A Harry Potter az egyik legsikeresebb folytatásos film a mozi történetében. A J. K. Rowling által alkotott világ sok-sok ember megfeszített munkájának köszönhetően a filmvásznon is életre tudott kelni. Az elképzelt világot a legapróbb részletekig igyekeztek hűen ábrázolni, ez vonatkozott a jelmezekre is, amelyek sokat elárulnak egy-egy karakter jelleméről.
Összegyűjtöttük a Harry Potter-filmek ikonikus jelmezei mögött húzódó történeteket. A legapróbb alkotóelemek is fontos dolgokat szimbolizálnak.

1. Harry Potter kontaktlencséi

A könyvben Harry szeme zöld színű (akárcsak az édesanyjáé). Eleinte azt akarták, hogy a Harry-t alakító Daniel Radcliffe kontaktlencsét viseljen, mivel neki kék a szeme, de ezt az ötletet el kellett vetni, mert a színésznek bántotta a szemét. A forgatókönyvet tehát megváltoztatták, Harry a mozivásznon kék szemű lett.

2. Búcsú az egyenruháktól

A Harry Potter és az azkabani fogoly című rész sok változást hozott: más lett a rendező, a főszereplők többé már nem tűntek gyerekeknek, és új jelmeztervező csatlakozott a csapathoz, Jany Temime. Ő úgy döntött, a három főszereplő ebben a filmben uniformis helyett utcai ruhát fog viselni. Elhagyták tehát a klasszikus roxforti egyenruhát, ezzel is megmutatva, hogy Harry, Ron és Hermione már tinédzserkorba léptek.

3. Bellatrix ruhája

Bellatrix Lestrange, Voldemort jobb keze lett Temime kedvenc karaktere a ruhatervezés során. Ám ő okozta neki a legtöbb fejtörést is, mivel “szakadt” stílust kellett megvalósítania. Helena Bonham Carter elkötelezettsége a szerep iránt azonban megkönnyítette a dolgát.

Bellatrix akkora sikert aratott a rajongók körében, hogy egy kongresszuson felkérték a jelmeztervezőt, hogy készítsen egy olyan kollekciót, amit Bellatrix karaktere ihletett.

4. Hermione estélyi ruhája

A negyedik rész ikonikus jelenete a karácsonyi bál. Ekkor egy másik arcát láthatjuk a varázslatos világnak és a főszereplőknek is. Hermione hercegnős ruhája is azt próbálja megmutatni, hogy a lány nagyon is kifinomult lélek.

5. Luna furcsa fülbevalója

Mikor Evanna Lynch megkapta Luna Lovegood szerepét, a nyilvánosság előtt is világossá vált, hogy mennyire rajong az egész Harry Potter-világért. Hogy a különc lányt minél jobban megformálja, Lynch szorosan együttműködött a jelmeztervezővel. A céljuk az volt, hogy a karakter olyan ruhákat viseljen, amelyek valóban tükrözik a személyiségét. Luna Lovegood ékszereinek megtervezésében is segédkezett.

6. Ginny Weasley és az ő divat iránti szenvedélye

Temime elárulta, hogy a legtöbb színész csak magára kapta a jelmezt és semmiféle véleményt nem fűzött hozzá. Bonnie Wright azonban kivétel volt ez alól. Ő alakította Ron húgát, Ginny Weasley-t. Bonni két ismert ékszertervező gyermeke, innen örökölte a divat iránti szenvedélyét, aminek a filmben is hasznát vette.

7. Dolores Umbridge és a rózsaszín

A Harry Potter egyik leggyűlöltebb karaktere kétségkívül ő. Ám kiemelkedik a gonoszok közül, hiszen sosem visel sötét színű ruhákat. Éppen ellenkezőleg: rózsaszínben jár, és imádja a macskákat, ami a sálján is látszik. Temime elmesélte, hogy ez a macskás sál volt az egyik kedvenc kiegészítője, és ez adta a legjobb kontrasztot Umbridge ellenséges személyiségéhez.

8. Nagyon drága uniformisok

Temime azt akarta, hogy a roxforti egyenruhák a legjobb minőségben készüljenek, ezért a tervezés során nem nézte a költségeket. A nyakkendők a legfinomabb selyemből készültek, ennek révén lett a roxforti egyenruha a legdrágább jelmez az egész sorozatban.

9. A roxforti csata forgatása

Az utolsó részben az összes diák harcol Lord Voldemort követőivel szemben. A tervezőknek és jelmezkészítőknek ez a jelenet nagy kihívást jelentett, gyakorlatilag egyenlő volt a teljes káosszal, hiszen be kellett mutatniuk azt is, hogy a csata során a ruhák szakadnak, tönkremennek. A jelenet felvétele nagyjából 4 hónapot vett igénybe, ennek során 10-15 szett ruhát használtak el.

10. Voldemort ruhája és annak kapcsolata a horcruxokkal

A sorozat 6. részében kiderült, hogy a Sötét Nagyúr 7 részre osztotta a lelkét, a lélekdarabokat pedig horcruxok őrzik. Azt viszont csak kevesen vették észre, hogy Voldemort köpenye egyre kopottabbá vált minden alkalommal, amikor egy horcruxot sikerült elpusztítani. Sötétkékből piszkosszürke lett, míg végül elporladt.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét