A Connecticutban élő nő teste 99,8%-át tetováltatta és módosíttatta. Ennek ellenére úgy véli, még mindig van hely a testén a további változtatásokhoz, és esze ágában sincs ezzel felhagyni. Átváltozása során két Guinness-világrekordot is megdöntött.

A világon a legtöbb tetoválással és testmódosítással rendelkező nő.

Esperance Lumineska Fuerzina, az egykori amerikai veterán szenvedélye miatt vált világhírűvé. Ő tartja a legtöbb tetoválással és testmódosítással rendelkező nő rekordját. Ez pedig egy évtizede tartó projekt eredménye. Még a szemgolyóit is tetováltatta, koponyájába és karjaiba pedig pikkelyekre hasonlító implantátumokat tetetett.

Esperance rajongása a tetoválások iránt 21 éves korában kezdődött. Első tetoválása egykori szerelmét szimbolizálta a csípőjén. Később ezt elfedette. Néhány évvel később kezdett bele a testmódosításokba, melyek közül az első a nyelvének kettévágatása volt.

Szembeszáll a szépségideálokkal.

Esperance Fuerzina ledönti a szépséggel kapcsolatos sztereotípiákat. Felszabadító érzésnek tartja a tetoválásokat és testmódosításokat, de tudja, hogy sokan ezt nem értik meg és negatívan állnak hozzá. Testét egy mozgó festővászonnak tartja, filozófiája pedig: “szépséggé változtatni a sötétséget”.

Esperance szerint az egész folyamat véletlenül kezdődött. Már több mint egy évtizede tetováltatja magát és módosítja a testét, ami tele van emlékekkel az utazásairól és a barátai által rajzolt ábrákkal.

Egyik barátja azt mondta neki, ezért már díjat érdemelne. Esperance ekkor döntötte el, hogy pályázni fog a rekordra. Eleinte még félénk volt, de meg akarta mutatni, mennyi erő rejlik egy nőben. Esperance sokszor saját maga rajzolja meg a tetoválásait, de tehetséges tetoválóművészeket is megkér, hogy gyakorolják kreativitásukat a testén.

Sokkoló, hogy hány tetoválás és testmódosítás van a testén.

Esperance-nak tetoválásai vannak a nyelvén, az ínyén, a szemgolyóin, de még a nemi szervén is. De még mindig nem áll le.

89 testmódosítással rendelkezik, köztük 15 bőr alatti implantátummal. A nyelvét kettévágatta, a mellbimbóit eltávolíttatta. Nemi szervén 18 piercinget visel.

Felül tudott emelkedni a félelmen, és világrekordot állított fel.

Esperance bátorsága, hogy drasztikus változtatásokat hajtson végre teste érzékeny részein, azt eredményezte, hogy felülmúlta a korábbi rekordereket. A korábbi legtöbb tetoválással rendelkező nő, Charlotte Guttenberg, aki teste 98,7%-át fedte le tetoválásokkal.

Esperance azonban megdöntötte a testmódosítás rekordját, amit 2012 óta tartották 40 testmódosítással.

Esperance Fuerzina elárulta a jövőbeni terveit.

Bár testén már alig maradt hely, mégsem akar megállni. Nehezen tudja elképzelni, hogy egyszer befejezi testének módosítását. Magabiztosan mondja: “Természetesen még nem végeztem!”

Legutóbbi fotói arról árulkodnak, hogy új testmódosításai lettek. A 32 éves nő megmutatta a szilikon implantátumokat, amiket karjaiba tetetett.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét