Néha az élet olyan kihívások elé állít, melyekkel nem boldogulunk. Evie-vel is ez történt. A vetélése után a fiatal nő látni sem bírta a meg nem született gyermekének vásárolt ruhákat, ezért megkérte a férjét, hogy dobja ki őket. Ezután azonban váratlan dolog történt, ami arra késztette a gyászoló Evie-t, hogy meglepő tettre szánja el magát. Bár történetének pozitív üzenete van, Evie még most, egy évvel utána is élénken emlékszik mindenre és megosztja a történetét.
A szülés kiírt időpontja előtt 2 héttel vetélésem volt. Mondtam a férjemnek, hogy dobja ki az összes babaruhát, mert nagy fájdalmat okozott a látványuk.
Egy hónappal később láttam, hogy a sógornőm újszülött gyerekén az én gyerekem rugdalózója van.
A férjem azt mondta: “Azt akartam, hogy legalább az unokahúgom használja őket.” Nem szóltam egy szót sem, nem reagáltam. Később, mikor mindenki a nappaliban volt, csendben bementem a babaszobába, és összeszedtem az összes ruhát, ami az én gyerekemé lett volna. Aztán a babát betakargattam, és kijöttem a szobából.
Másnap az anyósom felhívta a férjemet, és elpanaszolta neki a történteket. Azt mondta, én csak féltékeny vagyok, és nincs jogom elvenni a babaruhákat. A férjem szerint amit tettem, az “megbocsáthatatlan”.
Az eset óta eltelt egy év, és a kapcsolatunk azóta sokat javult. Néhány hónappal ezelőtt anyuka lettem, és most már örülök, hogy a férjem nem dobta ki a ruhákat, mert a kislányom most tudja viselni őket.
De azt nem felejtem el, milyen rosszul bántak velem csak azért, mert próbáltam tisztelettel őrizni a babám emlékét. Rosszul tettem?
Nyílt és őszinte kommunikáció.
Kezdeményezz őszinte beszélgetést a férjeddel és az anyósoddal. Mesélj az érzéseidről és a fájdalomról, amit a vetélés után éreztél. Mondd el, hogy olyan érzés volt a sógornőd kisbabáját látni a meg nem született kisbabád ruháiban, mintha a gyászodat gyalázták volna meg.
Hangsúlyozd, hogy a ruhák visszaszerzésével akartad megőrizni a meg nem született gyereked emlékét. Így jobban megérthetik a te nézőpontodat, és könnyebben megbékélhetnek.
Tanácsadás.
Fontoljátok meg a családterápiát. A szakember közvetítőként segíthet könnyebbé tenni köztetek a párbeszédet. Biztonságos környezetet teremt, melyben szabadon kifejezheted az érzéseidet a családod felé, és ők is megoszthatják veled a saját nézőpontjukat.
Ez elősegíti a megértést és a gyógyulást ebben a mindenki számára érzékeny helyzetben.
Állíts emléket.
Hozz létre egy kis szentélyt, vagy tisztelegj rituáléval az elhunyt kisbabád emléke előtt. Készíthetsz egy kis emlékkertet, egy különleges ékszert vagy az adott dátumon minden évben elvégezhetsz egy hagyományos rituálét. Ebben vegyen részt a férjed is, hogy jobban megérthesse, mekkora veszteség ért téged.
Ezekkel az alternatív lehetőségekkel megszabadulhatsz attól az érzéstől, hogy fizikai tárgyakban – pl. babaruhákban – lásd megtestesülni a gyermeked emlékét.
Állítsd fel határokat.
Tedd világossá a határokat a meg nem született kisbabátok holmijával kapcsolatban. Mondd el, hogy bizonyos tárgyak számodra különleges érzelmi értéket képviselnek, ezért mások nem használhatják őket. A családon belül is állíts fel határokat, hogy a jövőben elkerüljétek az ilyen helyzeteket.
Beszéld meg a férjeddel, hogyan kezeljétek a tárgyakat és az emlékeket, hogy kölcsönösen tiszteletben tarthassátok egymás gyászát.