vitt J-nek.

Ahogy közeledett az esküvő, a vőlegény érezte, hogy választania kell, és ő a barátját választotta menyasszonya helyett. Összeszedte a holmiját, és eljátszotta, hogy minden rendben van, majd a barátja felvette, és elköltöztek két várossal odébb. Bocsánatot kért, mert nem volt őszinte, és azt tette, amit tett. A nő azt felelte, jobban szeretné, ha semmilyen kapcsolat nem lenne ezután köztük, de megbocsát neki. Az exvőlegény ezt elfogadta, csak néhány napig tartózkodott a városban, aztán végleg elment.

A nő azzal zárta történetét: “Bevallom, mikor hazaértem, sírtam. A barátom átölelt, és felajánlotta, hogy megrendeli nekem a kedvenc ételemet. Ő a legjobb férfi, nem erőltette, hogy beszéljek a dologról. Ha valamit kaptam életem legrosszabb napjától, az az, hogy elvezetett ahhoz, akivel most vagyok.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét