Jason Ritter és felesége, a színésznő Melanie Lynskey a tévéből és mozifilmekből is ismerősek lehetnek, de az is köztudott róluk, hogy mennyire kiállnak egymás mellett. Nemrégiben Melanie-t érték online támadások a testével kapcsolatban, de Jason helyükre tette a trollokat. A köztük lévő erős, támogató kapcsolatról tudhatsz meg most még többet.

A The Big Ask című film forgatásán ismerték meg egymást.

Ahogy sok hollywoodi pár, ők is egy filmforgatáson ismerkedtek meg. 2013-ban dolgoztak együtt először a The Big Ask című filmben, de azóta folyamatosan közreműködnek közös projektekben.

Jason a legcukibb módon kérte meg Melanie kezét.

4 éve voltak együtt, mikor 2017-ben a színész feltette a nagy kérdést kedvesének. Melanie elmesélte, egyáltalán nem számított a lánykérésre, meglepetésként érte, és gyakorlatilag a kanapén történt meg. “Cuki volt” – egy interjúban mindössze ennyit árult el róla.

Hamarosan bővült a család.

Egy évvel az eljegyzésük után, 2018-ban megszületett kislányuk. Melanie írt erről a közösségi oldalán: “Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a nagy hírt egy ideig csak a barátaink és a családunk tudta, de valahogy kikerült. Igen! Jason Ritterrel megszületett az első kislányunk decemberben.”

A színésznő folyamatosan posztol cuki fotókat a kislányáról és az apukáról. Az egyikhez ezt írta: “Egy kislány, aki tudja, hogy a világon neki van a legjobb apukája.” Arról is beszélt, milyen csapatot alkotnak párjával a gyereknevelésben: “Nagyon segítőkész, támogató, és hajlandó utazni velem, így a család együtt lehet – mondta. – Én pedig ugyanezt megteszem neki. Nemrégiben sok munkám volt, ezért neki gyakrabban kellett áldozatokat hoznia, mint nekem.”

Sietve kellett összeházasodniuk.

Jason és Melanie nem csináltak nagy ügyet az esküvőből, összesen 6-an voltak jelen az eseményen. Sietve kellett összeházasodniuk, mert valakitől téves információt kaptak. Melanie-nak Vancouverben kellett lennie egy tévéműsor forgatásán, mikor valaki azt mondta neki, Jason nem mehet utána Kanadába, ha csak nem házasok. “De ez nem volt igaz” – mondta utólag a színésznő.

Melanie bepánikolt: “Micsoda?! Nekünk gyerekünk van. Holnap össze kell házasodnunk.” Egy kedves hölgy adta össze őket, a ceremóniára a teraszukon került sor. A páron kívül csupán két barátjuk és a kislányuk volt jelen.

Melanie karrierje kezdete óta célpontja a kinézetével kapcsolatos kritikáknak.

Melanie-nak sokszor kellett szembenéznie a testével kapcsolatos kritikákkal, úgy a kollégái, mint az internetezők részéről. Elmesélte, hogy mikor a Sakáltanya című filmet forgatták, a jelmeztervező azt mondta neki: “Senki nem szólt, hogy ilyen lányok is lesznek, mint te.” “Ez egy elég erős megjegyzés volt a testemmel, a kinézetemmel kapcsolatban” – mondta.

Jason megvédte feleségét az internetes trolloktól.

2022 elején Melanie jó néhány megjegyzést kapott online az alakjával kapcsolatban. A kritikákat sokan próbálták úgy álcázni, mintha csak a színésznő egészségéért aggódnának. A színésznő így válaszolt nekik: “Nem láttok edzés közben! Nem látjátok, mikor a parkban futok a gyerekeimmel. A soványság nem mindig egyenlő az egészséggel” – és ezzel csak egyetérteni lehet.

Még férje is felszólalt Melanie védelmében a közösségi médiában: “Ha valakinek további kéretlen megjegyzése van ‘bárki’ testével kapcsolatban, nyugodtan írhatja azokat tintával a saját homlokára.”

Mindig is támogatták egymást.

Jason Melanie legfőbb támogatója a karrierjében is. “Segítettünk egymásnak a felvételeken, és hasonlók. Ha problémánk van, ha idegesek vagyunk egy-egy jelenet miatt, vagy valami nem megy jól, akkor is ott vagyunk egymásnak. Tényleg úgy érzem, hogy őt bármiről megkérdezhetem. Rengeteg inspirációt kapok tőle. Szerintem csodálatos színésznő.”

Amikor egy interjúban Melanie-t a férjéről kérdezték, a legaranyosabb választ adta: “Őszintén úgy érzem, mintha megnyertem volna a lottót vele. Nekem van a legjobb férjem, aki nagyon jó apa, aki szeret engem, és azt érezteti, hogy gyönyörű vagyok. Jó ember, és nagyon aranyos.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

  1. Szerintem nagyon cuki színésznő. A Két pasi és egy kicsiben imádni való volt, bármit is csinált.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét