Winnie Harlow kanadai szupermodell képes volt a küszködését sikerré változtatni. A Chantelle Brown-Young néven született nőnek vitiligója van, egy olyan bőrbetegsége, melynek során a bőr foltokban elveszti pigmentációját. Gyermekkorában megállás nélkül gúnyolták, ami odáig vezetett, hogy végül kénytelen volt abbahagyni a középiskolát.
Ám ahelyett, hogy mindez megtörte volna, Winnie inkább elfogadta azt, amitől más, mint a többiek. Online kezdte megosztani történetét, a dolgok pedig akkor vettek igazán pozitív fordulatot, mikor 2014-ben jelentkezett az Amerika Következő Topmodellje című műsorba. Magabiztossága és egyedi külseje mindenki figyelmét felkeltette, története rengeteg olyan embert inspirált, akik hasonló nehézséggel küzdenek. Winnie Harlow bizonyította, hogy másnak lenni nagyon is jó dolog.
Winnie-nek nagyon kemény gyermekkora volt a vitiligo miatt.
A kanadai modell nehéz gyermekkort élt meg. 4 éves volt, mikor a vitiligót diagnosztizálták nála. Úgy nőtt fel, hogy a testét foltokban fehér bőr borította.
Egyedi külseje miatt célpontjává vált az iskolai csúfolódásnak, osztálytársai olyan csúfneveket aggattak rá, mint a “tehén” vagy a “zebra”. Harlow visszaemlékezve ezekre a fájdalmas évekre így beszélt: “Ez a csúfolódás annyira elfajult, hogy ott kellett hagynom a középiskolát, és magántanuló lettem.”
A nehézségek ellenére Winnie felül tudott emelkedni, és az egyediség elfogadásának, a szépségszabványok újradefiniálásának egyik ikonjává vált.
Ma már több mint 10 millió követője van Instagramon, ő a spanyol divatmárka, a Desigual arca, és együtt dolgozott a híres divatfotóssal, Nick Knighttal is, aki olyan hírességekről készített fotókat, mint Kate Moss, Lady Gaga és Kanye West.
A gyermekkori kiközösítéstől a globális ismertségig Winnie útja egyszerűen hihetetlen.
Winnie Harlow modell lett, ami még őt magát is meglepte.
Egyik interjúban elmesélte, hogy soha nem gondolt rá, hogy modell lesz belőle. Bevallotta, az álma igazából az volt, hogy bulvár újságíró legyen.
Azután próbálta ki a modellkedést, hogy interjút készített Shannon Boodram fotóssal, aki biztatta őt. Innentől kezdve Winnie Harlow elkezdte felépíteni önmagát a közösségi média segítségével.
Mikor az Amerika Következő Topmodellje című műsor új évadához válogatót tartottak, online intézett kérést a rajongóihoz, hogy tageljék be Tyra Banks nevét, hogy láthassa Winnie fotóit. A követők pedig lelkesen segítettek is neki. Winnie húga létrehozott számára egy Facebook-oldalt, a show egyik producere pedig küldött is egy érdeklődő üzenetet.
Winnie eleinte el sem akarta hinni, de végül bekerült a műsor 21. évadába. Miután Tyra lehetőséget adott a fiatal lánynak, Winnie tudta, eljött az ő ideje.
Winnie Harlow nem csak a divat világában vált ismertté.
Ma már nem csupán divatikon, de alapítója egy bőrápolási márkának, és úttörő képviselője a vitiligo közösségnek.
A Victoria’s Secret kifutóitól kezdve a magazinok címlapjáig Winnie mindent elért, és még többet is. Létrehozta saját kozmetikai márkáját, a Cay Skint, ami az egészséges és ragyogó bőr szolgálatában áll.
És mi volt a legutóbbi projektje? A lehető legikonikusabb módon betört a játék világába. Winnie összeállt a Sims 4-gyel, a népszerű életszimulációs játékkal, hogy bemutassa a várva várt vitiligós karaktert. Ez egy meghatározó együttműködés, és biztos, hogy milliókat inspirál.
Winnie elmondta, hogy mennyire fontos, hogy képviselve legyünk, miközben különbözünk.
Egyik interjújában Winnie a játékiparban való jelenlétéről beszélt. “Valójában a kis Winnie-nek dolgozom, aki sehol nem látta magát jelen lenni. A The Sims-szel kiskoromban játszottam. Nagy megtiszteltetés volt, mikor arra kértek, legyek részese és hajtsunk végre egy olyan változást, ami mindenki számára lehetővé teszi, hogy képviseltesse magát.”
“Nincs ok arra, hogy ne legyünk befogadóak. Ha a való életben ennyire befogadóak tudunk lenni, miért ne lehetnénk azok a fantázia világában is?” – mondta Winnie.
Arról is nyíltan beszélt, mi az a nehézség, mellyel karrierje során folyamatosan küzd: “Az egyik kihívás, amivel szembe kellett néznem a karrieremben, hogy harcolnom kellett az ellen, hogy egyfajta hóbort vagy szimbólum váljék belőlem. Azt hiszem, mikor az ember valami újat lát, hajlamos azt egy külön kis dobozba tenni. És azt hiszem, rám is így tekintettek hosszú időn át. Úgy, mint a modellek egyik típusára, ahelyett, hogy egy olyan emberi lénynek láttak volna, mint bárki mást.”
A The Sims-szel való együttműködése nagy jelentőséget képvisel a játékok világában, hiszen bizonyítja, hogy a bőr sokféleségével kapcsolatos pozitivitásnak előtérbe kell kerülnie. A vitiligo bemutatásával Winnie segít kikövezni az utat a befogadóbb és átgondoltabb virtuális játékok felé.
Winnie Harlow sokak számára jelent inspirációt, a rajongói fáradhatatlanul dicséretekkel árasztják el a kommentekben.
Harlow Instagram-oldalát rengetegen keresik fel. A posztjai alatt megjelenő kommentek döntő többsége tele van elismeréssel és szeretettel.
Egyik posztja több mint 900.000 lájkot kapott, a kommentekből pedig csak úgy áradt a szeretet.
Valaki azt írta: “Rajzfilmet kellene készíteniük rólad! Minden kislánynak látnia kellene ezt a szépséget, és inspirálhatnád őket, hogy olyan magabiztosak legyenek, mint te vagy!”
Egy másik kommentelő azt írta: “A természetes, erőlködés nélküli szépséget testesíted meg. Földöntúli vagy!”
Egy másik rajongó hozzátette: “Anyukád ‘Művészetnek’ kellett volna, hogy elnevezzen. Egy két lábon járó műalkotás vagy.”
Akadnak olyanok is, akik másolni próbálják Winnie külsejét, majd posztolják az eredményt Instagramon. Winnie ezt is értékeli. “A válaszom erre nem az, amit valószínűleg sokan szeretnének, de így szól: mikor valaki teltebb ajkat, nagyobb feneket, göndör hajat vagy foltokat akar, az nem azt jelenti, hogy az egyediségünket akarja ellopni. Számomra egyértelmű, hogy ezzel a szeretetüket mutatják ki, értékelem ezeket az embereket, hogy kreálnak valamit, és bemutatják azt a nagyvilágnak.”