Barbra Streisand egyike a világ legnevesebb színészeinek és énekeseinek. 6 évtizedet felölelő karrierje során mindent elért: nyert Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjat. Nagyon szerencsésnek vallja magát, és nemcsak a díjai miatt, de azért is, mert megtalálta az igaz szerelmet. Bár ez nem fiatal korában történt meg vele. Története megmutatja, hogy a szerelemre lehet, hogy sokat kell várni, de megéri.
Cikkünkből megismerheted Barbra Streisand magánéletét és annak a titkát, hogyan lehet 80 évesen is szerelmesnek lenni.
Az első házasság
Streisand 1942. áprilisában született. Karrierje a ’60-as években kezdődött, eleinte éjszakai bárokban és színházakban lépett fel. Nemsokára a tévében is feltűnt, és 1963-ban kiadta első albumát, amit Grammy-díjra is jelöltek.
Az egyik utolsó Broadway-előadásának meghallgatásán találkozott Elliot Goulddal. A meghallgatás után csupán annyit mondtak neki: “Köszönjük.” Összezavarodott, és nem tudta, mi fog történni ezután, ezért megadta a telefonszámát, és azt mondta: “Valaki felhívna? – emlékezett vissza Gould egy interjúban. – Én leírtam a telefonszámát, és felhívtam.”
Streisand meghívta Gouldot, hogy nézze meg az egyik előadását, de a férfi ragaszkodott hozzá, hogy együtt is játszanak a darabban. Így is lett. Egy év múlva pedig már házasok voltak.
A siker okozta szakítás
Streisand és Gould 1969-ben szakítottak, hivatalosan 1971-ben váltak el. Énekesnőként a karrierje üstökösként száguldott felfelé, de ennek a házassága fizette meg az árát. Gould egyszer azt nyilatkozta: “Nehéz volt olyasvalakinek a férje lenni, aki igazából a sikerrel élt házasságban.” Hozzátette azt is, hogy a végsőkig kitartottak egymás mellett. Barbra egyetlen fia, Jason Gould ebből a házasságból született.
Két évtizednyi vágyakozás a szerelemre
Attól kezdve Barbrának számos kapcsolata volt a show-biznisz különböző szereplőivel. 1973-ban Jon Petersszel volt együtt, ő volt a menedzsere és a producere. 1983-tól 1987-ig Richard Baskinnel, egy fagylaltgyártó vállalat tulajdonosával élt együtt. Ő írta a Here We Are at Last című dal szövegét.
1983-1989 között randizott Richard Gere-rel és Clint Eastwooddal. 1989-től 1991-ig a zeneszerző James Newton Howard volt a párja. A ’90-es években több színésszel és ismert emberrel folytatott viszonyt, mint például Liam Neeson, Jon Voight és Peter Weller. 1992-től 1993-ig Andre Agassi volt a párja, akivel 18 év korkülönbség volt köztük. A férfi egyszer azt mondta, hogy vele randizni olyan volt, “mintha forró láva ömlene rád”.
“Álmodsz egy filmet, és megvalósul.”
1996-ban, mikor Barbra 55 éves lett, találkozott James Brolinnal, aki egy évvel volt idősebb nála. Egy barátok által szervezett vakrandin ismerték meg egymást. Miután évtizedeken át zavaros volt a magánélete, nem számított arra, hogy ezúttal majd megtörténik a csoda. De megtörtént.
Néhány hónappal a megismerkedésük után Barbra rendezte a Tükröm, Tükröm… című filmet, amit a Brolinnal való bimbódzó kapcsolatának megtestesüléseként írt le. “Álmodsz egy filmet, és megvalósul.” A filmben a nő plátói okokból hozzámegy egy férfihez, még mielőtt beleszeretne. “A Brolinnal való találkozás olyan volt, mintha az élet a művészetet másolná” – mondta egy interjúban.
Új esély 55 évesen
Barbra és James két évvel később, 1998-ban házasodtak össze Streisand 100 millió dollárt érő malibui házában. A média és a közvélemény is szkeptikusan állt a házassághoz, főleg azok, akik ismerték Streisand magánéletének történetét. De ahogy az évek múltak, bizonyossá vált, hogy ez a kapcsolat nem fog egyhamar véget érni.
Visszavonulás a nyilvánosságtól
Miután összeházasodtak, úgy döntöttek, a nyilvánosságtól elvonultan fognak élni. “Soha nem öltözünk ki, hogy elmenjünk valahova, mi nem járunk premierekre. Nem megyünk sehova, ahol kamerák vannak. A hétvégét az ágyban töltjük. Hangosan olvasunk egymásnak. Szeretjük, mikor nem csinálunk semmit” – mesélte Barbra.
“Ez egy tökéletes állapot.”
2021-ben egy interjúban az akkor 80 éves színész nyíltan mesélt a Barbrával való együttélésről: “Szeretem azokat a nőket, akik nyugodtak, akik számára én egy megnyugtató tényező vagyok, ő pedig felkarol, és olyan dolgokat tesz, amiket normál esetben én sosem tennék. Ez egy tökéletes állapot mindkettőnk számára. Sok ember házassága nem megy jól már az első 15 hónapban sem. De mi ez idő alatt szó szerint beleszerettünk egymásba. Egyszerűen csak együtt voltunk mindennap, és ez működött.”
Hozzátette: “Egyikünk sem sétál ki az ajtón egy veszekedés után, nagyon jól meg tudjuk beszélni a dolgokat. 23 év együttlét után mondhatom, jobban megvagyunk együtt, mint valaha.”
24 év álmodozás és számolgatás
Már 24 éve házasok, példát mutatva ezzel sok más színésznek a filmiparban. Magukénak mondhatják az egyik leghosszabb és legboldogabb házasságot. Barbra imádja idejét a családjával tölteni, közösségi oldalán gyakran oszt meg fotókat.
A tartós házasság titka
Kapcsolatuk jól példázza, hogy a szerelem és az erőfeszítés meghozza a maga gyümölcsét. Sikeres házasságuknak több titka is van. Először is, tanulni kell a múltból. James Brolin ezt mesélte: “Ez a harmadik házasságom. Az első két alkalommal bonyolult helyzetekbe mentem bele, de mindegyikből tanultam. Úgy gondolom, ha valamit elrontottam, az arra jó, hogy tanuljak belőle.”
Egy másik titok, hogy együtt kell lenni, de meg kell őrizni a függetlenséget a kapcsolatban. “Önállóak vagyunk, és én ezt így szeretem. Nekem megvan a saját pénzem, és neki is megvan a sajátja.” Fontos, hogy a felek szeressék egymást, de szeressék a függetlenségüket is. “Van, amikor elfoglalt és nagyon koncentrál, és a jó kapcsolatunk része az is, hogy én ezt megértem” – mondta Brolin. “Amikor valami fontos dologgal megyek oda hozzá, és azt mondja, neki erre most nincs ideje, akkor nincs ideje, és kész. Az elme így működik, koncentrálnod kell.”
80 évnyi munka és szerelem
Barbra Streisand idén töltötte be a 80. életévét, James Brolin pedig 82 múlt. Mindketten aktívan dolgoznak. Streisand a hivatalos honlapján jelentette be, hogy turnét tervez az Egyesült Államokban, és továbbra is népszerűsíti néhány éve kiadott albumát.
Barbra támogat különböző szervezeteket, emellett művészeti kurátorként és belsőépítészként is tevékenykedik. James legutóbbi munkái a Lightyear és a Sweet Tooth: Az agancsos fiú voltak. Az életükben azonban az a legfontosabb, hogy ott vannak egymásnak és továbbra is Hollywood egyik legboldogabb párját alkotják, szép példát mutatva a fiatalabb generációknak.
Nagyon örülök nekik! Gratulálok !
Imádom a színésznőt,mióta csak először meghallottam énekelni.A férjét szintén mindig kedveltem.Nagyon szép párt alkotnak.
Példaértékű a kapcsolatuk. Streisand mindig is a legkedveltebb énekes színésznőm volt, van és lesz is. Még sok boldog évet kívánok nekik ebben a szép és tartós házasságban.
Szeretettel gratulálok ! Jó így látni Őket !!!
Csodaszép és aranyos páros!
Még nagyon sok boldogságot kívánok Nekik!
Szeretnivalóak mindketten! További szép együtt töltött éveket kívánok eröben egészségben!🌹🌹🌹🌹🌹