Egy sajátos nevelési igényű gyermekkel való foglalkozás nagy kihívás, de ugyanúgy megér minden erőfeszítést. Az ilyen gyermek olyan módokon teszi próbára a szülőket, ahogyan azt korábban el sem tudták képzelni, ugyanakkor megmutat nekik egy teljesen más világot a szeretet és a gondoskodás tekintetében is.
Vannak olyan hírességek, akik maguk tapasztalták meg, hogy ez mit is jelent, élményeiket pedig másokkal is megosztották.

1. Caterina Scorsone

A Grace klinika 39 éves, kanadai születésű sztárja Paloma nevű kislányát rendszeresen megmutatja posztjaiban. Paloma Down-szindrómával született 2016-ban. Azóta Caterina nyilvánosan is kiáll a közösségi oldalakon amellett, hogy a betegség kapjon nagyobb figyelmet.

Sokszor beszél lányáról: “Pippa más. Ahogyan te is más vagy és én is más vagyok. Pippának különleges szükségletei vannak. Nekem is vannak különleges igényeim azért, amilyen a testem. Ez mindannyiunknál így van.” Bevallotta, hogy az elején megijedt, mivel semmit nem tudott erről a betegségről, de később már úgy érezte, Pippa mássága fényt gyújtott az ő és a családja életében.

2. Amanda Booth

A modell, aki anya és ügyvéd is, azon dolgozik, hogy előidézze a nagyon szükséges változást a médiában és a divatiparban. Ebben Down-szindrómás és autista fia, Micah inspirálja. Amanda azt mesélte, először akkor jött rá, hogy változtatni kell, amikor visszament dolgozni, és folyton gyerekek voltak a castingokon. Akkor gondolkodott el rajta, hogy az ő fiát miért nem hívja senki ezekre a meghallgatásokra.

Amanda számára az egyik leglenyűgözőbb dolog a fiában az, hogy képes megérezni a jószívűséget másokban. Hangulatjelzőnek hívja őt, aki mindenkiből kihozza a kedvességet, amint belép valahova. Amanda keményen dolgozik azért, hogy megváltoztassa a világ szépségről alkotott fogalmát, és szívesen válaszol a fia állapotával kapcsolatos kérdésekre is. Mindig kész elmondani, miért viselkedik az ő fia máshogy, mint a többi gyerek. Bárkivel örömmel elbeszélget erről, aki kíváncsi rá.

3. Toni Braxton

Második gyermeke, Diezel 2003-ban született. 3 éves korában diagnosztizálták nála az autizmust. Toni nem keseredett el ennek hallatán, elkezdett harcolni a fiáért. Megtanulta, hogy fejlessze és tanítsa őt, 2016-ban pedig meglepő bejelentéssel állt a nyilvánosság elé.

Braxton azt mondta, 13 éves fia többé nem mutat autista vonásokat, és teljesen felépült. Elmondta, hogy szerinte ez a rengeteg foglalkozásnak, az állandó kemény munkának és az autista gyerekeknek szervezett speciális programoknak köszönhetően volt lehetséges.

Diezel Braxton ma már keresett modell, aki a világ egyik vezető ügynökségével áll szerződésben. Instagram sztárként már most óriási a népszerűsége.

4. Sylvester Stallone

Mikor valaki hallja ezt a nevet, rögtön Rockyra gondol, a kemény fickóra. Stallone fiánál, Seargeoh-nál már nagyon korán megállapították az autizmust. Apukája erről azt mondta: “Úgy kell elfogadnunk őt, ahogyan van, és meg kell értenünk, hogy ő csendesebb és zárkózottabb.” Seargeoh a Rocky 2-ben Rocky újszülött fiaként volt látható.

5. Katie Price

Katie Price sikeres, gyönyörű modell és emellett anya is. Fia, Harvey 2002-ben született autistaként, vakon és Prader-Willi-szindrómával. Utóbbi betegségnél az egyik legnagyobb veszély, hogy a gyerek képtelen érzékelni a jóllakottságot, ezért folyamatosan eszik. Ez elhízáshoz és 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet.

De Katie ügyesen manőverezett a csapdák között fiával, és büszkén írta az Instagramon: “Láttam, ahogyan jóképű férfivá válsz. Harvey macim, szeretlek és semmiért sem változtatnálak meg!”

6. John McGinley

A híres színésznek van egy Down-szindrómás fia, Max. McGinley aktívan részt vesz olyan eseményeken, melyeknek az a célja, hogy erre a betegségre felhívják a figyelmet. 2011-ben a Quincy Jones Alapítvány díját is elnyerte a Down-szindrómások és a más nehézséggel élők érdekében tett erőfeszítéseiért.

Egy interjúban mesélt arról, milyen, ha az embernek sajátos nevelési igényű gyereke van: “Az első néhány hónapban úgy éreztem, mintha fejbe vágtak volna egy hatalmas kalapáccsal. Előbb vagy utóbb tenned kell valamit. Ki kell találnod, mit teszel majd Maxért. ‘Tenned kell valamit értem, apa, lépj túl az aggodalmakon, itt vagyok!’”

7. Colin Farrell

Tudtad, hogy Hollywood rosszfiúja is egy sajátos nevelési igényű gyermek apukája? James genetikai betegségben szenved, Angelman-szindrómás. Ez a betegség mozgászavarokat okoz. Colin rengeteget dolgozott együtt az Angelman-szindrómásokért létrehozott alapítvánnyal. “Mikor sajátos nevelési igényű gyereked van, fontos, hogy érezd, nem vagy egyedül.” Ez az oka annak, hogy elkezdte a közös munkát az alapítvánnyal.

8. Christopher Gorham

A Ki ez a lány? című sorozat sztárjának egyik fiát, Lucast Asperger-szindrómával diagnosztizálták 9 éves kora körül. “Félelmetes azt hallani, hogy valami baj van a gyerekeddel – mondta a színész a diagnózisról. – Ugyanakkor megkönnyebbülés is, hiszen ha tudod, hogy mi a gond, akkor tudsz tenni is azért, hogy segíts rajta.”

Christopher észrevette, hogy fia a második osztályban elkezdett egyre inkább eltávolodni a társaitól. Mióta megvan a diagnózis, ő és felesége megállás nélkül a fiúk terápiájával foglalkoznak. Gorham azt mondta, együtt érez minden olyan szülővel, akinek sajátos nevelési igényű gyereke van, és elmesélte, hogy ő is sokat változott és sok stressz érte. De látja a pozitív oldalát is, például a feleségéről kiderült, hogy igazi szuperhősként birkózik meg ezzel a helyzettel.

9. Gary Cole

A színész már akkor gyanította, hogy a lánya különleges, amikor Mary még csak 2 éves volt. “Nem úgy dolgozta fel az információkat, mint te vagy én, és egyáltalán nem értette a különböző jelzéseket.” Autizmust diagnosztizáltak nála, de normális életet él. Terápián vett részt, és segítséget kapott, ennek köszönhetően tudta elvégezni az általános- és a középiskolát. Gary tanácsa azoknak a szülőknek, akiknek sajátos nevelési igényű gyereke van: “Keressenek válaszokat. Minél előbb, annál jobb.”

10. Jenny McCarthy

Amikor fiánál, Evannél először állapították meg az autizmust, Jenny McCarthy azt mondta, a fia ettől kezdve nem akart megszólalni és elfordult a világtól. Szerinte a legtöbb autista gyerek ezt teszi, bezárkózik. De elhatározta, hogy segít neki, ezért elkezdett megfelelő terápiákat keresni.

Változtatott a család étkezési szokásain, de a játékterápiát is kipróbálta, hogy megtanítsa fiát, hogyan játsszon a különböző játékokkal. Jenny elszántságának meglett az eredménye, hiszen Evan sokat fejlődött. “Fantasztikusan halad, visszatért.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét