A társadalomban egyre elfogadottabb, ha valaki nem vállal gyereket. De még mindig vannak, akik ezt nem tudják megérteni vagy elfogadni. Amikor valakivel a gyermekvállalással kapcsolatos döntéseiről beszélgetünk, ne higgyük, hogy a véleményünk nem tud benne komoly nyomot hagyni. Ez mindenkinek a saját döntése, amit tiszteletben kell tartani. Ezért szeretnénk most megvitatni ezt a kényes témát, hogyan kellene viselkednünk, ha egy ismerősünk úgy dönt, hogy nem lesz anya.

1. “Ha nem lesz saját gyereked, sosem fogod megtudni, milyen az igazi szeretet.”

A szeretet egy nagyon összetett érzés, ami idővel fejlődik ki bennünk. Mély szeretetet érezhetünk a szüleink, a barátaink, a párunk iránt, de vannak, akik egy állat iránt érzik ugyanezt. Éppen ezért elég egyoldalú dolog úgy látni, hogy az igaz szeretetet csak egy gyereken keresztül lehet megtapasztalni. Természetesen sok példa van arra, hogy szülő és gyerek között fantasztikus a kapcsolat, de ne feledjük, hogy vannak olyan családok is, ahol a szülő és a gyerek nem sok pozitív érzelmet tud kialakítani egymás felé.

2. “Ez önzés.”

Hogy valakinek van gyereke, nem jelenti, hogy teljesen önzetlen vagy akár önfeláldozó, és ez fordítva is igaz: ha valaki nem vállal gyereket, attól még nem lesz önző. Sajnos a való életben nagyon sok az önző szülő, aki nem tud biztonságot nyújtani a gyermekének. Ugyanakkor, aki nem vállal gyereket, lehet, hogy tudja, hogy belőle nem válna jó anya, ezért ilyen módon dönt felelősen. Ez így mindenképpen egy jól átgondolt döntés.

3. “Sokkal jobb lesz az életed!”

Az biztos, hogy a gyerek megváltoztatja egy nő életét. De hogy ez a változás jó vagy rossz lesz, azt előre nem lehet tudni. Nem mindenki képes megbirkózni a kialvatlansággal, a mindennapok megváltozásával, azzal, hogy alig marad ideje saját magára, hogy otthon örökös rendetlenség és hangzavar fog uralkodni. Mikor valaki úgy dönt, hogy nem akar gyereket, valószínűleg ezek a szempontok is szerepet játszhatnak a döntésében. Még idejében rájött, hogy nem lenne boldog, ha azt a fajta életet választaná.

4. “Talán nem szereted a gyerekeket?”

A legtöbbször a gyermektelenségnek semmi köze ahhoz, hogy valaki ne szeretné a gyerekeket. Ezek a nők a döntésüktől függetlenül ugyanúgy nagynénik, keresztanyák, akik szeretnek a gyerekekkel lenni. Adnak nekik a szeretetükből, az idejükből, de közben úgy döntenek, ők maguk nem akarnak anyává válni.

5. “Semmit nem tudsz felmutatni, ha nincs gyereked.”

A társadalomban gyakran abnormálisnak vagy defektesnek tartják a gyereket nem vállaló nőket. Ezek a sztereotípiák azt próbálják sulykolni, hogy egy nőnek legyen férje és gyereke. A nőiességet azonban nem lehet azon keresztül definiálni, hogy valakinek van-e gyereke vagy nincs. A teljesség érzését mindenki mástól kapja meg, ezért mindenkinek meg kell hagyni a lehetőséget a szabad választásra, hogy kiteljesedhessen a saját életében.

6. “Akkor hogyan lesz unokám?”

Egyes szülők folyamatosan nyaggatják a gyerekeiket ezzel az ártatlannak tűnő kérdéssel. Pedig egyáltalán nem az. Gyermeket vállalni óriási felelősség, rengeteg változást hoz egy nő életébe, nem lehet csupán szeszélyből dönteni mellette. Nagyon helytelen ezt kérdezgetni a gyerekedtől, csak azért, mert téged egy unoka boldoggá tenne.

7. “Meg fogod bánni, mikor idősebb leszel.”

Gyakori tévhit, hogy ha egy nő úgy dönt, nem lesz gyereke, akkor magányos és megkeseredett lesz az időskora. De egy gyerek nem biztos, hogy idős korában is az anyja közelében marad, elköltözhet akár másik országba is, így a nő nagyiként alig-alig fog találkozni az unokáival. Egy gyermektelen nő nagyon sok mindent kezdhet az idejével még idősebben is. Jobban tud figyelni magára, a saját jólétére, a minőségi életre, a társasági kapcsolataira.

8. “Akkor mi az életcélod?”

Sokan szentül hiszik, hogy a nőknek a legfőbb feladata a gyerekszülés. A világ azonban sokat változott és ma már a nők ennél többet is képesek véghez vinni az életben. Van, akit az tesz boldoggá, hogy otthon marad és gondoskodik a gyerekekről, miközben mások utazni vágynak, szabad életet szeretnének, megélni az álmaikat, akár a karrier tekintetében. A modern világ számtalan lehetőséget tár a nők elé, ezek közül csupán egy a gyermekvállalás.

9. “A párod biztos szeretne maga után egy ilyen fontos örökséget hagyni.”

Az elképzelés, hogy valami igazán jelentős dolgot hozzunk létre és hagyjunk magunk után egy gyerek formájában, még mindig közkeletű. Viszont sok férfi semmilyen kapcsolatot nem lát a gyerek és a jelentőségteljes dolog között. Számukra és a párjuk számára a jelentős dolog máshogyan is megvalósítható, olyasmivel, aminek az életüket szentelték.

10. “Nem értheted, míg nincs gyereked.”

Vannak anyák, akik a gyermektelen nőket kiközösítik a baráti körből, mert meg vannak győződve arról, hogy semmi közös nem lehet bennük egy olyan nővel, aki nem vállalt gyereket. Azt hiszik, hogy a gyereket nem vállaló nők nem tudják megérteni a problémáikat. Valójában azonban mindegy, hogy van gyereke vagy nincs, a nők különböző élethelyzetekben is nagyon jól meg tudják érteni egymást és meg tudják beszélni a gondjaikat. Ebben az esetben pedig külön előny, hogy más szemszögből látnak rá a dolgokra, így váratlan megoldásokkal is elő tudnak állni.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

  1. De miért kötelező szeretni a gyerekeket? Én semmi szeretnivalót nem látok bennük!
    (Viszont nem is bántom őket soha, mint ahogy azt sok olyan teszi, aki kiváló szülőnek képzeli magát!)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét