Ez a figyelemre méltó történet szép példája az emberi túlélésnek és alkalmazkodóképességnek, mégpedig a teljes elszigeteltségben. Miközben merengünk ezen a rendkívüli történeten, jusson eszünkbe az emberi lélek elképesztő ereje is.
Menekülés a magányba.
Ho Van Lang elmondhatta magáról, hogy 41 éven át élt a vietnámi dzsungel mélyén édesapjával, Ho Van Thanh-val. Utazásuk a vadonban 1972-ben kezdődött, mikor Ho van Thanh elhatározta, hogy felesége és két másik gyermeke tragikus elvesztése után elmenekül a civilizációból.
A dzsungelben folytatott életük során mindössze 5 emberrel találkoztak a négy évtized alatt, és minden alkalommal, mikor egymás útjába kerültek, inkább behúzódtak a sűrűbe, hogy továbbra is rejtve maradjanak a külvilág elől. Évtizedekig nem is sejtették, hogy a háború véget ért.
Rejtőzködtek, és Lang nem ismerte a nőket.
2013-ban véget vetettek az elszigeteltségnek. Vietnám Tay Tra körzetébe, egy kis faluba vitték őket, ahol Ho Van Lang először találkozott nőkkel. Fogalma sem volt a nők létezéséről. Meglepő, hogy Ho Van Thanh soha nem világosította fel fiát a nőkkel kapcsolatban.
Ho Van Lang barátja, Alvaro Cerezo pár évvel a visszatérésük után mesélte, hogy annak ellenére, hogy Ho Van Lang képes ugyan különbséget tenni férfiak és nők között, még mindig nincs tudatában a köztük lévő alapvető különbségeknek.
Lang elképesztő túlélőképessége.
Lang rendkívüli túlélési képességekkel rendelkezett, képes volt különféle módszerekkel táplálékra vadászni, és kizárólag a vadonban boldogult. Étrendje gyümölcsökből, mézből, majmokból, kígyókból, gyíkokból és békákból állt, ezenkívül különösen a patkányfejet kedvelte.
Bátyja, Tri, aki a lebombázott házban maradt, amikor testvére és apja az erdőbe menekült, azt mesélte Langról, hogy olyan, mint “egy kisgyerek egy férfi testében”. Hozzátette: “Lang nem ért sok alapvető társadalmi fogalmat. Egész életét a dzsungelben töltötte.”
A bátor Lang könnyen alkalmazkodott a dzsungelen túli élethez.
“Ha megkérném Langot, hogy ártson valakinek, azt komolyan megtenné – mondta Tri. – Lang még csak egy gyerek. Nem tud semmit. A legtöbb ember tudja, mi a jó és mi a rossz az életben, de a testvérem nem.”
Lang első éve a dzsungelen kívül kihívásokkal volt teli, az immunrendszerének pedig alkalmazkodnia kellett az új baktériumokhoz. Cerezo szerint azonban “most boldog az új életével”, örömmel szemlélte az emberek és állatok közötti, harmonikus kapcsolatot, ami éles ellentéte az ő korábbi életmódjának.
Nem tántorította el a félelem, és tovább folytatta a megismerést.
Ahogy Cerezo mondta: “Lang talán a legimádnivalóbb ember, akivel valaha találkoztam, csak egyszerűen nem tudja, mi a jó és mi a rossz.” Érdekes módon apja, Ho Van Thanh még mindig rettegett a normális életbe való visszatéréstől. Azt remélte, egy nap majd visszatérhet a dzsungelbe.
Miközben folytatta az élet megismerését és felfedezését, ugyanaz a bátor és nyitott ember maradt. Ho Van Lang 52 évesen, körülbelül nyolc évvel azután halt meg, hogy ő és apja visszatért a civilizációba.
Ez a történet a magányról, a túlélésről és a kapcsolat iránti vágyról megérinti az ember szívét, emlékeztetve arra, hogy az emberi kapcsolatok milyen mély hatást gyakorolnak az életünkre.
Lang utazása a dzsungelből egy új életbe megmutatja, hogy az embernek milyen óriási alkalmazkodóképessége és átalakulási képessége van, és bizonyítja lehetőségeink határtalanságát.