A címet olvasva talán arra gondoltál, hogy a ruháidnak nem tesz jót a lakásban való szárítás. Pedig nem erről van szó! A frissen mosott ruhák kiteregetése a szobában egészségi problémákat okozhat. Ez pedig a nedvességnek köszönhető, ami igen vonzó az atkák számára. Aki allergiában, asztmában vagy más légúti betegségben szenved, érdemes komolyan vennie ezt a veszélyforrást, mert az állapota könnyen súlyosbodhat a láthatatlan apró élőlények miatt, melyek házipor mellett a nedves ruhákat is imádják.

Egy Skóciában végzett kísérlet érdekes dolgokra hívta fel a figyelmet. 100 otthont vizsgáltak meg, melyek 87%-ban a lakók kiteregették száradni a ruhákat a lakásban. Ezeknek a házaknak a nedvességtartalmát megállapítva kiderült, hogy eléri azt a mértéket, ami ideális nemcsak az atkák, de a penészgombák számára is. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az ezekben az otthonokban élők negyedének gyengébben működött az immunrendszere és gyakrabban szenvedtek légúti fertőzésektől.

Mi a megoldás?

Szárítógépe nincs mindenkinek. Egyrészt, mert elég drága, másrészt nem nevezhető környezetbarátnak a használata. Amit tenni tudunk tehát, hogy felgyorsítjuk a ruhák beltérben való száradását. Erre alkalmazd a következő tippeket!

Hagyj helyet a ruhák között!

Mikor teregetsz, úgy helyezd el a ruhákat, hogy mindegyik darabnak legyen elég helye levegőzni. Így nem fogják átvenni egymástól a nedvességet.

Forgasd őket!

A vastagabb ruhadaraboknál jó módszer a száradás felgyorsítására, ha forgatod őket. A pulóvereket, farmerokat előbb szárítsd az egyik felükön, majd ha az megszáradt, forgasd át, hogy a másik felük is több levegőhöz jusson.

Használj hajszárítót!

Az egészen apró ruhadarabok száradási idejét hajszárítóval is lerövidítheted. Néhányszor fuss át rajtuk meleg levegővel.

1 hozzászólás

  1. Ez egy igencsak félrevezető cikk!
    A központi fűtés egyik átka a száraz levegő(a páratartalom csökkenése).
    Ezért javasolják a radiátorra a párásítót.
    A ruhák szárításával illatosítjuk is a levegőt, hiszen általában használunk öblítő folyadékot a mosás után(gépi vagy kézi, mindegy).
    Persze lehet túl sok párát is a levegőbe vinni. Ergo, ha optimális páratartalmú levegőt akarunk, akkor be kel szerezni egy higrométert, az majd kijelzi, hogy mi a helyzet.
    És még valami: az hogy forgatjuk a ruhákat, kevesebb párát engedünk a levegőbe? Ugyanazt a mennyiséget kell elpárologtatni, bármilyen szárítási módot alkalmazunk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here