Irina 37 éves és 20 éven át dohányzott. A tüdeje messze nem volt rendben, a bőre fakó volt és egészségi problémái is kialakultak. Úgy döntött, egyszer s mindenkorra abbahagyja a dohányzást és lemond az alkoholról is.
Irina most elárulja, milyen módszerrel sikerült ez neki és min ment keresztül, míg sikerült maga mögött hagyni káros szokásait.

Miért döntöttem úgy, hogy leszokom a dohányzásról?

Az első cigarettámat 17 évesen szívtam el, ezért 20 éven át dohányosnak mondhattam magam. Alig volt olyan nap ez idő alatt, amit cigaretta nélkül töltöttem. Szerettem a dohányzást, és meg voltam róla győződve, hogy sohasem fogom abbahagyni, soha meg sem próbáltam. Csak akkor nem dohányoztam, mikor éppen meg voltam fázva.
Sok történetet hallottam olyan emberekről, akik egyszer csak úgy döntöttek, felhagynak valamilyen rossz szokásukkal és ez sikerült is nekik. Azt gondoltam, ezek a történetek nem lehetnek valósak, mivel a rossz szokást erősebbnek éreztem annál, minthogy csak úgy fel lehessen hagyni vele.
Hogy formában tartsam magam, vettem egy bérletet egy edzőterembe, és már az első alkalommal tapasztaltam, hogy szinte képtelen vagyok levegőhöz jutni. Személyi edzőm volt, ami még kellemetlenebbé tette a helyzetet, hiszen 2 perc után már nem tudtam levegőt venni a futópadon.
Mikor vége lett az edzésnek, kivettem a zsebemből a doboz cigarettát és eldobtam. Számomra ezzel vette kezdetét a nikotinmentes élet.

Az első nehézség

  • Az első este cigaretta nélkül nem volt nehéz. Az edzés annyi energiámat elvette, hogy csak kinyúltam a kanapén és el is aludtam, amint hazaértem.
  • Ez volt számomra az első péntek cigaretta nélkül az elmúlt 20 évben. Mivel napközben sokat dolgoztam, nem tudtam sokat gondolni a cigire. De ez még csak a kezdet volt.

Péntekenként több doboz sört szoktam meginni esti filmnézés közben. De hogy ne fokozzam a nikotin utáni sóvárgásom, inkább úgy döntöttem, az alkoholról is lemondok. Vettem egy doboz kólát, és bekapcsoltam a kedvenc tévésorozatom. Korábban 30 percenként ki szoktam menni cigizni, de most inkább kimentem a konyhába, és ettem valami egészségeset. De ez nem segített. 1 órával később már annyira rá akartam gyújtani, hogy inkább lefeküdtem aludni.
Vasárnap nem kívántam a cigit, mert erős megfázással ébredtem, még az ételre sem bírtam gondolni, nemhogy a cigarettára.

Az első igazi hetem nikotin nélkül

  • Hétfőn jobban éreztem magam, de a függőség miatt éreztem a nikotin utáni sóvárgást. Mivel túl nehéz volt harcolni ellene, vettem egy e-cigarettát.
  • Kedd végére az e-cigarettát elszívtam. A hatása szinte a nullával volt egyenlő, ezért még mindig rá akartam gyújtani.

Hogy motiváljam magam, készítettem egy listát a mellette és ellene érvekről:

  • Hamarosan már nem bírtam tovább. A macskámon és a barátomon töltöttem ki a dühömet, aztán bocsánatot kértem tőlük. Csütörtök estére már a barátaim üzenetére sem válaszoltam. Már este 10-kor ágyban voltam, pedig korábban ilyenkor álltam neki vacsorát főzni. Éjjel a dohányzásról álmodtam.

Annak ellenére, hogy az első hét nagyon kemény volt, hiszen nem mentem el sehova, nem beszéltem senkivel, mégis sikernek könyveltem el az első cigimentes hetem.

Az első hónap

  • A második hét számomra a szomszédból átszálló cigarettafüsttel kezdődött. Mikor még én is dohányoztam, ezt észre se vettem, most viszont egyenesen hányingerem lett ettől a szagtól.
  • A negyedik hét karácsony hete volt, ami a legnagyobb kihívást jelentette számomra. 4 olyan emberrel kellett együtt lennem, akik 5 percenként rágyújtottak. Én pedig minden alkalommal velük akartam tartani. Az egyetlen, ami megállított, a már elért sikerem volt. De a legjobb az volt, ahogyan reggel éreztem magam. Én voltam a társaságban az egyetlen, aki nem köhécselt és nem volt másnapos.
  • Újévi elhatározás: Összeírtam egy listát magamnak arról, hogy mit szeretnék csinálni az ünnepek alatt. 15 éve először mentem el korcsolyázni és síelni. A tüdőm pedig nagyon jól működött, nem okozott gondot a légzés.

6 hónappal később

6 hónap elteltével már csak ritkán kívánom meg a cigarettát, és fél év alatt csak kétszer ittam sört, mindkét alkalommal csak egy pohárral. Kevesebb időt töltöttem a barátaimmal, igyekeztem aktívabban kihasználni a szabadidőmet, és újra elkezdtem spanyolul tanulni.

Mi változott meg az életemben? Általánosságban semmi. Mégis számos dolog.

A negatív dolgok:

  • Néhány emberrel kevesebbet találkozom. Mint kiderült, az egyetlen dolog, amit a korábbi társaságommal közösen tudok csinálni, az az, hogy elmegyünk a bárba.
  • Nehezebb megbirkóznom a stresszel. Sokan javasolják az edzést, de úgy érzem, eddig ez nálam nem működött.
  • Feszültebb lettem. Lehet, hogy idővel ez elmúlik, de egyelőre még így érzem.
  • Elkezdtem napraforgómagot rágcsálni, ami viszont ártott a fogaimnak. De úgy tervezem, hamarosan ezzel a szokásommal is felhagyok.
  • Sör helyett diétás kólát iszom hetente egyszer, péntek este, sorozatnézés közben. Hamarosan már teával fogom helyettesíteni.

A pozitív dolgok:

  • Nem köhögök, ahogyan az elmúlt 10 évben. A tüdőm annyira tiszta, amennyire lehetséges 20 év dohányzás után. Nagyon hálás vagyok a testemnek, hogy ennyire képes volt regenerálódni, miután éveken át mérgeztem.
  • Javult a memóriám, valószínűleg azért, mert abbahagytam az ivást. Egy barátom, akivel 1,5 éve nem találkoztam, azt mondta, hogy még az arcszínem is megváltozott és kevesebb a ráncom.
  • Kevesebb pénzt költök, és amit megspóroltam, abból vettem magamnak egy kerékpárt. Alkoholra és cigarettára korábban havonta kb. 100 dollárt költöttem.
  • Most már könnyedén felmegyek a lépcsőn, közben nem fogyok ki a szuszból. Ennek oka valószínűleg nemcsak a dohányzásról való leszokás, hanem az is, hogy rendszeresen mozgok.

Természetesen a dohányzásról és az alkoholról való leszokás nem oldja meg az élet összes problémáját. De az biztos, hogy egészségesebbé tesz és segít, hogy tovább élhess. Éppen ezért kövesd te is példámat!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét