Néha a szülők túl sokat segítenek a gyerekeiknek. De a szülők nem élhetik az életet a gyerekek helyett. A feladatuk az, hogy segítsenek nekik felnőni, tapasztalatokat szerezni, de fontos, hogy ne essenek túlzásba. Most összegyűjtöttünk olyan dolgokat, amiket a szülőknek soha nem szabadna megtenniük a gyerekeiknek. Fogadd meg a tippeket, és a gyermeked hálás lesz érte!

1. Helyettük beszélni

Az egész azzal a pillanattal kezdődik, mikor a kisgyereket megkérdezik, hogy mi a neve. Ekkor mi, szülők válaszolunk helyette, és ez egészen addig természetes is, míg a gyermek meg nem tanul beszélni. De sokszor még a tinédzser gyerekünk helyett is mi válaszolunk.

Hogy ennek mi lesz a vége? Elvesszük az esélyt a gyerektől a válaszolásra. Segíthetünk neki, hogy mit mondjon, ha kéri, de helyette ne beszéljünk.

Ha legközelebb azon kapod magad, hogy a gyermeked helyett szeretnél válaszolni, állítsd le magad! Hagyd, hogy önállóan feleljen!

2. A barátjának lenni

Sok szülő próbál a gyermeke barátja lenni, mert nem akarja, hogy a gyereknek bármilyen titka legyen előtte. Ez érhető, de nézzük meg a helyzetet egy kicsit alaposabban. Mit jelent a barát? A barát egy olyan ember, akit veled egyenlőként kezelsz, egy barátnak valóban bármit elmondhatsz.

A szülőkre nézve azonban más szabály érvényes. Ők törődnek velünk és szeretnek minket. Nincs szükség arra, hogy ők legyenek a legközelebbi barátaink. Hagyd, hogy a gyerek a saját kortársai között találjon magának barátokat. Anya és Apa pedig ott lesznek, ha szeretetre és támogatásra van szüksége.

Mondj nemet a gyerekkel való szoros baráti kapcsolatra. Tanuljátok meg támogatni és tisztelni egymást!

3. Akarás vs. szükséglet

Nagyon jól tudjuk, hogy a brokkoli egészségesebb, mint a cukorka, és hogy egy új tornacipő sokkal hasznosabb, mint egy új baba. Ezért mi diktáljuk a gyerekeinknek, hogy mit akarjanak. Mint a viccben: “Anya, éhes vagyok? Nem, meg vagy fázva, ezért melegre vágysz.”

Ha ezt sokáig folytatjuk, elnyomjuk a gyerekben a saját vágyait és céljait, de a helyzet akár odáig is fajulhat, hogy a gyerekből később védtelen áldozat vagy mindenki ellen lázadó felnőtt válik.

Próbálj meg a gyerek vágyaira és szükségleteire figyelni. Ha jó szokásokat szeretnél neki megtanítani, ne légy erőszakos, csináld finoman!

4. Túl sok segítség

Egy 2-3 éves gyerek már képes önállóan magára venni ruhadarabokat, elmosni a poharát vagy betenni a piszkos ruhákat a szennyesbe. Nem csak képes, de ebben az életkorban kifejezetten egyedül akarja ezeket a dolgokat megcsinálni.

De mit teszünk mi, szülők? Legszívesebben addig öltöztetnénk, míg meg nem házasodik. Ezt a viselkedésünket pedig a “Nem tudja megcsinálni!” érveléssel igazoljuk magunk és környezetünk számára. Túlzottan támogatjuk őket, nem hagyjuk, hogy maguk csináljanak dolgokat, nem engedjük próbálkozni őket. Később pedig meglepődünk, ha tinédzser korukban rendetlenek vagy nem akarnak segíteni.

Hagyd, hogy a gyerek a lehető legtöbb dolgot maga csinálja!

5. Ízlést választani helyettük

Gyakran igyekszünk a zenei ízlésünket, a nekünk tetsző könyveket és az öltözködési stílusunkat megszerettetni a gyermekeinkkel. Ebben jó szándék vezérel minket, de gyengítjük vele a gyermek egyéniségét. Sok esetben ez tiltakozáshoz vezet, ha a gyerek személyisége teljesen ellenkező a miénkkel.

Nézd a kedvenc filmjeidet, hallgasd a kedvenc zenéidet, és beszélj gyermekeddel az ő kedvenceiről.

6. Számolni a pénzét

Minden gyermek életében elérkezik a pillanat, mikor saját zsebpénze lesz. Ne számoltasd el, és ne próbáld kitalálni, mennyi pénze lehet. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy belenézel a pénztárcájába. Ezzel rögtön megölöd a bizalmat kettőtök között.

Tényleg annyira fontos, hogy mennyi pénzt költött, és mennyije van? Hagyd, hogy spóroljon olyasmire, amit szeretne!

Tanítsd meg neki, hogyan lehet sikeres a pénzügyeiben, és hagyd, hogy azt csináljon a pénzével, mit akar.

7. Megválasztani helyette a hobbiját és az érdeklődését

Anya azt akarja, hogy a lánya játsszon hegedűn, és képes átcipelni az egész városon heti háromszor, csakhogy eljussanak a zeneórára. Apa azt akarja, hogy a fia mindennap focizzon. A szülők gyakran igyekeznek különböző hobbikat ráerőltetni a gyerekekre.

Ehelyett inkább légy türelmes, és figyelj a gyerekeidre! Figyeld az érdeklődési körüket és a képességeiket. Kérdezd meg, mit szeretnének, és hagyd, hogy ezen a területen fejlesszék magukat.

8. A sikerüket a sajátodként értékelni

Szétnézel a közösségi oldalakon, és egy csomó ilyen mondatot fogsz találni: “Ettünk!”, “Elkezdtünk járni!” és így tovább. Azok az anyák, akik ilyeneket írnak ki, természetesen támogatják a gyerekeiket, de valójában az elért teljesítmény nem az övék, hanem a gyerekeiké. Ezért itt a többes számnak nincs helye.

Amikor a gyerekek felnőnek, a helyzet még komolyabbra fordul. A szülők elkezdik mesélni, a gyerekük hogyan fejezte be a főiskolát, és hogyan talált munkát. Teszik mindezt úgy, mintha ez kizárólag az ő érdemük volna. Nem nehéz rájönni, hogy a gyerekek ezt gyűlölik.

Örülj a gyermeked sikereinek, de ne téveszd össze a sajátjaiddal!

9. Megválasztani helyettük a saját ajándékaikat

Mikor egy gyerek már tud beszélni, megvan az a joga is, hogy magának válasszon ajándékot. Nem kötelező új pólót vagy egy fejlesztő játékot választania.

Természetesen, nem minden esetben hagyhatjuk őket szabadon választani, de a legfontosabb dolgot, a választás lehetőségét meg kell hagynunk nekik. Válasszanak, hozzanak döntést, és nézzenek szembe a döntéseik következményeivel. Ezek a tapasztalatok felnőtt korukban is nagyon jól fognak jönni.

Hagyd, hogy gyermeked olyan ajándékot kérjen, amilyet szeretne.

10. Vájkálni a magánéletükben

Ez különösen kényes pontja a tinédzserek és a szüleik kapcsolatának. A gyerekeknek megvannak a maguk barátai, és meglesz az első randevújuk is. Ez normális és teljesen természetes. A vallatásszerű “Ki ez a fiú?” kérdés csak felmérgesíti a gyereket. Azonban sok gyerek még ilyen személyes dolgokat is szívesen megoszt a szüleivel, ha biztonságban érzi magát.

Ahelyett, hogy vájkálnál a magánéletében, hagyj neki saját teret. Ne tégy fel túl sok kérdést, ha látod, hogy nem szeretne részletesen beszélni a dologról. Természetesen soha ne olvass bele a naplójába és az üzeneteibe!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét