Házat vásárolni az egyik legnagyobb mérföldkő az életben. Olyan pillanat, amikor a függetlenséget és az új kezdetet ünnepeljük. Emma és férje számára azonban ez az álom hamar családi drámába fulladt.

Emmáéknak anyósáék segítettek megvenni az új házat.

Emma és férje nemrég vásárolták meg az első házukat, ami óriási boldogság volt számukra. Ám a dologban van egy csavar: az anyósáék nem kevés pénzzel segítették őket ebben. Emma eleinte hálás volt ezért, ám érzései rövidesen megváltoztak.

Anyósáék elkezdték áthágni a személyes határokat.

“Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy múlt hétvégén egy kis vacsorát rendeztem néhány közeli barátunknak, az anyósomék pedig hívatlanul megjelentek. Elkezdték körbevezetni a barátainkat a házban, és mindvégig hangsúlyozták, hogy milyen sokkal járultak hozzá ehhez. Több volt, mint megalázó.

Az anyósomék – főleg az anyósom – elkezdtek úgy viselkedni, mintha ez az ő házuk lenne. Apróságokkal kezdődött, például elmondta, szerinte hogyan kellene dekorálni. Ezt még tudtam kezelni. Aztán elkezdtek bejelentés nélkül megjelenni és ‘ellenőrizni a befektetésüket’, ahogy ők mondták. Még egy kulcsot is adtak a sógornőmnek anélkül, hogy minket megkérdeztek volna.”

Családi dráma lett a dologból.

Emma próbált beszélni a férjével, de szerinte csak túlreagálja a dolgot, és szerinte sokkal jobban kellene méltányolnia az anyósáék segítségét. Emma nem akart hálátlannak tűnni, de úgy érezte, beleőrül ebbe. Ezért elhatározta, megmondja a férjének, hogy ő befejezte a kapcsolatot a szüleivel. Addig nem hajlandó velük szóba állni, míg nem tisztelik a személyes határokat.

Ebből azonban hatalmas családi dráma lett. Emma anyósa azt állította, menye szétszedi a családot, a sógornője pedig “aranyásónak” nevezte, aki most hálátlanul viselkedik. A férje két tűz közé került, Emma pedig úgy érzi, nem tud tovább így élni.

Emmát az anyósáék elkezdték fenyegetni.

Emma anyósáék megszellőztették, hogy esetleg jogi útra terelik a dolgot, hogy visszaköveteljék a pénzüket, amennyiben Emma nem engedelmeskedik. Ennek már a gondolata is szorongással és félelemmel töltötte el. Olyan volt, mint egy érzelmi zsarolás, hogy maguk alá rendelhessék.

Mindig, mikor megpróbálta felállítani a határokat, az anyósáék megbosszulták álcázott fenyegetésekkel vagy bűntudatkeltéssel. Emlékeztették rá, hogy mennyi pénzzel segítették és ezt fegyverként használták ellene. A feszültség fokozódott, már hatással lett a mentális egészségére is és az egész otthoni légkörre.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét