A következő történet főszereplője tudatosan választotta a gyerek nélküli életet, ám ezt nem mindenki fogadta el. Története emlékeztet rá, hogy minden döntés mögött személyes okok húzódnak.

31 éves nő vagyok, úgy döntöttem, hogy nem vállalok gyereket. Stabil, sikeres életem van, és soha nem kértem segítséget a szüleimtől. Ők sosem fogadták el a döntésemet, hogy nem lesz gyerekem, és folyton hibáztatnak azért, hogy megszakítom a családi vérvonalat.

Tavaly azt mondták, hogy az unokatestvéremre hagyják az otthonukat és a vagyonukat – mert neki vannak gyerekei, nekem pedig nincsenek. Úgy tűnik, én nem érdemlem meg az örökséget.

Amit nem tudtak, az az, hogy én már régóta gyűjtögettem, hogy meglepjem őket álmaik nyugdíjas házával a tó mellett. Minden készen állt – amíg világossá nem tették, hogy nem számítok, hacsak nem szaporodom.

Így hát megvettem a házat. Magamnak. Beköltöztem, magamévá tettem, és tudattam velük – röviden –, hogy erről lecsúsztak.

A vagyonukat másnak adták. Én pedig megőriztem a nyugalmamat, a függetlenségemet, és kaptam egy tóparti panorámát.

Életem legjobb döntése volt.

Ezt mondja a tudomány a gyerek nélküli életről.

Az elmúlt időszakban folyamatosan csökken a termékenységi ráta, az emberek egyre nyíltabban vállalják, hogy a gyerekmentes élet mellett döntöttek. De gyerek nélkül élni nem a modern kor találmánya. Az 1950-es évek bébibummját leszámítva a történelemben mindig is jelen volt valamilyen formában a gyerekmentes élet.

Ami más most, az a kommunikáció. Az emberek manapság többet beszélnek a sztereotípiákról, a nőkkel szembeni elvárásokról, arról, hogy mit jelent a család, és hogy hogyan tekint a társadalom arra, aki nem követi a hagyományos életutat.

A kutatók vegyes eredményekre jutottak azzal kapcsolatban, hogyan hat a gyerek nélküli élet a mentális egészségre. Sok múlik azon, hogy valaki miért hozza meg ezt a döntést. A legtöbb tanulmány nagyfokú elégedettséget mutat azok körében, akik nem vállaltak gyereket. Ám azok, akik akartak gyereket, de valamilyen okból nem lehetett nekik – pénzügyi, egészségügyi vagy külső tényezők miatt –, jóval nehezebben élik ezt meg.

A jó hír az, hogy számos tanulmány szerint nincs különbség a gyermekes és gyermektelen emberek boldogságának mértékében.

Mit jelent valójában a gyerek nélküli élet?

Ez egy nagyon személyes döntés és rengeteg érzelmet képes felkavarni. Felmerül a kérdés, hogy milyen lesz így az élet, mások hogyan fognak rád tekinteni és hogyan fogod saját magadat látni.

Néha ijesztő lehet. Nem azért, mert rosszul döntöttél, hanem mert másként döntöttél. A másság pedig rengeteg emberben kelt kellemetlen érzést. A családnak és a barátoknak időbe telhet ezt elfogadni, főleg, ha teljesen más nézőpontot vallanak. De végül ez mégiscsak a te életed.

Olyan döntést hozni, ami jó neked – függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak –, az egyik legjobb dolog, amit csak tehetsz. Ha bármikor is elbizonytalanodsz, egy terapeuta segíthet erősebbé és magabiztosabbá válni, hogy továbbra is a saját utadat járhasd. Akár úgy döntesz, hogy vállalsz gyermeket, akár úgy, hogy nem, az életed mindenképpen lehet tartalmas és boldog – mégpedig úgy, ahogyan neked jó.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét