Az amerikai felnőttek 27%-a nem tartja a kapcsolatot valamelyik családtagjával – állítja egy tanulmány. 10-ből 1 azt állítja, vagy a szüleivel vagy a gyerekével nem áll szóba. Egy másik statisztika szerint a megkérdezett felnőtt korú gyermekek 6%-a nem beszél az édesanyjával és 26%-uk nem beszél az édesapjával. Lássuk, mindez miért történik így.
1. Szülői nárcizmus.
A szülői nárcizmus azt jelenti, hogy a szülő úgy tesz, mintha ő jobb és fontosabb lenne mindenki másnál. Önző és nem törődik mások érzéseivel. A nárcisztikus szülő próbálja kontrollálni a gyermeke életét, mintha az is az övé lenne. Nem tudja elfogadni, mikor a gyerek felnő és önállóvá válik, hiszen továbbra is ő akar a főnök maradni.
Mikor az egyik családtag nárcisztikus, bármit megtesz azért, hogy irányítást gyakoroljon a gyermek felett, a gyermek pedig így rá fog fókuszálni, nem a saját életére. A kontroll és a manipulálás egy felnőtt gyermek esetében érzelmi abúzusnak minősül.
Meghozni a döntést, hogy egy érzelmileg toxikus szülővel elvágjuk a kapcsolatot, nem könnyű. Ha a gyermek a nárcisztikus viselkedés miatt fordul el a szüleitől, egyszerre érezhet szomorúságot, haragot, bűntudatot, ugyanakkor megkönnyebbülést és boldogságot is.
2. Toxikus viselkedés.
Az utóbbi időben mind gyakrabban használják az “toxikus viselkedés” kifejezést annak leírására, mikor valaki nem ért egyet vagy nagyon sok a vita a kapcsolatban. Ám a túlzott használata ennek a kifejezésnek éppen annak valódi jelentését árnyékolja be. Ha minden családi vitát toxikusnak nevezünk, az ahhoz vezethet, hogy úgy mondunk le a családunkról, hogy nincs is rá valódi okunk.
Ám a valóban toxikus szülői viselkedés az esetek 8,3%-ában vezet ahhoz, hogy a gyermek megszakítja a kapcsolatot a szüleivel. Sok felnőtt azért dönt így, mert a szülők nem törődnek az érzéseivel, nem tartják tiszteletben a határokat, kétségbe vonják a véleményüket és túlságosan kritikusak.
3. Mentális problémák.
Mikor vagy a szülő vagy a felnőtt gyermek vagy mindkettő mentális problémákkal küzd, az is eltávolíthatja egymástól a családtagokat. Előfordulhat, hogy a traumák generációkon át öröklődnek, gyakori a szorongás és a szomorúság érzése, rossz szokások felvétele, kedélyhullámzás, kapcsolati vagy identitásbeli problémák.
Mikor a szülőknek mentális problémái vannak, és a gyerekeknek túl hamar kell elkezdeni felnőttként viselkedni, a gyermek ettől stresszessé válhat, vagy nagyon korán lesz önálló. Ha a felnőtt gyermeknél vannak mentális problémák, és a szülők nem adják meg neki a kellő támogatást, az is családi problémákhoz vezethet.
4. Erőszak.
Azoknak a felnőtt gyermekeknek, akiket a szüleik vagy más családtagjaik bántottak vagy hagyták, hogy bántsák őt, meg kell szakítaniuk a kapcsolatot ezen családtagokkal. Egy, a családok széthullásáról készült tanulmányban a legtöbben azt mondták, azért nem beszélnek az édesanyjukkal, mert gyermekkorukban érzelmileg bántalmazták őket. A nyilatkozók több mint fele pedig ugyanezt mondta az édesapjáról.
Időnként a felnőtt gyermek és párja közti kapcsolat okozza a családdal való szakítást. Előfordul, hogy a pár nem jön ki jól a szülőkkel, vagy úgy érzi, a szülők nem kedvelik őt. Ezért próbálják megakadályozni, hogy a felnőtt gyermek szoros kapcsolatot ápoljon a családjával.
5. Eltérő értékrend.
Ha a szülők közt vita van arról, hogyan neveljék a gyereket, vagy a családban betöltött szerepükről, az törést okozhat a szülők és a gyermek között. A felnőtt gyermek haragot érezhet, amiért korábban szülei nem hallgatták meg az ő véleményét, és nem értették meg őt.
Az eltérő értékrend arra késztetheti a szülőket, hogy aljas dolgokat mondjanak gyermekük döntéseiről, választásairól, munkájáról, párjáról. Úgy tűnhet, a szülőt egyáltalán nem érdekli, min megy keresztül a gyermeke. Annak ellenére, hogy a felnőtt gyermekkel nem találkoznak folyton, a szülőknek még támogatniuk kell őt.
6. Válás.
A szülők válása a családtagok eltávolodásához vezethet. A válás széttagolja a családokat, a gyermek pedig nyomást érezhet, hogy választania kell a szülei között. A statisztikák szerint ez az esetek 13,2%-ában jellemző. A szülő is aljas módon viselkedhet, bántó dolgokat mondhat a másik szülőről. Ha az egyik szülő elköltözik vagy újra nősül, a gyermek eltávolodást és neheztelést érezhet.
A válás miatt a szülők rosszakat mondhatnak egymásról, ez pedig hatással lesz arra is, ahogyan a gyermekük látja majd őket. A gyermek is elkezdi hibáztatni az egyik szülőt. Az újonnan családba érkezett emberek, például a mostohaszülők és mostohatestvérek pedig versengést válthatnak ki. Egy olyan kultúrában, ahol az emberek leginkább magukra fókuszálnak, a gyerekek különálló emberekként látják a szüleiket, akiknek jó és rossz tulajdonságaik vannak, ahelyett, hogy egységben látnák a családot.
7. Nem elfogadó szülők.
A felnőtt gyermekek 10%-a említette az elhidegülés okaként a szülők rosszallását a partnerükre vagy más emberekkel való kapcsolatukra vonatkozóan. Ez a szülői elutasítás kiterjedhet a házastársra, az anyósra, apósra vagy a mostohaszülőre is. Az elfogadás hiánya fellazítja a családi kötelékeket, és elhidegüléshez vezet.
8. Favorizálás.
Az esetek 7,7%-ában számoltak be favorizálásról, mikor a szülők az egyik gyereket favorizálják, ezzel feszültséget gerjesztve a családi kapcsolatokban. Ez nehezteléshez és az elszigetelődés érzéséhez vezethet.
A mai társadalomban a családon belüli elidegenedés igen gyakori és sokszor félreértett jelenség, mely mélyen gyökerező következményekkel jár az egyénekre és a családi kötelékekre nézve.
A családon belüli elhidegüléssel kapcsolatban továbbra is sok tévhit él, ami még inkább szükségessé teszi a nyílt párbeszédet, az együttérzést és a támogatást ennek a kérdésnek a kezelésében.