Egy mozaikcsaládban a helyzet sosem könnyű, Carla pedig saját bőrén tapasztalhatta ezt. Elvárták tőle, hogy mindennap több órán át vigyázzon férje 3 gyermekére, mert az exfeleség sokat dolgozik. Carla azonban ezzel a megállapodással nem értett egyet.
A férjem exfelesége dolgozik, míg én háztartásbeli vagyok. A 3 gyerekük 10, 8 és 5 évesek, rengeteget vannak nálunk olyankor is, mikor a férjem nincs itthon, mert az utóbbi időben “nagyon sok” a munkája.
Tegnap mondtam a férjem exének, hogy “Nem vagyok ingyenes bébiszitter. Egy napra 120 dollárt kérek. Fejenként 40-et a három gyerekre.”
A férjem nem szólt semmit, az exe meg zavarba jött. Mikor elment, a férjem azt mondta: “Én meg nem vagyok ingyenes eltartó. Egész nap dolgozom, hogy neked jó életed legyen, és nem fogadom el, hogy úgy kezeled a gyerekeimet, mintha idegenek lennének. Ez az ő házuk is!”
Dühös lettem, és mondtam neki, hogy háztartásbelinek lenni éppen elég munkával jár, nem fogok még 3 gyerekre is vigyázni, akik nem is az enyémek.
Ma megdöbbenve láttam, hogy minden személyes holmim dobozokba van csomagolva, és volt egy üzenet a férjemtől: “Mivel napi 120 dollárt akarsz keresni, talán elkezdheted magadnak megvenni a holmikat.”
Nagyon bánt, amit a férjem tett. Ez egyáltalán nem vall rá. Rosszul tettem, hogy azt akartam, kapjak elismerést azért, hogy a 3 gyerekre vigyázok?
Őszinte beszélgetés a férjeddel.
Folytassatok nyílt, négyszemközti beszélgetést, hogy elmondd neki az érzéseidet és az aggodalmaidat. Mondd el neki, hogy a frusztráció miatt kértél pénzt a gyerekvigyázásért, nem pedig azért, mert idegenként kezeled a gyerekeit. Magyarázd el, hogy mind fizikailag, mind érzelmileg megterhelő számodra három gyerekre vigyázni, és javasold, hogy találjatok kompromisszumot, például osszátok meg a feladatokat egymás közt vagy keressetek külső segítséget.
Készítsetek tervet a gyerekek felügyeletére.
Ahelyett, hogy pénzt követelsz, készíts inkább egy átfogó tervet a gyerekek felügyeletére. Ezt egyeztesd a férjeddel és az exfeleséggel is. Foglald bele, hogy mikor vigyázol te a gyerekekre, és a férjed is kapjon ebben szerepet, amikor nem dolgozik. A gyerekeket beírathatjátok iskola utáni tevékenységekre is, valamint megfontolhatjátok egy részmunkaidős dada alkalmazását is, hogy enyhüljön a rád nehezedő nyomás.
Családi tanácsadás.
Javasold, hogy menjetek együtt családterápiára. A terapeuta közvetít köztetek a beszélgetés során, és segít megérteni egymás nézőpontjait. Így könnyebb lesz a kommunikáció és egymás megértése, valamint rátalálhattok olyan stratégiákra, melyektől jobban működik a családi dinamika.
Állítsd fel a személyes határaidat, és koncentrálj önmagadra.
Szánj időt magadra, és tisztázd a határaidat. Beszéld meg a férjeddel, hogy fontos számodra a személyes tér és a magadra szánt idő. Legyen rendszeresen pihenőidőd, és folytass olyan tevékenységeket, amiket élvezel. Szánj időt a feltöltődésre. A férjedet biztasd, hogy vállaljon többet a szülői szerepből, mikor otthon tartózkodik, hogy ne érezd úgy, hogy az ő gyerekeivel foglalkozni kizárólag a te feladatod.