Angelina Jolie-t nemcsak a tehetségéről, hanem a humanitárius tevékenységéről is jól ismerjük. De ennek a hihetetlen nőnek a legcsodásabb oldala az, ami egyben a legnagyobb kihívást is jelenti, hogy igazán jó anya.
Bár bevallotta, hogy nem tartja magát tökéletes szülőnek, hatgyermekes családjának mégis ő a bástyája, aki életük minden szakaszában támogatja a gyermekeit.

1. A hagyományos iskoláktól eltérő oktatást választott gyerekeinek.

Jolie szerint ma már más időket élünk, és a hagyományos oktatás nem tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, nem tudja felvenni a ritmust. Jolie és gyermekei sokat utaznak, ezért a hagyományos iskolába járás nem is lett volna náluk kivitelezhető. Ezért is választotta számukra az otthoni oktatást. “Ahelyett, hogy az osztályteremben bolondoznának, inkább elviszem őket múzeumba, megtanulnak gitározni, vagy kiválasztanak maguknak egy könyvet, és azt olvassák” – mondta Angelina.

Angelina igyekszik a lehető legszínesebbé és legváltozatosabbá tenni a gyermekei életét, hogy minden helyzetet kezelni tudjanak. Egyik nap még egy luxusszállodában vannak, de lehet, hogy hamarosan Kenya közepén találják magukat egy sátorban, és ott is boldogok lesznek.

2. A gyorskaja nem ellenség. Lehet enni és szeretni is.

Angelina és Brad Pitt is azt az elvet alkalmazzák a gyerekeknél, hogy ehetnek, amit csak akarnak. Mindketten arra törekszenek, hogy gyermekeik hétköznapi életet éljenek, és megtehessenek olyan dolgokat, amiket bárki megtett gyerekkorában, például ehetnek csokit, vagy felfalhatnak egy egész zacskó chipset is. Ha fagyit kérnek reggelire, annak sincs akadálya.

3. Nem törekszik arra, hogy gyermekei az ő nyomdokaiba lépjenek, hogy Hollywoodot célozzák meg.

Kicsiként még egyik gyermeke sem vágyott arra, hogy filmcsillag legyen. De Angelina azt tanácsolta nekik, ha mégis színészek szeretnének lenni, először valami másban kell kipróbálniuk magukat. “Szerintem addig nem tudhatod, hogy kik is valójában a gyermekeid, amíg meg nem mutatják önmagukat, és nem válnak azzá, akik lenni szeretnének.”

Mára a gyermekei többsége főiskolás korba lépett. Bár első fiuk, Maddox a Szöuli Egyetemen biokémiát tanul, a szülei mellett szerepel filmekben is, ahogyan Pax és Zahara is. Shiloh már 2 éves korában debütált a filmvásznon a Benjamin Button különös élete című filmben. Az ikrek, Knox és Vivienne pedig még az általános iskolai tanulmányaikra fókuszálnak.

4. A szabadság fontosabb az oktatásnál.

Angelina számára a legfőbb, hogy mind a hat gyermeke a neki tetsző módon fejezhesse ki önmagát. Semmitől sem boldogabb, mint mikor látja, hogy a gyermekei önmaguk tudnak lenni, felvállalják a saját stílusukat és személyiségüket. Azt vallja, hogy szülőként sem lehet megakadályozni, hogy a gyermek megtapasztalja a fájdalmat, a veszteséget, de arra meg lehet tanítani, hogy hogyan lendüljön át rajta. “Azt hiszem, egy gyermeknek képesnek kell lennie kimondani azt, hogy ‘Ez vagyok én, és ezt gondolom.’”

5. Szabályai nincsenek kőbe vésve.

A híres hatgyermekes szülő számára az anyaság azt jelenti, hogy hagyja, hogy a gyermekei saját döntéseket hozzanak. Azt mondja, mindegyik gyermekében van egy csodálatos, kíváncsi lázadás. Egyáltalán nem akarja, hogy olyan emberekké váljanak, akik tökéletesen viselkednek, és csak azért mondják azt, ami illő, mert ő ezt kérte. Egyedül kell rájönniük, hogy kik is ők valójában.

6. Néhány korlátozást azért bevezetett, hogy védje a gyermekeit.

Angelina Jolie bevallotta, hogy a legtöbb szülőhöz hasonlóan ő is alig tudja befolyásolni, hogy a gyermekei milyen tartalmakhoz férjenek hozzá az online világban, de mindent megtesz, hogy az internetet ennek megfelelően korlátozza számukra, és ezzel óvja őket. Az igazság azonban az, hogy a mai kamaszok egy új generációt képviselnek, és vannak olyan dolgok velük kapcsolatban, amiket nem értünk. Jolie ezért mindig megkéri a gyermekeit, hogy ha valami olyasmit látnak, ami zavarja vagy aggasztja őket, forduljanak hozzá, beszéljék meg.

A híres színésznő szerint talán ők az egyetlen olyan család a világon, akiknek nincs Facebook-profiljuk. Sem a gyerekeinek, sem neki nincs ilyen közösségi fiókja. Ez megóvja őket a hírnév negatív aspektusaitól, így megőrizhetik a magánéletüket.

7. Fontos, hogy a gyerekek értékeljék a sokféleséget, és tanuljanak belőle.

Sokan tudják, hogy Angelina mennyi nemes ügy mellé odaállt már, hogy segíthessen. Szolidaritást mutat a menekültekkel és mindazokkal, akik valóban rászorulnak a segítségre. Ebbe pedig örömmel vonja be gyermekeit is, akik ennek köszönhetően megismerik a való világot.

“Úgy gondolom, hogy a gyermekeim sokat tanultak ezekről a dolgokról egymástól és a tapasztalataik révén – mondta. – Ők mind különböző háttérrel rendelkeznek, nem is tagadják a köztük lévő különbségeket, és örülnek a sokféleségnek. Elmegyünk az ő származási országaikba, és időt töltünk el ott.”

“Shiloh például tanulja Mad országának nyelvét, Vivienne pedig Zahara országában szeretne élni. Az, hogy egy bizonyos helyről származnak, még nem jelenti azt, hogy csak az határozza meg őket.”

8. Náluk az örökbefogadás és az adoptálás pozitív szavak.

Az örökbe fogadott és a vér szerinti gyermekei kapcsán Angelina azt mondja, számára mindkettő csodálatos út a családhoz. Ami igazán fontos, hogy mindenről tudjanak beszélni, és mindent megosszanak egymással. Az örökbefogadás és az adoptálás az ő családjukban pozitív értelemmel bírnak. “Az örökbe fogadott gyermekeimmel a terhességről nem beszélhetek, de a megtalálásukhoz vezető útról igen. És arról is, hogy milyen volt először a szemükbe nézni” – mondta Angelina.

Jolie arról is mesélt, hogy minden örökbe fogadott gyermekével egy új, rejtélyes világ találkozott az övével. Arra törekszik, hogy gyermekei soha ne veszítsék el a kapcsolatot azzal a hellyel, ahonnan származnak. Olyan gyökerekkel rendelkeznek, amit tisztelni kell, és amiről minél többet meg kell tudni. “Ez a legcsodálatosabb utazás. Nem ők lépnek be a te világodba. Te lépsz be az ő világukba.”

9. Próbálja őket óvni a válásuk kemény igazságaitól is.

A válás mindig nehéz a gyerekek számára, de még inkább az, ha a média folyamatosan pletykákat terjeszt róla. Ezért Angelina, mikor nyilvánosan beszél erről, azt mindig úgy teszi, hogy a gyerekeit tartja szem előtt. Azt mondja, a gyerekek már sok hazugságot olvastak magukról, de szerencsére hat belevaló emberről van szó, akik mindezek ellenére is erősek maradtak.

“A családom jóléte érdekében váltam el. Ez volt a helyes döntés. Továbbra is az ő gyógyulásukra koncentrálok. Néhányan a médiában kihasználták a hallgatásomat, és a gyerekek gyakran olvasnak magukról hazugságokat, de mindig elmondom nekik, hogy ők tudják az igazat, és ez a lényeg” – mondta a színésznő.

10. A gyerekek támogatása számára prioritás.

Angelina azt mondja, anyaként nagyon kíváncsi a 6 gyermeke személyiségére, a sokszínűségükre. Életében prioritásnak azt tekinti, hogy mindig mindenben mellettük álljon, támogassa és segítse a fejlődésüket.

“6 nagyon egyedi gyermekem van. Nagyon érdekelnek az érzéseik és a kíváncsiságuk, hogy milyen dolgok iránt érdeklődnek. Szülőként az a feladatom, hogy segítsek rájönni, kik is ők valójában. Nem fogod tudni igazán megismerni őket, ha nem fejlődsz velük együtt.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

  1. Csodás anya.Jobb is hogy elvált.Brad jobban tönkre tette volna őket.Okos erős nő!Ez a szerencséje.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét