Egy várandós nő a közösségi médiában árulta el, hogy vegánnak szeretné nevelni a gyerekét. Azonnal özönlöttek a kritikák és az anyát szégyenítő kommentek. Ám a 32 éves nő nem hátrált meg, hanem elmagyarázta, miért tartja magát a döntéséhez.

Ő már régóta vegán.

Lucy Watson már régebben áttért a növényi alapú életmódra, döntése pedig egy gyermekkori emlékében gyökerezik. Egy farmon nőtt fel, ahol sokféle állatot tartottak, ezért már kisgyermekkorától kezdve tanúja volt az állatokkal való kegyetlen bánásmódnak. 6 éves volt, mikor kedvenc bárányát, Maisie-t levágták, ekkor fogadta meg, hogy ezután tartózkodik a hústól.

Élete nagy részében vegetáriánusként élt, de 2016-ban veganizmusra váltott. Egy interjúban elmondta, azért döntött így, mert élénken él benne egy álom, melyben ő egy tehén volt, akitől elvették a borját, ez pedig arra késztette, hogy alaposabban utánanézzen a tejiparban folyó gyakorlatnak. Miután megnézett egy dokumentumfilmet erről, nagyon könnyen meghozta a döntést. 2023-ra a 32 éves nő, aki a Made in Chelsea című tévéműsorból is ismert, már 2 szakácskönyvet írt a vegán étrendről.

Nem hajlandó megszegni az állatoknak tett ígéretét.

Amint anyává válik, elkötelezetten igyekszik gyermekének is továbbadni saját értékrendjét. Kiáll a veganizmus mellett, ami számára jóval több, mint csupán étrend – fogadalom és elkötelezettség az állatok felé.

2023 szeptemberében Instagramon azt írta, gyermekét is vegánnak fogja nevelni, és elmondta, hogy milyen tudatos erőfeszítéseket tett az egészséges tápanyagszükséglet kielégítésére a várandóssága biztonsága érdekében.

Elárulta, hogy a terhesség alatt arra koncentrált, hogy kevesebb feldolgozott ételt egyen, minél több teljes értékű élelmiszer szerepeljen az étrendjében, és fogyasszon legalább napi 60 g fehérjét, hiszen ez fontos a baba növekedéséhez. Lucy vegán étrendkiegészítőt is szedett. Bár beszámolt az összes extra dologról, amit megtett a terhesség biztonsága érdekében, rengeteg kritikát kapott a baba étrendje miatt.

A közösségi oldalakon gyűlölködő kommentekkel árasztották el.

Lucy terve, hogy gyermekét vegánként nevelje, megszámlálhatatlan szégyenítő kommenthez vezetett olyanoktól, akik aggódnak a baba tápanyagszükségletei miatt. Egyesek megkérdőjelezték a döntését, és azt javasolták, a gyerekre kéne bízni, hogy eldöntse, mit szeretne enni, mások aggodalmukat fejezték ki a gyerek lehetséges elhanyagolásával kapcsolatban, hangsúlyozva a változatos étrend fontosságát gyermekkorban. A kritikákban sokan alkalmatlannak nevezték az anyaságra, és azzal érveltek, hogy a gyermeknek megfelelő ételre van szüksége, nem veganizmusra.

Minden kritika ellenére a szakértők mégis más véleményen vannak.

A szakértők szerint a növényi alapú étrend biztonságos lehet a babák és a kisgyermekek számára.

Mikor a babák és a veganizmus kapcsolatáról esik szó, gyakran merül fel aggodalom, főleg annak kapcsán, hogy mennyire biztonságos a 0-12 hónapos babák számára, ha nem fogyasztanak húst, tejterméket, tojást. Ám a gyermekorvos szerint a legtöbb ilyen korú gyermek számára biztonságos a növényi alapú étrend.

A szilárd ételekkel való megismertetés 6 hónapos kor körül ajánlott egy vegán babánál, az állati eredetű élelmiszerek kerülése pedig nem feltétlenül sodorja veszélybe az egészségüket és a biztonságukat. Az étrend összeállítása azonban bonyolultabb lehet, mint egy hagyományos étrend esetében, hiszen a vegán csecsemők számára különösen fontos, hogy biztosítva legyen a megfelelő fehérje- és zsírmennyiség.

Ám van néhány kivétel. Ahogyan a felnőtteknél, a vegán étrend nem biztos, hogy a legjobb választás a gyerekek számára bizonyos körülmények között. Például a rendkívül válogatós vagy táplálkozási nehézségekkel küzdő gyerekek számára, mivel fennáll a tápanyaghiány kockázata. Vagy ha a gyermeknek olyan egészségi problémái vannak, melyek akadályozzák az étel elfogyasztását vagy megemésztését, érdemes átgondolni a vegán étrendet.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét