A vashiány eleinte csupán kellemetlenség, de később akár vérszegénység is lehet belőle. A mindennapok során számtalan módon veszítünk vasat, ezért nagyon fontos tudni, hogyan előzhetjük meg a vashiányos állapotot.
Vashiányról akkor beszélünk, mikor a szervezetben nincs elegendő vas, ami nélkülözhetetlen a hemoglobin (a vörösvérsejtekben lévő fehérje, mely lehetővé teszi, hogy az oxigén szerveztünk minden részébe eljusson) termelődéséhez. A hemoglobin hiánya az izmok és szövetek állapotának romlását idézi elő és vérszegénységhez vezet.
Most megtudhatod, milyen jelek hívják fel a figyelmet arra, hogy a szervezetedben nincs kellő mennyiségű vas.

1. Szokatlan fáradtság

A fáradtság a vashiány egyik legbeszédesebb tünete. Ha nincs vas, akkor nem tud kellő mennyiségű hemoglobin termelődni, így az oxigén a tüdőből csak korlátozottan jut el a szervezet más részeibe, az izmokba és a szövetekbe, ennek következményeként lép fel a fáradtság. A mindennapokban gyakran vagyunk fáradtak, éppen ezért nehéz megállapítani, hogy vashiány áll-e ennek hátterében.

Vannak egyéb tünetek is, melyek a fáradtságon kívül erre utalhatnak:

  • gyengeség,
  • energiahiány,
  • gyengülő koncentráció,
  • teljesítmény csökkenése.

2. Sápadtság

A vörösvérsejtekben lévő hemoglobintól lesz üde az arcunk. Ha kevés a vas, a szervezet nem tud elegendő hemoglobint előállítani, ekkor alakul ki a sápadtság. Bőrtónustól függetlenül, ha az ajkak, az íny, a körmök és az alsó szemhéj belseje kevésbé rózsaszínek a szokásosnál, valószínűleg vashiány áll fenn.

3. Légszomj és mellkasi fájdalom

A légszomj vagy a mellkasi fájdalom, főleg ha valamilyen aktív tevékenység közben lép fel, szintén a vashiány tünete lehet. Mivel hemoglobin korlátozottan áll rendelkezésre, a szükségesnél kevesebb oxigént a szervezet úgy igyekszik kompenzálni, hogy a légszomjjal próbál több oxigént előteremteni a szervek megfelelő működéséhez.

4. Szédülés és fejfájás

A gyakori fejfájás és migrén mögött is állhat a vashiány. Kevés oxigén jut az agyba, ettől az erek megduzzadnak, a nyomás pedig fejfájást okoz.

A vashiányos emberek gyakran tapasztalnak szédülést is. Amikor a hemoglobin szintje leesik és alacsony marad, a szervezet elkezd szomjazni az oxigénre, melynek következtében ilyen fizikai tünetek lépnek fel. A szédülést az agy oxigénhiányos állapota idézi elő vagy az alacsony vérnyomás, amit a szív és az erek rossz oxigénellátása okoz.

5. Erős szívdobogás

A rendszertelen szívritmus, a szapora szívverés is utalhat vashiányra. A hemoglobin alacsony szintje miatt a szív nem tud megfelelően működni, így képtelen kellő mennyiségű oxigént pumpálni a szervezetbe. Ennek eredménye lehet a szapora szívverés, mikor úgy érezzük, a szívünk a megszokottnál sokkal gyorsabban ver. Extrém esetekben ezt szívelégtelenség is okozhatja, de vashiány esetén ez a tünet már csak a leggyakoribb tünetek jelentkezése után lép fel.

6. A haj és a bőr állapotának romlása

A haj és a bőr a szervezet működése szempontjából másodlagos helyet foglalnak el. Ez azt jelenti, hogy a testünk először az életfontosságú szervek oxigénellátását igyekszik biztosítani. Vashiány esetén a bőr szárazabbá válik, a haj törni, hullani kezd. A ferritin nevű fehérje hiánya okozza ezt, mivel nélkülözhetetlen a vas eljutásához és tárolásához a szervezet különböző részeiben. A kevés vas elsősorban a nem a menopauza időszakában lévő nőknél okoz hajhullást.

7. A nyelv megduzzadása, érzékenysége

Néha érdemes a szánkba is belenézni, hiszen sok mindent megtudhatunk belőle az egészségünkről. Például azt is, hogy vashiányosak vagyunk-e. Ha a nyelv duzzadtnak, gyulladtnak vagy elszíneződöttnek tűnik, az is jelezhet vashiányt. A mioglobin nevű vas- és oxigénkötő fehérje a nyelv izomszövetében van jelen. Ha csökken a szintje, a nyelv érzékennyé, duzzadttá válik. A vashiány miatt szájszárazság és a szájzug repedezése is felléphet.

8. Törékennyé váló körmök

A törékeny körmök nem a leggyakoribb tünetei a vashiánynak, többnyire a vérszegénység késői stádiumában jelentkeznek. Ezt nevezzük koilonychiának. Ez egy körömbetegség, melynek során a körmök elvékonyodnak, elvesztik természetes domborúságukat, lapossá vagy akár homorúvá válnak. Kezdetben a körmök törékenyek, repedezettek lehetnek. A betegség először a köröm közepén tűnik fel, majd a köröm szélei felemelkednek, míg végül a köröm alakja egy kanálra fog hasonlítani.

9. Nyugtalan láb

Ha kevés a szervezetben a vér, csökken az agyban termelődő dopamin szintje, mely nélkülözhetetlen a mozgáshoz, és nyugtalan láb szindrómát okozhat. A dopamin üzenetközvetítőként működik az agy és az idegrendszer között, így segíti az agyat a mozgás koordinálásában.

Ha az idegsejtek károsodnak, a dopamin szintje az agyban lecsökken, izomgörcs és akaratlan mozgás lép fel. A dopamin szintje a nap vége felé természetes módon visszaesik, ez magyarázza, hogy a nyugtalan láb szindróma miért súlyosbodik estefelé és éjszaka.

10. Hasi fájdalom és vér a vizeletben

Az intravaszkuláris hemolízist a vashiány okozza, mikor a vörösvérsejtek lebomlanak a véráramban és vasat bocsátanak ki, ami aztán a vizeletbe kerül. Ez gyakran azoknál tapasztalható, akik rendszeresen végeznek intenzív edzést, főleg kocogást, mivel ez a fajta mozgás károsítja a hajszálereket a lábban.

A vashiány másodlagos jelei

A következő tünetek ritkábban jelentkeznek és más betegségre is utalhatnak:

  • Szokatlan sóvárgás: Van egy pica nevezetű betegség, mikor az ember olyan dolgok iránt érez sóvárgást, melyeknek semmilyen tápértéke nincs. Ilyen lehet például a jég, de akár olyan veszélyes dolgok is, mint a száraz festék, a piszok vagy különböző fémek. Ez a betegség többnyire csak átmeneti, többnyire gyerekeknél és terhesség alatt figyelhető meg.
  • Szorongás: Ez a tünet is kapcsolható a vashiányhoz, de csak krónikus vérszegénység esetén lép fel. A vashiányos embereknél jellemzőbbek a pszichés betegségek (főként az ADHD) és a különböző mentális zavarok. Egyre több bizonyíték van arra, hogy ezeket a problémákat a vashiány okozza.

  • Hideg kéz és láb: Vérszegénység esetén a végtagokban gyengül a keringés, ez pedig megváltoztatja a kéz és a láb hőmérsékletét is. Nem jut elegendő oxigén a végtagokba, emiatt csökken a hőmérsékletük.
  • Gyakori fertőzések: Vashiány esetén a szervezet védtelenebb a fertőzésekkel és azok kiújulásával szemben. Vérszegénység esetén csökken a sejtek immunitása, ennek következtében megnő a fertőzésveszély.

Ha arra gyanakszol, hogy vashiányos vagy, keresd fel az orvost, hogy ellenőrizze a vas szintedet. De az is jó megoldás, ha vért adsz, ugyanis ilyenkor a hemoglobin szintet is ellenőrzik.

Mielőtt vastartalmú étrendkiegészítőt kezdesz szedni, kérd ki az orvos véleményét! Ő meg tudja mondani, hogy szükséged van-e rá és ha igen, milyen dózisban.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét