A 35 éves Mark sosem hitte volna, hogy ilyen helyzetben találja magát. Feleségével, a 34 éves Emmával 8 éven át jó házasságban éltek. Mark maga is alig tudja elhinni, de megcsalta feleségét.

A főiskolán ismerkedtek meg, gyorsan szerelmesek lettek és közös életet kezdtek építeni. Gyerekeik nem voltak, csak ők ketten és a macskájuk, Luna. Az életük kényelmes volt, kiszámítható és sok szempontból tökéletes.

Ám néhány hónappal ezelőtt Mark szörnyű hibát követett el. Viszonyt kezdett egy fiatalabb nővel, Laurával, akit az edzőteremben ismert meg. A dolog ártalmatlan flörtölésnek indult, aztán több lett belőle, amit Mark azóta nagyon megbánt. A viszony csak néhány hónapig tartott, de mély bűntudatot hagyott benne. Akárhányszor Emmára néz, aljas szélhámosnak érzi magát.

A bűntudata aztán olyannyira elviselhetetlen lett, hogy Mark úgy döntött, mindent bevall. Egyik este, vacsora után leültek Emmával a kanapéra. Bevallotta a viszonyt, elmondta, hogy úgy érzi, rettenetes hibát követett el, és hogy a bűntudata élve felfalja.

Emma csendben hallgatta merev arckifejezéssel. Mark dühre, könnyekre, akár még hisztire is számított. De Emma csak ült ott, nézte Markot, mintha arra várna, hogy mikor fejezi be a mondandóját. Mikor a végére ért, a csend a szobában szinte fojtogató volt.

Hosszú csend után Emma végre megszólalt: “Miért?”

Mark meglepődött. Olyan kérdésekre számított, minthogy kicsoda a nő, meddig tartott, de ez a kérdés meglepte. Csak dadogott, próbálta megmagyarázni, de nem volt igazán jó válasza. Motyogott valamit arról, hogy úgy érezte, eltávolodtak egymástól, hogy mennyire elfoglaltak mindketten, és hogy nagy hibát vétett.

Emma bólogatott, mintha megértené a dolgot. De volt valami furcsa a reakciójában. A nyugodtságával Mark nem tudott mit kezdeni. Anélkül, hogy még egy szót szólt volna, Emma felállt, és kiment a konyhába. Egy pohár vízzel tért vissza, leült Mark mellé, és odanyújtotta neki a poharat. “Tessék” – mondta, már-már kedves hangon.

Mark összezavarodott, de elvette a poharat, ivott belőle, próbálta megérteni, mi történik. Emma figyelte közben, meredten bámult rá, szinte vizslatta, majd egy szomorú kis mosoly jelent meg az arcán. “Köszönöm, hogy elmondtad – mondta csendesen. – Jó, hogy őszinte voltál.”

Ennyi volt az egész. Semmi düh, semmi sírás. Emma felállt, adott egy puszit Mark homlokára, és azt mondta, elmegy lefeküdni. Mark ott ült a kanapén, és teljesen össze volt zavarodva.

Másnap reggel Emma úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Reggelit készített, puszival köszönt el Marktól, mikor munkába indult, napközben pedig még üzent is neki, ahogy mindig szokott. Mintha a beszélgetés a megcsalásról nem is lett volna. De volt valami abban, ahogy Emma nézett rá. Egy csendes, megfejthetetlen tekintet, ami nem hagyta nyugodni Markot.

A következő néhány napban folytatódott ez az ijesztő nyugalom. Emma egyáltalán nem hozta szóba a megcsalást. Nem tett fel kérdéseket, nem is akart róla beszélni. Mintha úgy tett volna, mintha nem történt volna semmi.

A napok múltak, és Emma továbbra sem említette a viszonyt, és nem is kérdezett róla semmit. Nem tűnt idegesnek, de Mark érezte, hogy valami nincs rendben. Mindig, mikor megpróbált vele beszélni, Emma csak mosolygott, és azt mondta: “Nincs miről beszélni. Túl vagyunk ezen.”

Kb. egy héttel később, mikor Mark hazaért, látta, hogy Emma egy bőröndbe csomagol. Azt mondta, szüksége van egy kis időre, hogy feldolgozza a történteket. Nem volt mérges, inkább csalódott. Adott Marknak egy puszit, majd elment. Mark ott állt egyedül, megdöbbenve azon, hogy Emma mennyire fegyelmezett és higgadt maradt.

Azon az éjszakán Mark nem tudott aludni, a bizonytalanság és a paranoia emésztette. Másnap észrevette, hogy Emma kikövette őt a közösségi médiában, és a barátai is távolságtartók lettek.

Aztán később elmesélték neki, hogy mi is történt. Elmondták, hogy Emma már hónapok óta sejtette a viszonyt, és tervezte, hogy elhagyja Markot. Megingathatatlan nyugalma annak volt betudható, hogy egy lépéssel előbbre járt és már elengedte a házasságukat. Ahogy Mark ült egyedül az üres házukban, rájött, hogy Emma micsoda leckét adott neki.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét