Sok hollywoodi sztár példa arra, hogy az életkor mit sem számít, ha szerelemről van szó. Annak ellenére, hogy három évtizednyi vagy még több korkülönbség van köztük, sok sztárpár él meseszerű boldogságban.
Egyetérthetünk abban, hogy két szív és két lélek tökéletesen kapcsolódhat és egymásra találhat függetlenül attól, hogy melyik generációhoz tartoznak.

1. Stephen Fry és Elliott Spencer

Korkülönbség: 30 év

A 65 éves színész és a 35 éves komikus egy házibulin ismerkedett meg egymással 2012-ben. 3 évvel később összeházasodtak, és a kapcsolatuk azóta is töretlen. Elliott szerint: “A humor mindennek a kulcsa. Mi folyton nevetünk.” Arról is beszélt, hogy a korkülönbség soha semmilyen problémát nem okozott köztük: “Nem foglalkozom azzal, mit gondolnak az emberek. Stephen életem szerelme, a fény az életemben.”

2. Marc Anthony és Nadia Ferreira

Korkülönbség: 31 év

Az 54 éves énekes, aki már 3-szor volt nős, és a 23 éves Miss Universe Paraguay kapcsán az első pletykák 2022 elején reppentek fel. Márciusban hivatalosan is vállalták a kapcsolatukat, májusban pedig el is jegyezték egymást.

3. Jeff Goldblum és Emilie Livingston

Korkülönbség: 30 év

A 70 éves színész és a 40 éves tornász az edzőteremben ismerkedtek meg és 2014-ben házasodtak össze. Azóta már 2 fiuk született. Emilie egyszer így írt Instagramon: “Jeff Goldblum mellett a találkozásunk első napjától szeretve érzem magam.” Hozzátette: “Ilyen ártatlan, szenvedélyes, gyengéd és őszinte szeretetet korábban még soha nem tapasztaltam.”

4. Sarah Paulson és Holland Taylor

Korkülönbség: 31 év

A 48 éves Sarah és a 79 éves Holland egy bulin találkoztak még 2005-ben, de kapcsolatuk csak egy évtizeddel később kezdődött, mikor a közösségi média révén újra egymásra találtak. 2016-ban Sarah azt mondta, számára Holland a legcsodálatosabb nő, akit valaha ismert. Holland pedig úgy beszélt a kapcsolatukról, mint a “leglenyűgözőbb, legkülönlegesebb dolog”, ami valaha történt az életében.

5. Richard Gere és Alejandra Silva

Korkülönbség: 34 év

A 73 éves színész és a 39 éves újságíró 2014-ben találkoztak, 4 évvel később összeházasodtak, és 2 gyermekük született. Silva így nyilatkozott: “Úgy érzem magam, mintha egy tündérmesében lennék. Kétség sem fér hozzá, hogy a világon a legszerencsésebb nő én vagyok.”

6. Mel Gibson és Rosalind Ross

Korkülönbség: 35 év

A 67 éves színész és a 32 éves író 2014 óta vannak együtt, és egy gyermekük is született. Ő Lars, a színész 9. gyermeke. Mikor 2016-ban a gyermeküket várták, egy hozzájuk közel álló barát így nyilatkozott: “Mel imád apa lenni, és Rose-zal már alig várják, hogy szülők legyenek.”

7. David Foster és Katharine McPhee

Korkülönbség: 35 év

McPhee és Foster 2006-ban ismerték meg egymást az American Idol című tehetségkutató műsorban. 11 év múlva kezdtek el randizni, majd 2019-ben összeházasodtak. A 73 éves zenei producernek és a 38 éves énekesnő-színésznőnek azóta egy közös gyermeke született.

A köztük lévő korkülönbség kapcsán Katharine ezt mondta: “Nagyon aggódtam amiatt, hogy mit fognak szólni az emberek. De imádom a szerelmünk történetét, és csak ez számít.”

8. Patrick Stewart és Sunny Ozell

Korkülönbség: 38 év

A 82 éves színész és a 44 éves jazz énekes 2008-ban találkoztak. “Pincérnőként dolgozott egy brooklyni étteremben” – mesélte Patrick. 2013-ban házasodtak össze. A közel 4 évtizednyi korkülönbség ellenére Sunny így vélekedik magukról: “Annyira fiatalos, én meg kicsit koravén vagyok, így áthidaljuk a korkülönbséget.”

9. Robert Duvall és Luciana Pedraza

Korkülönbség: 41 év

A 92 éves színész és az 51 éves színésznő felesége 2005 óta házasok. Az utcán ismerték meg egymást, amire Duvall így emlékszik vissza: “Ha a virágbolt nyitva lett volna, sosem találkozunk. A pékségbe mentem, de szombat délutánra minden bezár, ezért kijöttem, elkezdtünk beszélgetni, így találkoztunk.”

10. Dick Van Dyke és Arlene Silver

Korkülönbség: 46 év

A 97 éves színész és az 51 éves sminkes felesége 2012-ben házasodtak össze, 6 évvel a megismerkedésük után. A 46 év korkülönbségről a színész így beszélt: “A korához képest nagyon érett, én pedig a koromhoz képest nagyon éretlen vagyok, ezért jól működik.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here