Az élet kiszámíthatatlan, a dolgok a legváratlanabb pillanatokban tudnak megtörténni velünk. Amikor édesanyja elkezdett vajúdni, Miracle még nem gondolta, hogy végül ő lesz az, aki világra segíti a kishúgát.
Valódi csoda volt ez. Neki, valamint a segélyhívó diszpécserének köszönhetően a történet jól végződött.

Édesanyjánál a várt időpont előtt indult be a szülés.

Miracle, a 10 éves kislány Missouriban él a szüleivel. Nevét az tette ismertté, hogy segített édesanyjának megszülni gyermekét, azaz segített világra hozni a saját kishúgát.

Miracle édesanyja, a 30 éves Viola Fair otthon, váratlanul kezdett vajúdni. A szülés 3 héttel a várt időpont előtt indult be, sem az anyuka, sem a kislány nem tudták, mihez kezdjenek ebben a helyzetben. Viola csak sokára tudott volna beérni a kórházba, ezért arra kérte a lányát, hívja a 911-et.

A segélyhívó diszpécsere igazi áldásnak bizonyult.

Miracle azonnal a telefonhoz szaladt, és tárcsázta a 911-et. Ebben a nehéz helyzetben a diszpécser higgadtsága, nyugodt beszéde és részletes utasításai kulcsszerepet játszottak a baba biztonságos megszülésében.

“Szia. Azt hiszem, az anyukám éppen szül” – mondta Miracle a telefonban. Scott Stranghoener, a diszpécser, aki segített, részletes utasításokat adott a kislánynak, amelyeket ő rögtön továbbított is az anyukájának. A hívás csupán néhány percig tartott, de életmentő volt ebben a helyzetben.

A diszpécser utasításait követve Miracle hatékony segítség tudott lenni édesanyja számára a szülés során. A nehéz helyzet ellenére a kislány is nyugodt maradt, és minden utasítást pontosan követett. “Ne ülj a WC-n” és “Mama, azt mondták, feküdj a hátadra az ágy közepén vagy a földön” – ezeket ismételgette az anyukájának.

Amikor elérkezett az idő, Miracle azt mondta a telefonba a diszpécsernek, amire már mindenki várt: “Jön a baba! Itt van! Itt a feje!” A kislány tanúbizonyságot tett az erejéről, és amikor a baba végre megérkezett, “Miracle már ott volt egy törölközővel, letörölgette a baba arcát, segített neki, hogy felsírjon, és melegen tartotta, míg a mentősök kiérkeztek.”

A helyi közösség hőse lett.

A mentősök néhány perccel később megérkeztek, és azonnal kórházba vitték az anyukát és a babát. Mindketten egészségesek, a közösség pedig később posztolt erről a “csodáról”, hősnek nevezve a 10 éves kislányt.

“Óriási segítség volt, nagyon hálás vagyok neki” – mondta Miracle anyukája, és hozzátette, hogy nagyon büszke a lányára azért, amit tett.

Miracle különleges okleveleket és egyéb ajándékokat kapott, köztük egy tabletet és egy naplót is, hogy le tudja jegyezni a különleges történetét. Bár még csak 10 éves, Miracle megmutatta, hogy mennyi erővel rendelkezik, és olyat tett, amire mindig büszke lehet.

A családban mindenki ép és egészséges, és együtt örülnek az új családtagnak. Miracle édesanyja hihetetlenül büszke a lányára, és hálás neki: “Kétségkívül ez egy csoda volt, mert amikor előbújt a baba, én nem tudtam megfogni és felemelni, de Miracle jött, és azonnal törölközőbe csavarta.”

Kezdeti félelmei ellenére Miracle végül mindent jól csinált a szülésnél. Büszke arra, amit tett, és orvos szeretne lenni, hogy segítsen a rászorulóknak, ahogyan most segített az édesanyjának.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét