Sokan álmodoznak arról, hogy híresek lesznek és az egész világ rajongani fog értük. Azonban a hírnévnek megvan az ára is, például a magánéletről való lemondás és az egyre nagyobb igények kialakulása. Ez igaz sok sztárra is, akiknek az elképesztő igényeit ki kell elégíteni, mielőtt igent mondanak egy szerepre. Meg is kapják, amit akarnak, hiszen ha figyelembe vesszük kivételes teljesítményüket, amit a filmvásznon nyújtanak, megéri a dolog a filmkészítőknek.
Olyan sztárigények következnek, ami még a legedzettebbeket is sokkolni fogja.

1. Tom Cruise sztreccs tangát akar viselni.

A hollywoodi akcióhős híres arról, hogy a forgatásokon sok veszélyes jelenetet dublőr nélkül vállal. Ahhoz, hogy akció közben a legkényelmesebben érezze magát, úgy látszik tangára is szüksége van. A fehérneműjének puha, sztreccses anyagból kell készülnie, ami a helyén marad az akciójelenetek közben is. Állítólag eleinte zavarban volt ettől, de úgy látja, ezzel tudja javítani a mozgásának rugalmasságát, ahogyan öregszik.

2. Jennifer Lawrence egy Kardashian sátrat kért.

A 2017-es Anyám! című film forgatása nem volt könnyű a színésznő számára. Hogy a film sötét természetével jobban meg tudjon birkózni, egy Kardashian sátrat kért: “Ez egy olyan sátor volt, ami tele volt a Kardashianok fotóival, és megállás nélkül ment benne a Kardashian-valóságshow. Ez volt az én boldog helyem.”

3. Ben Affleck nem volt hajlandó Yankees sapkát viselni.

Mikor 2014-ben a Holtodiglan című filmet forgatta, az egyik jelenetben a karakterének egy Yankees sapkát kellett volna viselnie. A színész azonban ezt kategorikusan visszautasította, mondván ő vérbeli baseballszurkoló, és éppen a Yankees legfőbb ellenfelének drukkol. Azt mondta a rendezőnek: “David, én szeretlek és bármit megtennék neked, de Yankees sapkát nem fogok felvenni. Egyszerűen nem tehetem.” Ezért végül egy másik sapkát kapott.

4. Nicolas Cage egy igazi denevért kért.

1988-ban forgatta A vámpír csókja című filmet. Ebben volt egy olyan jelenet, mikor a színészt megharapja egy denevér. Ehhez Cage egy igazi denevért kért. Végül a rendező visszautasította a kérését, és egy mű denevérrel kellett eljátszania a jelenetet.

5. George Clooney egy tengerparti kunyhót és magánkertet kért.

Amikor Londonban forgatta a Gravitáció című filmet, George Clooney azt szerette volna, ha egy csipetnyi Kaliforniát csempésznek a helyszínre. Ezért egy egyedileg készült tengerparti kunyhót kért a lakókocsija mellé, és hozzá egy magánkertet, kádat és teraszt, valamint egy kosárlabdapályát. Ennek a teljes költsége kb. 130.000 dollár volt.

6. Lea Michele nem volt hajlandó sikoltozni.

A Scream Queens: Gyilkos történet című sorozat forgatásakor a színésznő visszautasította, hogy sikoltoznia kelljen, mert féltette a hangját. Azt mondta a rendezőnek: “Kétszer fogok sikítani, és ezt fogod felhasználni a teljes évadban. Én énekes vagyok!”

7. Will Smith 2 millió dolláros lakókocsit kért.

Mikor a Men in Black harmadik részét forgatták New Yorkban, a sztár 2 luxuslakókocsit kért, az egyiket a fitneszgépeinek. Az egyik lakókocsi 2 millió dollárba került, volt benne egy teljesen felszerelt konyha olasz konyhabútorokkal és félköríves ablakokkal. Úgy tűnik, Will jobban kedveli a lakókocsikat, hiszen a helyszíntől nem messze egy 5 hálószobás apartman is ki volt bérelve neki.

8. Will Ferrell egy mozgássegítő kisautót kért.

A Fél-profi című vígjáték forgatására a színész egy egész listát állított össze az igényeiről. Kért többek közt egy háromkerekű, mozgássegítő kisautót, egy műfát és egy kerekeken guruló szivárványt. Mivel ezeknek a dolgoknak semmi közük nem volt a filmhez, hogy miért kérte őket, az rejtély marad.

9. Daniel Day-Lewis azt kérte, kezeljék úgy, mintha mozgássérült lenne.

A 3 Oscar-díjat nyert színész ismert arról, hogy nagyon komolyan veszi a szerepeit, és beleássa magát mindegyik karakterbe. 1989-ben A bal lábam című filmben egy idegrendszeri sérüléssel született férfit játszott. Azt kérte, hadd közlekedjen a forgatási helyszínen kerekesszékkel, a stáb tagjai pedig emelgessék és etessék is. Azért tette, hogy egy pillanatra se tudjon kiesni a szerepéből.

10. Bruce Willis napi 1 millió dolláros gázsit kért.

3 millió dollárt ajánlottak neki 4 forgatási napra, mikor Bulgáriában forgatták The Expendables – A feláldozhatók 3. című filmet. Ő azonban 4 millió dollárt szeretett volna kapni. Ebből akkora konfliktus lett, hogy végül nem is ő játszotta el a szerepet, hanem Harrison Ford.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét