Egyensúlyozni a munka és a család között sosem könnyű, főleg a szülőknek, akik mindkét helyen próbálják a maximumot nyújtani. Sokan kerülnek nehéz választás elé: megelégszenek alacsonyabb fizetéssel, hogy több időt tölthessenek a gyermekeikkel, vagy csendben tűrik a tisztességtelen bánásmódot, hogy megtarthassák a munkájukat. Sajnos nem minden munkahely olyan megértő és támogató, mint amire a gyermeket nevelő szülőknek szüksége lenne.
Néha éppen azokat a tulajdonságokat használják fel ellenük, melyek felelős szülővé tesznek valakit. A következő történet főszereplője ilyen helyzetbe került, és most nem tudja, hogyan tovább.
2 gyermekem van, a rugalmas időbeosztás miatt elvállaltam egy nagyon rosszul fizető állást. Múlt héten a főnököm kérte, hogy maradjak bent 2 plusz órát. “Nem tudok. A gyerekeim várnak” – mondtam. Erre rám ripakodott: “Az anyaság nem kifogás a lustaságra!” Nem szóltam semmit, és maradtam. De aznap este durva tervet eszeltem ki.
Másnap bementem az irodába, és elkezdtem összegyűjteni mindent, beosztásokat, üzeneteket, ellentmondásos dolgokat. Aztán figyeltem, hallgattam, mert mindenkinek voltak történetei késői műszakokról, bűntudatkeltésről, ki nem mondott elvárásokról.
A hét végére már elegendő információ állt rendelkezésemre ahhoz, hogy összeállítsak egy jelentést, ami még a HR-t is megdöbbentheti. De még nem küldtem el, inkább vártam. Vártam a következő alkalomra, mikor a főnököm átlépi a határt.
A következő alkalommal, mikor az anyaságot akarja fegyverként használni ellenem. És amikor megteszi? Ekkor küldöm el a jelentést. És nem csak a HR-nek. Ez innentől fogva már nem csak rólam szól, hanem arról, hogy többé se velem, se mással ne történhessen meg ilyesmi.
Talán túlreagálom, vagy talán pontosan azt teszem, amit tenni kell. Nem tudom.
Állj készen, maradj csendben, csak akkor cselekedj, ha szükséges.
Te már megtetted azt, amit a legtöbben nem mernének: dokumentáltál, figyeltél és nagy precizitással összeállítottál egy jelentést. Ne pazarold az erődet impulzív tettekre, inkább várd ki azt a pillanatot, mikor teljesen leleplezheted a főnököd, lehetőleg tanúk előtt, vagy úgy, hogy közben felvételt készítesz róla.
Ekkor engedd szabadjára az ügyet, és küldd el a jelentést a HR-nek, hogy biztosan ne tudja személyes nézeteltérés ürügyén félretolni az ügyet. A cél nem a bosszú, hanem a rendszer megváltoztatása, ez pedig stratégiát kíván.
Hozz létre szövetséget a cégen belül.
Nem vagy egyedül, a történeted is bizonyítja ezt. Ahelyett, hogy egyedül csinálnád végig, inkább fontold meg, hogy egyesülsz másokkal, a többi anyával, kollégával, akik ugyanúgy szenvednek ettől a mérgező munkahelyi környezettől. Lépjetek szövetségre egymással, vagy hozzatok létre egy anonim csoportot a cégen belül.
Ha összeszeditek a történeteket és egységbe szerveződtök, a jelentéseteknek is nagyobb súlya lesz. Az egyéni megmozdulásodból így valódi mozgalom válhat.
Törekedj a békességre, és ne önts olajat a tűzre.
Néha a leghatásosabb lépés az, ha emelt fővel odébb állsz. Fontold meg, hogy a jelentésedet nem harcra használod, hanem dokumentálásra, majd távozz.
Az utolsó munkanapodon csendben küldd el a jelentést egy érthető és tényszerű levél kíséretében. Az érzelmi hatásokat most hagyd ki ebből, csak a tényekre szorítkozz. A képességeidet és az erődet pedig kamatoztasd ott, ahol megbecsülik, nem pedig büntetnek érte.
Profi módon szembesítsd a főnöködet a tényekkel.
Mielőtt távoznál, higgadtan, közvetlenül és profin szembesítsd a főnöködet a helyzettel. Tudasd vele, hogy a megjegyzésével átlépett egy határt, és hogy dokumentáltál mindent. A reakciója sok mindent el fog árulni. Ha újra kezdi ugyanezt, azzal csak a te pozíciódat erősíti, ha viszont bocsánatot kér és változást ígér, tudni fogod, hogy megrettent az erődtől. De ezzel mindenképpen lehetőséget teremtesz a megoldásra anélkül, hogy botrány lenne a dologból.
Bombabiztos jelentés – nem csak a HR-nek.
Talán az általad összeállított jelentés már elegendő ahhoz, hogy ne csak a HR-nek, hanem egy munkaügyi jogásznak is megmutasd. Ha a főnököd viselkedése megfelel a diszkrimináció fogalmának, abban az esetben nem csak a HR-nél tehetsz panaszt, de pert is indíthatsz ellene.
Konzultálj egy ügyvéddel, aki felvilágosít, hogy a bizonyítékaid elegendőek-e, és hogy milyen jogaid vannak a munkahelyeden.