Mióta 2020-ban transznemű férfiként coming outolt, Ellioté lett az egyik leginspirálóbb történet az önelfogadáshoz és a bátorsághoz. Őszintén beszél arról, mennyire boldog most, hogy férfiként élhet, Instagramon büszkén osztja meg fotóit új testéről. Nemrégiben jelent meg könyve, a Pageboy, melyben először osztja meg gondolatait és élettapasztalatait.
Hálás, hogy itt lehet és hogy él.
A 36 éves Page nem fél beszélni az életéről és az érzéseiről, tudja, hogy szavai nagy hatással vannak az LMBTQ+-közösség tagjaira. “Az én tapasztalataim transzneműként, az én életemmel és az én kiváltságaimmal nem képviselik a legtöbb transz ember valóságát. Azt hiszem, ez kulcsfontosságú, éreznünk kell, hogy jelen vagyunk, hogy látnak minket, ez pedig nem olyasmi, amit gyerekkoromban szerettem. A valóság az, hogy a transz emberek körében aránytalanul magas a munkanélküliség és a hajléktalanság. A színes bőrű transz nőket meggyilkolják. Az emberek elvesztik az egészségügyi ellátást vagy nem férnek hozzá.”
De az, hogy fantasztikus karriert mondhat magáénak, még nem jelenti, hogy számára az átalakulás útja könnyű volt. “Nyilvánvalóan voltak nagyon nehéz pillanatai. Úgy érzem, sok szempontból épphogy sikerült. De ma már önmagam vagyok, és hálás vagyok, hogy itt lehetek és élek, és egyszerre csak egy lépést teszek.”
A karrierjét a Juno című filmmel kezdő Page már nagyon korán rájött, hogy a nőkhöz vonzódik, és furcsán érezte magát a női testében. Ám a 20-as évei elejétől beköszöntő hírnév miatt még jobban félt attól, hogy azzá váljon, akinek érzi magát.
Amikor először csókolt meg lányt.
Könyvének első fejezetében Elliot őszintén elmeséli, milyen volt, mikor először találkozott egy lánnyal, akinek ő is tetszett. “Paulát 20 éves koromban ismertem meg. Ültünk egy barátom kanapéján, mandulát ettünk, a térdét felhúzta a mellkasához, és bemutatkozott: ‘Szia, Paula vagyok.’ A hangja tele volt melegséggel és kedvességgel. Nem arról volt szó, hogy felcsillant volna a szeme, de megtalált a tekintetével. Éreztem, hogy néz. Elmentünk a Reflectionsbe. Ez volt az első alkalom, hogy melegbárban jártam, és sokáig ez lesz az utolsó is.”
A bárban Elliotot nem érdekelte, hogy mások látják, amint egy nővel csókolózik. “A szégyen gyermekkorom óta beivódott a csontjaimba, és küzdöttem, hogy megszabadítsam a testemet ettől a mérgező és felemésztő csontvelőtől. De abban a helyiségben öröm volt, felemelt, reakciót váltott ki az állkapcsomból, egy kontrollálatlan, kitartó mosolyt. Táncoltunk, az izzadság csorgott a hátamon és a mellkasomon. Néztem, ahogy Paula haja rakoncátlanul libben, ahogy mozog érzékien, kaotikusan, kontrollálatlanul és erősen. Elkaptam, ahogy rám néz, vagy fordítva volt? El akartuk kapni egymás tekintetét. Szarvasok a reflektorfényben. Megijed, de nem törik össze.”
Minden nagyon új volt neki, de összeszedte a bátorságát, és megkérdezte a lányt, megcsókolhatja-e. “És megtettem. Egy melegbárban. Mindenki szeme láttára. Korábban minden hideg volt, mozdulatlan, érzelem nélküli. Bármely nő, akit szerettem, nem szeretett viszont, és az az egy, aki talán szeretet, az is rosszul. De most itt voltam, egy táncparketten egy nővel, aki meg akart csókolni, és az az ellenszenves, kegyetlen hang, ami elárasztotta a fejemet, valahányszor vágyat éreztem, most elhallgatott.”
Így folytatta: “Egymáshoz hajoltunk, az ajkaink súrolták egymást, a nyelvünk hegye alig érintkezett, remegés futott át a végtagjaimon. Szótlanul bámultunk egymásra. A szakadék szélén voltam. Közelebb kerülni az álmaimhoz, a vágyaimhoz, önmagamhoz az önutálat elviselhetetlen súlya nélkül, amit oly régóta cipeltem. De néhány hónap alatt sok minden változhat. És néhány hónap múlva a Juno premiere.”