Egy dühös férfi számolt be Redditen a családjában zajló drámáról. A szülei mindig ellenezték a házasságát és gyűlölték a feleségét, megpróbálták elviselhetetlenné tenni az életüket. Most, hogy a párnak gyermekei születtek, a férfi szülei látni akarják őket, ám ő elhatározta, tiszteletre tanítja a szüleit.
Egy férfi komplex családi problémával fordult a Reddithez.
“29 éves férfi vagyok. A szüleim nem látták, hogy a 28 éves feleségemnek mekkora szíve és milyen csodás személyisége van. Csak azt látták, hogy siket. Kérdeztem, hogyan tudnak ennyire elutasítóak lenni. Azzal érveltek, hogy a gyermekeink örökölni fogják majd a siketségét, és továbbra sem hajlandók őt befogadni a családba.”
A férj kiállt felesége mellett és vitába szállt a szüleivel.
“Mondtam nekik, hogy akkor mi sem fogadjuk be őket a mi családunkba és nem ismerhetik meg a gyerekeinket. A feleségem sírva fakadt, mikor elárultam neki, a szüleim miért nem lesznek ott az esküvőnkön. Ezért még inkább gyűlöltem őket.
Csak a 29 éves húgom jött el az esküvőre, ő az egyetlen, akivel tartom a kapcsolatot. A szüleimet azóta sem láttam és azóta sem beszéltem velük.”
A szülők most látni akarják az unokákat, de a férfi határozottan nemet mondott.
“Ikreink születtek, egy fiú és egy lány. Mindketten hallanak. A húgom eljött meglátogatni őket, és mondta, hogy a szüleink megtudták, hogy megszülettek, és arra kérnek minket, hadd találkozzanak velük. Azonnal nemet mondtam. Mondtam a húgomnak, emlékeztesse őket arra, hogy milyen elutasítóak voltak Jessie-vel, és hogy ezért most nem láthatják a gyerekeket. A húgom később üzent, hogy a szüleim bocsánatot akarnak kérni. Mondtam, hogy ehhez már túl késő.
Elmeséltem ezt Jessie-nek, és azt mondta, talán megfontolhatnánk, hogy lassan rendezzük velük a viszonyt. Az egyik barátom szerint ez segítene a gyógyulásban és a lezárásban, amire szükségem van. Nem tudom, hogy akarom-e. Nem tudom, hogy csak azért akarják-e látni a gyerekeket, mert hallanak. Nem tudom, hogy önző vagyok-e és csak a saját érzéseimmel foglalkozom. Rosszul döntöttem ebben a helyzetben?”
A kommentelők kifejezték érzéseiket a férfi helyzetével kapcsolatban.
Az egyik kommentelő egyből azt javasolta: “Átjöhetnek, ha megtanulják a jelnyelvet.”
Másvalaki azt írta: “Azt kérném tőlük, ismerjék el, amit tettek, és kérjenek bocsánatot jelnyelven. Ha egyértelmű megbánás és erőfeszítés tapasztalható részükről a jelnyelv elsajátításában és a feleség elfogadásában, akkor engedném, hogy bocsánatot kérjenek tőle. Aztán megbeszélném velük, hogyan lesznek bemutatva a gyerekeknek és milyen szerepet fognak betölteni az életükben, milyen határokat kell tiszteletben tartaniuk.”
Valaki azt fűzte hozzá: “Ezzel a saját fiukat is elutasították, mivel úgy döntött, olyasvalakit vesz feleségül, aki szerintük kevesebbet ér. Ezek a szülők önként döntöttek úgy, hogy kizárják a gyereküket az életükből. A fiuk önmagában nem elég jó nekik. Most csak azért érdeklődnek, mert megszülettek az unokák.
Ez önző szeretet. A férfi és a felesége felé csak azért nyitnának, hogy elérjék, amit akarnak. Nem érdemlik meg a fiukat, a feleségét, sem az unokáikat.”
Az egyik kommentelő hozzátette: “Ha az unokák is siketek lennének, kétlem, hogy a nagyszülők meggondolták volna magukat, sőt, inkább még igazolva látták volna az elutasításukat. Vajon akkor is részesei szeretnének lenni az unokák életének, ha azok közben elvesztenék a hallásukat vagy más fogyatékosságuk fejlődne ki? És ha így lenne, mindenért a fiuk feleségét hibáztatnák?
Ez nekem egyáltalán nem úgy tűnik, mint lehetőség a gyógyulásra és a lezárásra. Inkább a szülők törekvése arra, hogy újra kontrollt gyakoroljanak a fiuk élete felett, anélkül, hogy elismernék a korábbi visszataszító és önző viselkedésüket.”