Azt mondják, a szülőségre nem lehet felkészülni, és ez így is van. Bármit is képzelsz róla, a valóság sokkal durvább lehet. Vannak, akik az évek során maguktól fejlődnek, míg mások a többi szülő hibájából tanulnak vagy szakember segítségét kérik. Legyenek bármilyen gazdagok, a gyereknevelés a sztárok számára sem sétagalopp. Ők is ugyanúgy szembesülnek a kihívásokkal, miközben felnevelik a gyerekeiket.
Cikkünkből megtudhatod, hogy a sztárok milyen szabályokat alkalmaznak a gyereknevelésben.

1. Drew Barrymore

A színész, producer és üzletasszony már 6 évesen híressé vált. 2 lánya van, egy 9 és egy 7 éves. Drew nyíltan kijelentette, nem fogja megengedni, hogy gyermekei ezt a pályát válasszák, legalábbis addig, amíg fel nem nőnek. Szeretné, ha nem a reflektorfényben állnának, hanem élveznék a gyerekkorukat.

2. Gisele Bündchen

Tom Bradytől 2 gyermeke született. A pár a “semmi pelenka” elvét alkalmazta a gyerekeknél. Ennek lényege, hogy sem eldobható, sem textilpelenkát nem használtak, hanem folyamatosan figyelték a gyerekeket és a jelzéseiket. Ha úgy látták, elérkezett az idő, rögtön vitték őket a bilire. Ennek az egyik előnye az volt, hogy az egyik gyereküket, Benjamint már 6 hónaposan sikerült szobatisztaságra nevelni.

3. Kate Hudson

A háromgyermekes anyuka szerint teljesen más lányokat nevelni, mint fiúkat. Legkisebb lányánál a gendersemleges megközelítést alkalmazta. Ahogy mondta: “Nem minden kislány akar hercegnő lenni, van, aki inkább király lenne. És ez teljesen rendben van részemről.”

4. Alicia Silverstone

Blogján írt arról, hogy a szájából táplálja a gyermekét, előre megrágja számára az ételt. “Egy kevés zöldséget kiveszek a levesből, megrágom és a számból adom neki.”

5. Alanis Morissette

Azt vallja, hogy a gyerekek döntik el, mikor van itt az ideje az elválasztásnak. Az énekesnő azt mondta, hogy ha a gyermeke 6 éves koráig szopni akar, neki nincs kifogása ellene.

6. Kate Winslet

A háromgyermekes anyuka kitiltotta a házból a közösségi médiát. “Óriási hatással van a fiatal lányok önértékelésére, hiszen ott mindenki tetszeni akar másoknak, és ennek megfelelően csinál mindent.” A színésznő azt is elmondta, hogy szerinte a válás még jó hatással is lehet a gyerekekre, hiszen megtanítja őket, hogyan küzdjenek meg a problémákkal.

7. Will és Jada Smith

Családjukban csak egyetlen szabály van, mégpedig az, hogy nincs szabály. Jada és Will a lehető legnagyobb önrendelkezést adják gyerekeiknek. Mikor egészen kicsik voltak, bevezették a “biztonság körét”, ahol a gyerekek tisztázhatták magukat, mindent elmondhattak arról, amit csináltak, függetlenül attól, hogy az mennyire volt rossz dolog, és nem lett negatív következménye.

8. Heidi Klum

Megvesztegetéssel éri el, hogy a gyerekei egészségesen táplálkozzanak. “Nem mindegyikük szereti a smoothie-t, amit reggelente készítek, ezért bevezettem, hogy 1 dollárt fizetek, ha megisszák.” Az összegyűjtött pénz a malacperselyükbe kerül.

9. Kristen Bell

Bezárja a lányát a szobába, ha nem hajlandó aludni. “Bezárjuk az ajtót, majd kívülről azt mondjuk: ‘Szeretünk, reggel találkozunk, de most aludni kell.’ Körülbelül 10 perc múlva lenyugszik. Mielőtt mi is elmegyünk lefeküdni, az ajtaját persze kinyitjuk.”

10. Angelina Jolie

Az egyik dolog, amit soha nem tesz a gyerekei előtt, az a sírás. “Nem akarom, hogy a gyerekek aggódjanak értem. Szerintem nagyon fontos, hogy ne előttük, hanem például a zuhanyzóban sírj. Nekik úgy kell tudniuk, hogy mindig minden rendben lesz, akkor is, ha te éppen nem vagy biztos ebben.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét