Ennek a történetnek a hőse egy egyedülálló férfi, aki arról álmodozott, hogy apává válhat egy olyan országban, ahol az LMBTQ-mozgalom még csak gyerekcipőben jár. Rögös utat tett meg, hogy erős, szerető családja legyen. Számos nehézséget kellett leküzdenie, hogy otthont adhasson egy magára hagyott kislánynak, de végül sikerült megteremtenie azt, amire mindig is vágyott.
Reméljük, hogy Pablo Fracchia története erőt ad mindenkinek, hogy harcoljon a saját boldogságáért.
Ismerd meg Pablo Fracchiát, a férfit, akinek a legnagyobb álma az volt, hogy apává váljon.
Pablo szociális munkásként dolgozik, önkéntes a Vöröskeresztnél, és az LMBTQ-mozgalom aktivistája Argentínában. Egész életében arra vágyott, hogy apa lehessen. “De aztán rájöttem, hogy meleg vagyok. Akkoriban, a ‘90-es években egy meleg férfi számára a családalapítás lehetetlen dolog volt Argentínában – mondta. – Egy kamasz számára igen kegyetlen dolog, hogy választani kell, hogy megtagadja önmagát vagy lemond a legnagyobb vágyáról.”
Később Pablo az LMBTQ-mozgalom kötelékében vállalt munkát. Azért küzdöttek, hogy elismertessék a melegek házassághoz való jogát. “Ekkor éledt fel bennem újra a remény, hogy talán a régi álmom, hogy gyerekem legyen, mégiscsak lehetséges lesz.” 2017-ben minden kétsége és félelme ellenére Pablo úgy döntött, belevág az örökbefogadásba.
Eközben Mia egyedül élt egy kórházban, arra várva, hogy neki is lesz családja és otthona.
2 évvel később, 2019-ben Pablo végre esélyt kapott. Egy családjogi bíró azzal hívta fel, hogy van egy kislány, aki 1 éves és 10 hónapos, és egy kórházban él. “Miának emésztőrendszeri betegsége volt, ami gondozást igényelt, és mivel a biológiai családja ezt nem tudta biztosítani számára, a családjogi bíró elrendelte, hogy keressenek Miának egy nevelőotthont vagy kórházat, ahol megfelelő egészségügyi ellátásban részesül.”
Az örökbefogadás nem ment simán.
“Argentínában az adoptáció folyamata nem túl bonyolult, viszont iszonyú hosszú – mesélte Pablo. – Ezenkívül abban a megyében, ahol élek, a családjogi bíró az egyedüli személy, aki kiválaszthatja a szülőket, és eldöntheti, hogy örökbe fogadhatják-e a gyereket vagy sem. Az egész tehát azon múlik, hogy milyen bírót fogsz ki, mennyire érzékeny és mennyire nyitott arra, hogy egy egyedülálló, meleg férfinek odaítéljen egy gyermeket.”
Nem Pablo volt az egyedüli jelentkező az örökbefogadásra. “Volt másik 4 pár is a listán. Képzeld magad a helyembe. Úgy gondoltam, nagyon kicsi esélyem van, hogy éppen engem válasszon.” Szerencsére azonban a bíró objektíven hozott döntést. “A következő napon elmentem a kórházba, és találkoztam vele. Korábban sosem láttam Miát, még fotón sem” – mondta.
Nem lehet elfelejteni az első találkozást.
Miután Pablo megérkezett a kórházba, a nővér bevezette egy szobába, ahol a kislány már várt rá. “Az ajtó kinyílt, és ott volt ő, egy nővér tartotta. Csak ültem, a nővér pedig a kezembe adta. Hosszú ideig öleltük egymást. Percekkel később rámutatott egy játékra, és elkezdett játszani vele. Mintha bólintott volna, hogy tudassa, szeretné, ha beszállnék. Csatlakoztam hozzá. És akkor egymásra találtunk.”
Pablonak az egyik legfontosabb dolgot kellett feladnia azért, hogy apa lehessen.
Miután Mia az élete része lett, fel kellett hagynia a jövedelmet nem termelő tevékenységekkel. Többé nem önkénteskedett a Vöröskeresztnek, és otthagyta a humanitárius missziót is, mivel az megkívánta volna tőle, hogy sokáig távol legyen az otthonától. “Az önkéntesség a Vöröskeresztnél szerves részem volt – mesélte Pablo. – Az életemben több évet töltöttem a Vöröskeresztnél, mint anélkül. Az ottani értékrend és világnézet formált engem olyanná, amilyen vagyok. Nagyon nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, hogy ezt az egészet ott kell hagynom, de megérte. Újra megtenném.”