Az életedben helyet kell csinálni a nevelt gyerekeknek, mikor újra megházasodsz és olyasvalakit veszel el, aki már szülő. De megkérni valakit, hogy változtassa meg a végakaratát a nevelt unokák miatt, talán kissé túlzás. Ahogyan a legtöbb családi szituációban, a megoldás ebben az esetben sem egyszerű.

Nem tudom, hogy jól döntöttem-e. A szívem összetört és tanácstalan vagyok.

A lányom hozzáment egy férfihoz, akinek már volt két gyereke. A kapcsolatunk azóta romlott meg, hogy megpróbáltam vele beszélni a végrendeletemről. Őszintén megmondtam neki: “Ezek a gyerekek nem az én unokáim. Amim van, azt rád hagyom, nem pedig rájuk.” Egy szó nélkül otthagyott.

Mikor legközelebb átmentem hozzájuk, láttam valami nagyon elszomorítót: levették a falról azokat a családi fotókat, amiken én is rajta voltam.

Megkérdeztem: “Történt valami az én fotóimmal?” A lányom udvariasan mosolygott, és azt mondta: “Nem volt több hely, újra kellett rendezni a képeket.” De én tudtam, hogy mi a valódi ok.

Aznap este ültem az ágyban és kétségbe voltam esve. Nem akartam megbántani őt. Csak nem érzem a köteléket a nevelt gyerekeivel. Aranyosak, de nem ismertem őket kiskoruktól fogva, nem mentem el az iskola előadásaikra, nem kötöztem be a sebet a térdükön.

Rosszul teszem, hogy nem tekintem őket a családomnak?

Eleinte dühös voltam és egyedül éreztem magam. Hogyan tüntethetett el rólam minden fotót a házból?

Én az ő anyja vagyok, azt gondolnám, normális dolog, hogy vannak rólam fotók az otthonában. Értem, hogy ő már kötődik ezekhez a gyerekekhez, de valahogy úgy gondoltam, hogy talán én előbbre való vagyok számára.

Nyíltan és őszintén beszélj a lányoddal.

  • Határozottan és őszintén beszélj vele a végakaratodról. Senki sem kényszeríthet arra, hogy változtass a kívánságodon, még a saját lányod sem. Neki meg lehet erről a véleménye. Talán úgy érzi, azzal, hogy a nevelt gyerekeit kihagyod belőle, nem támogatod az ő választásait.
  • Nyíltan beszélj vele. Biztosítsd róla, hogy támogatod és örülsz a családjának, de szeretnéd inkább a javaidat kizárólag rá hagyni.
  • Talán a lányod így szeretné tudatni veled, hogy arra vágyik, tölts több időt a gyerekekkel, hogy jobban megismerhesd őket. Talán nem a vér szerinti gyermekei, de ők a választott családja.
  • Jó ötlet utánajárni, hogy nem félreértésről van-e szó. Talán a lányod az igazat mondta, és a fotókat csak a ház egy másik pontján helyezte el. Ebben az esetben tudasd vele, hogy ez bánt téged.
  • A vagyonodat nem kell egyenlően elosztani. Egy kis ajándékot vagy emléktárgyat hagyhatsz a nevelt gyerekekre is anélkül, hogy a végrendeleteden változtatnál.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét