Éjszakánként mindenki szeretne békésen aludni, s feltöltődni energiával. Azonban keresve sem találnánk olyan személyt, aki soha nem tapasztalt valami furcsa, kellemetlen érzést alvás közben.
A következőkben olyan rendkívüli tapasztalatokról olvashatsz, melyek a mai napig tisztázatlanok a tudósok körében is.

1. Alvásparalízis, vagyis alvási bénultság

Milyen érzés?

Felébredsz az éjszaka közepén, s nem tudsz megmozdulni. Emellett pedig akár ijesztő hallucinációkat is okozhat, valamint olyan érzetet kelt, mintha valaki más is lenne a szobában. Az ókorban ezt az állapotot gyakran a gonosz lelkekkel hozták kapcsolatba.

Az oka:

Normális esetben amikor elalszunk, mintegy megbénulunk, tehát nem járkálunk alva és hasonlók. Alvásparalízis esetén az izmaink „kikapcsolnak”, amikor az agyunk felébred.
A népesség körülbelül 7%-a tapasztalt már alvásparalízist legalább egyszer. Szerintük nagyobb valószínűséggel fordul elő akkor, ha háton alszanak.

2. Hypnagog hallucinációk

Milyen érzés?

Elalvás előtt furcsa képeket látsz a szemed előtt, gyakran félelmetes arcokat vagy fantáziaszüleményeket.

Az oka:

Ez az egyike a néhány olyan típusú hallucinációnak, melytől az egészséges emberek is szenvedhetnek. Leggyakrabban a gyerekeknél jelenik meg, s ez lehet az egyik oka, hogy nem akarnak aludni. Az ilyen hallucinációkat kiválthatja a túl sok stressz vagy egyszerűen a jó képzeleterő. Akkor is előfordulhatnak ilyen hallucinációk, ha részegen fekszel le.

3. Beszélsz álmodban? Lássuk, miért!

Milyen érzés?

Általában azok az emberek, akik beszélnek álmukban, még csak nem is tudnak róla. Ez az állapot lélektani szempontból egyáltalán nem veszélyes, ám akik ilyen problémával „küzdenek”, talán félnek attól, hogy álmukban kotyogják ki a titkukat.

Az oka:

A férfiak és a gyermekek körében fordul elő a legtöbbször, az oka pedig a stressz. Az ilyen emberek elméje próbál ellenkezni azokkal a dolgokkal, amikkel nem ért egyet a valóságban.

4. Álom az álomban

Milyen érzés?

Megesett már veled, hogy álmodtál valamit, majd felkeltél, ám továbbra is furcsa dolgok történtek? Nos, ilyenkor az ébredés is csak egy álom volt. Ezt a jelenséget az Eredet című filmben tárták fel. A film sikere következtében sokan számoltak be arról, hogy ők is tapasztalták már a jelenséget.

Az oka:

Az ezoterikus tanokban hívők szerint az ilyen álmok azt jelentik, hogy fogékony vagy a spirituális gyakorlatokra. A tudomány azonban még nem tudja megmagyarázni, miért is történik ez velünk.

5. Alvajárás

Milyen érzés?

Ez az állapot épp az ellentéte az alvásparalízisnek, tehát, ami a tudatodat illeti, mély álomba szenderülsz, ugyanakkor az izmaid nem bénulnak le. Álmodban sétálhatsz, takaríthatsz, sőt akár a házat is elhagyhatod, ami akár veszélyes is lehet. Reggel pedig semmire nem emlékszel az elmúlt éjszaka történéseiből.

Az oka:

Az alvajárás a népesség körülbelül 4,6-10,3%-t érinti, s főként a gyermekeknél fordul elő. Az oka a mai napig tisztázatlan, csak úgy, mint a kezelési módszerek.

6. Robbanó fej szindróma

Milyen érzés?

Aki robbanó fej szindrómában szenved, egy hatalmas robbanás vagy taps hangjára ébred fel. Néha ez a hang olyan erős, hogy már-már fülsüketítő. Akár zúgás vagy villanó fények kíséretében is megjelenhet. A jelenség nem veszélyes, ám olyannyira megijesztheti azokat, akik megtapasztalják, hogy akár stroke-t is kaphatnak.

Az oka:

A robbanó fej szindróma akkor jelentkezik, amikor az agy hangfeldolgozásért felelős részein az idegi aktivitás hullámokban észlelhető. A szindróma néha álmatlansággal vagy fáradtsággal társul.

7. Alvási apnoe

Milyen érzés?

Azoknak, akik alvási apnoe-ban szenvednek, alvás közben hirtelen megáll a légzése egy pillanatra, ennek eredményeként pedig felébrednek. Akiknek ilyen szindrómájuk van, gyakran romlik az alvás minőségük, az agyukban oxigénhiány állapot lép fel, s csak nagyon nehezen jutnak elég alváshoz. A vérnyomásuk is ingadozik, ami szívproblémákhoz vezethet.

Az oka:

Alvás közben a garatizmok pihenő állapotban vannak, ami néha a légutak elzáródásához vezet. A túlsúlyosság, a dohányzás és az időskor is növeli a kockázatot. Egy alternatív kezelés, mellyel enyhíthetünk a tüneteken: ha egy ausztrál hangszeren, a „didzseridun” játszunk.

8. Visszatérő álmok

Milyen érzés?

Valószínűleg mindenkinek voltak már furcsa, visszatérő álmai, amik folyamatosan ugyanazokat a történéseket ismétlik meg.

Az oka:

A pszichológusok szerint az agyunk arra használja az ilyen álmokat, hogy felhívja a figyelmünket valamire, amit nem vettünk észre a mindennapi életünk során. Egészen addig tér vissza az álom, amíg meg nem oldjuk a helyzetet.

9. Zuhanás érzése az ágyban

Milyen érzés?

Néha mindannyian érezzük úgy, mintha a magasból dobtak volna le az ágyra, megrándulunk, majd felkelünk, nem igaz? Az ilyen álmok előtt gyakran repülésről, esésről vagy zuhanásról (valamilyen kellemetlen érzésről) álmodunk.

Az oka:

Az alvás hasonlít a halálhoz, a szívdobogás és a légzés lelassul, az izomtónusok csökkennek. Az agyunk megijed, s valódi halálként érzékeli az alvást. Ezért az izmok felé küldött impulzusokkal ellenőrzi, hogy élünk-e még.

10. Testen kívüli élmény

Milyen érzés?

Ezt a neuropszichológiai jelenséget tapasztalók félig alvó, félig ébren lévő állapotban, kívülről látják magukat. Az okkultisták szerint ez az élmény a lélek létezését bizonyítja.

Az oka:

Ezt a jelenséget igen nehéz tanulmányozni. A tudósok ugyan tudják, hogy a testen kívüli élmény valóban létezik, ám azt a mai napig nem sikerült megválaszolniuk, hogyan, és miért történik ez bizonyos emberekkel. Az sem tiszta továbbá, hogyan is kellene kezelni a jelenséget. Néhányan azonban azt is tudják, hogyan kerüljenek szándékosan ebbe az állapotba: kibővítik a kognitív képességeik határait.

11. Hirtelen megvilágosodás alvás közben

Milyen érzés?

Sokszor nem találjuk meg a megoldást a problémáinkra, s folyamatosan azon gondolkozunk. Majd egyszer csak álmunkban, hirtelen rádöbbenünk. A legfontosabb azonban, hogy emlékezzünk rá másnap reggel is.
Dmitri Mendeleev, orosz kémikus, megszállottan létre akarta hozni a periódusos rendszert, majd álmában meglátta. Valami hasonló történt az August Kekulé nevű kémikussal is, amikor a benzol képletét álmodta meg.

Az oka:

Néha a tudatalattink már tudja a választ, ám mi még nem vagyunk tisztában vele. Alvás közben a tudatalattink sokkal aktívabb, így könnyebben a felszínre hozza a megoldást.
Az alvás nagyszerű, ám, mint azt a cikk is mutatja, sokszor meg kell küzdenünk különös dolgokkal.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

38 hozzászólás

  1. Engem az is érdekelt volna, hogy az mivel magyarázható, hogy álmomban ha valami rossz történik velem, azonnal ott meg tudom magam nyugtatni, hogy ez csak álom nem valóság. Tudok tovább úgy lenni egy veszélyes szituációban, hogy már nem félek, és csak kíváncsi vagyok mi lesz a vége. Velem elég gyakran előfordul ilyesmi, és egyébként furcsa, hogy ahogy megmagyarázom magamnak, hogy ez nem valóság nincs félelem sem. A másik amikor azt mondják álomban nem lehet olvasni (valahol ezt olvastam), mert elmosódnak a betűk. Ha nagyon koncentrálok akkor el tudom olvasni amit akarok. Szóval ha ezekre választ kapnék annak nagyon örülnék.

    • Kedves Tünde! Van, aki képes “tudatosan álmodni”. Ön ilyen. Vagyis amikor álmodik, akkor jobban jelen van a nappali tudata, ellentétben sok más emberével. Én is tudok álomban olvasni, de nem mindig emlékszem felébredve a pontos szövegre. A könyvemben, Álomfejtő-önismereti kézikönyv és szótár (Kossuth, 2017) egy külön fejezetet szenteltem a tudatos álmodásnak. Üdvözlettel: Tar lldikó

      • Én meg majdnem minden nap a halott rokonaimmal álmodom.Olyanok mintha még élnének.és mindig Édesanyámnál vagyunk a szobájában.De legtöbbet Édesapámmal álmodom és sokszor érzem nappal is,hogy itt van velem! Nem tudom,mit jelenthet és miért van ez!

      • Én is tudok olvastam is álmomba emlékszem, nem is egyszer. De kár hogy már nem emlékszem rá mert egy angol dal címe volt. Álmomba sokszor zene is szokott menni, telefonon. De most lenne egy kérdésem. Én ma nagyon furcsát álmodtam. Pár kép jut eszembe. Különösen apum autója és ketten utaztunk benne majd mikor be tértünk az utcánk végén a kanyarba hirtelen én az ágyunkba kapom magam. Sokan vannak a szobába, pár ismerős arc is. De nem értem, hogy kerülhettem oda. Mert minden hirtelen történik. Ugymond idő nem változik. Mert álmomba apukámmal fedeztük fel, hogy miért tűnök el az autóból s kötök ki megint az ágyba amig apum sikeresen elér az uticélja felé. Először az álmomba az emberek nem hisznrk nekem, majd belátják igazam volt. Majd egy ilyen suli folxoson is vagyok,nagyobb sulis folyosó kevés diákkal és követni kezd egy közép magasságú fekete hajú, sötét barna olyan 20 as évek középén járhatott ( azt sem értem hogy hogyan emlékszek arcokra meg ilyen részletekre ). Ez a férfi meg igy cikcakba követett vagyis próbált észrevehetetlen lenni, de ugyis tudtam, hogy követ, megéreztem, mintha hátulról is lenne szemem. Majd utolér és azt mondta ismerjük egymást előző életünkbe- de én ebe nem hiszek, megmondtam haggyon, mert nem ismerem, s olyan rosz érzésem volt vele. – ez miért van? Ez az álom? S még van egy másik ez meg vissza térő, vagyis maga a kép meg a hely nem hanem ami történik – mindig minden álmomba amikor lépcsőn sétálok le vagy fel félve és nehézkesen megyek, ami a való életbe nincs így. De ami nagyon furcsa, hogy épp zöld lett a lámpa az átjárón de nemindultam el. Amikor elkezdett villogni a zöld lámpa elkezdtem futni gyorsan, hogy érjek át. Majd piros lett a lámpa , s hirtelen az átjáró középén térdre esek, s nem tudpk felkelni. Próbálok négy kéz láb se valahogy átmenni de nem megy. Mintha oda ragadtam volna. És ami fura ebben hogy a bal oldalomon egy nagy kamiont látok, nem indult el. De azért félelmet keltett bennem. De sok érdekes és eléggé izgalmas álmom volt ami elfelejthetetlen.

  2. Hát,nemtom,nekem az első írás volt ismerős,mert tudtam,hol,kivel vagyok egy helyiségben,épületben,ágyban,mégsem tudtam megmozdulni sem szólni,kiabálni ébresszenek már fel,mert elég volt,bár hozzá kell tennem én mindig vmi félelmet éreztem közben és fel akartam ébredni,pedig lehet tovább kellett volna inkább lépnem és megismerni mi van utána,mármint a jelenség után,amit éveken át éltem át,az alfába való állapot elérése közben,vag később már nélküle is,1xűen csak jött a zúgás,aztán meg mintha 1 bio mágnes vonzotta volna sejtjeimet egyenként,csak vonzott fölfelé a sarkamnál fogva kezdte és ez az érzés haladt egyre feljebb,a végén csak a vállaim érték az ágyat és közben tudtam mindenről körülöttem,ki fekszik mellettem,ki van itthon a házba,vagy a laktanyában,de se mozdulni,se megszólalni nem tudtam,ez így ment hosszú éveken keresztül,párszor volt test elhagyásos élményem is.Sokáig nem is mertem senkinek sem elmesélni ezeket az élményeket,amik a Sylva agykontroll című könyv olvasása után gyakorolva átéltem,mindíg a zúgással kezdődött,aztán a mágnes hatás valameddig feljutottam,de vmi belső félelem miatt nemigazán mertem,tudtem szárnyalni,aztán jött a gyötrelmes felébredés kényszer,próbáltam megmozdulni,felülni,kiabálni,de az izmaim nem engedelmeskedtek,hiába láttam tisztán hol vagyok,vagy kivel nem tudtam se megmozdulni,se kiabálni,aztán a vége csak az lett,hogy dobáltam magam képzeletben jobbra-balra és a végén csak felébredtem nagy nehezen,eddig legalább is,remélem miniig sikerül majd,bár már igen rég óta nem volt részem a jelenségben,de szeretnék többet megtudni róla és tovább jutni a tetőnél és az általunk ismert világnál,mert szerintem nagyon keveset ismerünk,tudunk még.

    • Milyen jó volt ezt elolvasni. Velem gyerekkoromban történt hasonló, amitől sokáig rettegtem is és nem mondtam el senkinek mert azt hittel bolond vagyok vagy megszálltak a földönkívüliek.:) Hasonlóképp álmomban megbénultam, se mozogni se segítséget hívni nem tudtam, pedig anyukámék ott feküdtek nem messze tőlem és mindent láttam. Ezer hang nyüzsgött a fülembe, mintha csak engem elemeztek volna, közben csak néztem anyukámékat könyörgő szemekkel, hogy segítsen már valaki, mert nem tudom mi történik velem! Majd nagy küzdelem árán megtudtam mozdítani a végtagomat és nagy nehezen felkínlódtam magam ‘álmomból’. Visszaaludtam és megismétlődött újra. Én rosszul éltem meg, megijedtem, be vagyok tojva ezektől a misztikus dolgoktól. Lehet benne valami, hogy fogékony vagyok ezekre a földön túli őrületekre, mert így felnőttként is sok hasonló dolgot átéltem már, amit nem szerettem volna. Kismamaként ez a testből való kilépés is megvolt, szintén álmomban. Ott voltam a plafonon és néztem magam fentről, ahogy fekszem az ágyban. Na azt az éjszakán sem felejtem el, amíg élek. Én hárítom magamtól ezeket a dolgokat, félelemmel töltenek el és besz@ri vagyok… 🙂

    • átéltem ezt én is bár nekem sokáig csak mintha sok ember messziről ordibált volna ugyanugy zugással kezdődött utána meg mintha ordibáltak volna utána egyszer volt egy fekete füstös alak is aki megállt a konyhában de ennyi gyakorlatilag néztem magam körül és láttam mindent ha pl filmre aludtam el annyira tisztán láttam hogy tudtam mi történt 12.percnél a filmben nagy nehezen sikerült felébrednem és vissza néztem és télleg az volt a filmben a 12. percnél én nem akarok ebbe tovább jutni összefostam magam pedig nem vagyok beszari olyan is volt h bnőm melett feküdtem és mozgattam eszeveszetten a végtagjaimat csak hogy ugye ilyenkor semmi sem mozog ugy h vhogy bnőm észre vette vmi nem okés és láttam ahogy megfordul felém hajol és felkelt de én marhára örülök h ez mostanában kimaradt remélem igy is marad kb sokáig…… 😀

  3. A testelhagyás lélekkel valóban létzik, de a lélek nem olyan mint a testünk és nem úgy táviozik a testből mint ahogy a képeken látszik ahogy eddig elképzelték sokan. A lélek energia szálak emberformájú rajzolata és csak a fejtetőn képes eltávozni. Ha valaki igy képzelte önmagát ahogy a fenti képeken látszik, akkor nem volt egyébb mint álom. A másik ha a lélek elhagyja a testét annak mindig oka van, mert valakiért aggódik és a ahogy elhagyja a testet, a következő PILLANATBAN már ott is van az illető mellett még 200 km távolságra is a lélek fényenergia és fénysebességgel halad!! Ezt azért tudom, mert 9éves koromtól kezdve 50 éves koromig elhagyni voltam képes a testemet és bejártam az egész világot és még a Földün belsejét is!– Csak azért nem hoztam nyilvánosságra mert a rendszerváltás előtt a ruszkik elhurcoltak volna, a képességem többetért volna számukra, mint korunkban a műholdas leskelődés más országok felett– Nem volt előttem távolság, se vaskapú,se beton fal, se Földnek mélysége, bármin áthatolt a lélek!

  4. Különösen az elsőhöz szólnék hozzá, bár a többiekkel is volt élményem.
    Ami kiváltotta az egy telefonhívás volt. A barátnőm hívott, akivel együtt voltam délután és egy művésztelepi flört után érdeklődött. Ez egy fiatal kislány volt akinek a vonzalmát valójában nem használtam ki, de ő észrevette a létezését. Bűntelennek éreztem magam, ezért a faggatózásaira őszintén válaszoltam. látszólag kielégítették a válaszaim. Már otthon vagyok, tévézek éjjel 11 óra lehetett amikor megszólalt a telefon.
    Gyanútlanul felvettem. Amit kaptam a telefonba, felfordította a lelkemet. Minden testrészem remegett,
    valami kétségbeesett állapotba kerültem, miután a vonal végén lecsapta a telefont. Nem tudtam mit tegyek.
    Lefeküdtem. Arra ébredtem hogy valaki van a szobámban és közeledik felém. Felakartam kelni, de nem tudtam. meg se bírtam mozdulni. Nem álomtér volt hanem a szobám a valós bútorzatával és az a valaki jön felém, az ágyamhoz felém nyúl és én rémületemben “Istenem segíts” szakadt ki a torkomból, vagy csak gondoltam, már nem tudom. Erre szűnt meg a bénultság és a jelenség semmivé foszlott. Nem tudom mennyi idő telt el, mire elaludtam. Azóta is a legrejtélyesebb eseménye az életemnek. Jungnál olvastam olyasmit, hogy rendkívüli idegállapotban a dimenziók átjárhatóak.

  5. Tök jó, hogy a tudósok mindent, vagy mindent meg tudnak magyarázni….ez nagyon érdekes.
    A legtöbb ilyen élmény igenis spirituális eredetű és a rémisztő élmények nagy részét egyszerűen meg lehet szüntetni azzal, ha sóval, vagy mákkal körbeszórod az ágyadat, lefekvés előtt……
    Nyugodtan tartsátok hülyeségnek, de ha kipróbálod, meg fogsz lepődni…..
    Én azt tanultam az életben, hogy nem az a megoldás, hogy magyarázatot keresünk az egyébként megmagyarázhatatlanra…..attól még nem fog elmúlni.

    • A só dolog azért működik, mert hiszel benne. Te irányítod az álmaidat, az történik benne, amit elhiszel.

  6. Nekem is van visszatérő álmom és nem tudok tőle szabadulni. Azt álmodom, hogy futok, de minél jobban erőlködöm, annál lassabban haladok. Miért? Meddig?

  7. Néha van olyan is amikor irányítani tudjuk az álmainkat. Van amikor azt álmodom, hogy még mindig ébren vagyok. Ez nagyon veszélyes pl amikor munka előtt még visszaalszunk pár percre, azt álmodom, hogy még mindig nézem a plafont, közben csukva volt a szemem. Az is érdekes mikor az álomba a valós külvilág zajai és egyébhatásai bekerülnek az álmainkba.

  8. Én nagyon aktív vagyok alvás közben. Beszélek, mászkálok… Sokszor emlékszem, hogy mászkáltam. Általában felébredek közben. Múltkor azt álmodtam, hogy csúszik le a ház az alapról és ráborul a kocsira. Aztán kocsiban ébredtem a műszerfal fényeitöl. Akartam indítani.
    Próbálok utánajárni, mit jelenthetnek azok az álmok, hogy valakinél alszok. Felébredek és nem merek kimenni a szobából, félek, hogy mit szólnak, mit keresek ott. Ilyenkor általában mászkálok. Ez már húsz éve van és idönkén előjön és jó egy-két hétig tart minden éjjel. Érdekes, hogy az első ilyen álmomra tisztán emlékszem. Megtanultam irányítani az álmomat, így rémálmaim nincsenek. Csak ez zavar, hogy ez miért lehet és mit jelenthet. Megköszönném a segítséget.

  9. Rengetegszer álmodom, hogy leesek a lépcsőn, kiabálnék, nem jön ki hang a torkomom, szakadék szélén állok, megrémülve, kiabálnék, nem jönsegitség, ilyenkor irva ébredek…..hm….

  10. Gyakran álmodom, hogy egy kis utcában sétálok egyedül. Szembejön velem több férfi, akik bántani akarnak. Már egész közel érnek, az arcukon diadal és gonoszság. És abban a pillanatban, amikor elkapnának, hirtelen érzem, hogy tudok repülni. Villámgyorsan felrepülök, látom az elképedt arcukat. Biztonságban vagyok.

  11. engem az érdekelne hogy mikor álmodom eljön egy olyan pillanat hogy a fentlét és az alvás kőzé esek nem tudok mozdulni csak nagyon nehezen de az agyam akíiv mert gondolkodom probállok ki lépni a helyzetből de a , testem nem nagyon reagál semmiere és nagyon nehéz irányitani a fejem elkezd erősen és bár ugy tünik hangosan zugni ilyenkor mikor nem sikerül vagy nem tudom irányitani a dolgokat ilyenkor őszpontositok és egy pillanatban hirtelen meg mozdulok ki lőkőm magam ebből a helyzetből és fel ébredek fel ülők és probálok észhez térni ebből az ugy mond komábol mi lehet ez nem tudom

  12. Körülbelül 12 éves lehettem amikor alvási paralízis élményem volt, akkor még nem tudtam mi az de aztán felvilágosítottak, utána nem is foglalkoztam vele. Viszont nemrég szóba jött és úgy döntöttem olvasok a témáról. Mindenki arról számol be hogy nem tudott mozogni. Maximum csak a szemeit tudta mozgatni. Én viszont tisztán emlékszem hogy rugkapálózva ébredtem. Tudtam mozogni, látni nem láttam azt amit észleltem csak hörgést és suhanás hangját hallottam. Rólam az a valami a szoba két sarkába suhant majd ki az ablakon, de végig hörgött. Én eközben végig követtem szemmel és fejfordítással és magamra húztam a takarót.
    Mi lehet ez ha nem alvási paralízis?

  13. Kedves Fruzsina!
    Nagyon érdekes amit leírtál! Okkult gondolkozásomnak, Hítemnek, jólesett végre ezt olvasni! 🙂 Köszönöm!!! 🙂

    Másik amiért írtam, az nem álom, hogy sajnos vagy sem, azt nem tudom. Először Általános 5.-es koromban történt meg, ez:
    Ültem a teremben, és egyszer csak hozzám fordul a Tanárnő, mondja:
    Árpi, ezt most muszáj volt? Én akkor ott nagyon meglepődve nem értettem, hogy miért kérdezi ezt tőlem?!! Hiszen nem csináltam semmit…tudtommal. De aztán mégis. Óra után mondta az osztálytársam, aki a Nővérem, hogy óra közben egyet felkiáltottam. Csak az a furcsa, hogy Én ilyenre nem emlékszem. Mai napig sem. Én nem hallottam hogy kiabáltam volna. Mai napig is azt mondom, hogy ültem az órán végig néma kussban. Főleg mert akkoriban nagyon félénk, visszahúzódó voltam. Ezért nem is értettem miért szól rám a Tanárnő, és ez miatt akkor majdnem el is sírtam magam, mert minta diák voltam. Ennyi a történetem. Minden jót! 🙂

  14. Mit jelent ha álmomba a fali óra manusa meg áll az óra közepén egy fotó van én le veszem az órát hogy csináljam meg vissza teszem valaki le veszi de fejleg teszi vissza és nincs a kép az órába

  15. Az mitől van ha az ember tudatlanul fojtogat valaki mást álmában ,aki mellette alszik és nem emlékszik rá?!

  16. Nekem “Álomban az álom” szokott történni. Legutóbb 5-ször ébredtem fel álmomban,a végére már azt se tudtam melyik világon vagyok. Eddig kivétel nélkül tudtam irányítani az álmaim és mindig tudtam is bizonyos jelekböl,hogy alszom,de ez meglepett erösen. Régebben alvajáró voltam,de 1-2 éve már “leszoktam” róla,hát nem lennék kíváncsi egy alvajárós álom az álomban élményre.

  17. Úgy tünik ,hogy én 1975-ben talán még sem a klinikai halálban voltam,csupán a lelkem vált el a testemtől,alvás közben viszonylag erősen,úgy hoga fent lebegteem a kórterem plafonja alatt,elöszőr az egész testemet elboritó fájdalom után ,azonban kellemes kéjes érzés töltött el,mintha folyamatosan magömlésem lett volna.Fent lebegve ,visszafordultam s az ágyon egy ismerős pofát láttam feküdni,mintha én lettem volna körülötte fehérköpenyes alakok s egy készülék ,aztán megint a plafon felé fordulva libegtem felfelé,s már egész közelvoltam,amikor éreztem,ha a fejem a plafonhoz ér nincs vissza út.Megint kezdődött elölről ,a vissza úton a kéjes érzés,majd a kimondott testi fájdalom,aztán hírtelen megjelent felettemaz orvosnő arca.aki nek azt mondtam,ugye klinikai halálban voltam,de ő azt válaszolta:Csak nagyon mélyen aludt!Pihenjen…ez a pihenés úgy kb 6 hétig tartott,magamonkivűl ,s mikor felébredtem,nem tudtam ki vagyok,magamat sem ísmertem meg,bejött egy néni,aki a nevemen szólitott,így tudtam meg ,engemet hogy hívnak s ő az anyám.Mondatam valamit ,erre kirohant az orvoshoz,s én megint hetekig aludtam.Hm???!!!

  18. Én szinte egy hete minden éjjel álmodok valami irtóan gonosz dologról,néha egy álombeli párbeszéd közbe,néha csak a levegőbe stb..a vége hogy felkelek izzadva,rémülten és bár tudok mozogni,az érzést magammal hozom az álmon kívülre.majd kb egy óra múlva tudok csak visszaaludni

  19. Nekem 8 éves korom óta néha látom a jövôt álmomban . Én is tudok olvasni álmomban és emlékszem is rá. Néha olyan mélyen alszom, hogy mikor felébredek , nem tudom hol vagyok . Nekem is van sokszor mikor álmomban is álmodom . Mostanában gonosz árnyakat látok álmomban a túlvilágról . Olyankor megijedek . Ezek mitől lehetnek ?

  20. Pár hónapja visszatérően közvetlenül az elalvás pillanatában,szinte még ébren vagyok teljesen a tudatomnál, az ágyból nagyon lassan emelkedni kezdek,mintha valaki-valami húzna fel a levegőbe,elhagyom az ágyat először csak pár centire majd lassan forogni kezdek fordulni, és mindent látok tisztán a forgás lebegés irányával. Látom kifekszik mellettem,mit néz a tv-ben,próbálok jelezni vagy hangot kiadni,hogy felébresszen,hozzám érjen de nem megy.Lebegni kezdek és forogva emelkedem teljesen a plafonig. A szobában van egy lépcsö ami az emeletre vezet, néha lebegést közben akadályként neki ütközöm háttal,és az a valami akkor is folyamatosan húz és ébredés után fáj is az ütközés helye. Szinte minden nap,már lefekvéshez készülve tudom, hogy megint felfog emelni az a valami,és lebegni fogok amiből ijedten próbálok vissza térni a levegőből az ágyba. Valakivel előfordult már?

  21. Velem már nagyon sokszor volt,hogy megálmodtam a jövőt vagy annak egy részét. Van hogy ébredéskor szinte azonnal elfelejtem, de van,hogy hosszú ideig ott motoszkál a fejemben. Amikor elfelejtem olykor egy bizonyos idő után,akár évek mulva is eszembe jutnak a megvalósulás pillanatában. Elég egy mozdulat,egy pillanat,egy gesztus vagy akár egy illat és eszembe jut minden részlet miliméter pontossággal. Nem tudom,hogyan lehetséges ez bizonyára több emberrel is elő fordult ez. Láttam a 4.bekezdésben az “Álom az álomban” bekezdésben hogy fogékonyság lehet a spirituális gyakorlatokra. Én pontosan ez miatt kerestem rá erre. Ugyan is pont ez történt velem tegnap éjjel. És több minden is megszokott velem történni a fentiek közül. Szeretném kérdezni,hogy esetleg ezt lehet-e fejleszteni? Tudatosabbá tenni? Olvastam ugyan is,hogy lehetséges a tudatos álmodás. Szeretnék rájönni hogyan kell ezt gyakorolni. Ha valóban fogékony vagyok a spirituális gyakorlatokra akkor ezt szeretném kihasználni. Kibővíteni tudásom. És ezzel talán segíthetnék bizonyos kérdéseket megmagyarázni. Esetleg valaki tud-e olyan személyt aki ezzel foglalkozik esetleg tudna nekem segíteni.

  22. én tudok az álmomban érezni pl.:érzem a vizet az ütéseket a kaja izét meg ijesmik
    pedig nem vagyok alvajáró.ez miért van szerintetek?

  23. Engem az érdekel hogy miért tudom mi történik.. az oké ha a tudatalattim megsúgja de ez komolyabb.
    Tegyük fel van egy lány és ilyenkor el kezdem magamban az álomban gondolni hogy olvastam ezt a könyvet és elmondom mi történik…aztán felébredek es rájövök hogy az álmomhoz.meg hasonló konyvet sem olvastam.
    Vagy hogy álmomban valakinek elmondom mit álmodtam vagy 3at 4et szoktam és felébredek és mondthatom el ujra 🤣

  24. Sziasztok, segitsetek mi ez? Láttam magam ahogy alszok, majd valami megmagyarázatlan történt, valaki hátulról leszoritott, kapáloztam, majd láttam páromat felkeltettem, de ez csak álom volt, majd valami oly erősen leszoritott hogy nyálkás valamit éreztem és fuldokoltam, mire ugy keltem hogy fulladok erre sikerült felébrednem, és párom megölelt, pár perc nyitott szrm és nem éreztem, ez mi?

  25. Sziasztok

    Nagyon sok oldalon próbáltam keresni egy magyarázatot a történésekre de eddig mindhiába. A felsorolt esetek nem ugyanazok amiket én átélek. Van ami ugyan hasonlít de nem mégsem az.
    Talán ti tudtok nekem segiteni.
    Többször riadok fel álmomban anélkül, hogy rémeket látnék. Tehát indíttatás nincs vagy csak nem emlékszem rá. :/
    Az érzést pontosan meghatározni is nehéz.
    Arra hasonlítanám mikor a filmekben látjuk ahogyan defibrillatorral vissza hoznak valakit a halálbol. Ugyanúgy megrándult a felső testem és EGY nagy levegőért kapok. Eleinte nagyon megrémisztett, hogy ez mi?, de mostmár tudom kezelni. Megfordulok és nyugalomban alszom tovább. Semmi útohatást nem észlelek.
    A megérzéseim szerint nem valami betegség váltja ki. Talán lelkem érkezik vissza a testekbe így? Nem tudom. Csak tippelgetni tudok

    Előre is köszönöm a kommenteket.

    • Szia picit fura de szerintem az alábbi történhet szerintem lehet hogy valami van ott vagy valaki figyel téged!? vagy csak alvási zavaros vagy de nem hiném lehet hogy ojat állmotál ami annyira ijesztő volt hogy az agyad nem tudta felfogni és felébretél lehet enek az oka az hogy nagy levegőt veszel mikor felébredc

      Előre is köszönöm ha olvasod és kitartást

  26. Sziasztok!
    Érdekes érzés volt olvasni az álmaitokat.
    Én is érzem álmomban az ízeket, ha hozzám ér valaki, mélyen érzem a fájdalmat és az örömöt.
    2 napja azt álmodtam, hogy meghaltam. Egy koporsóban feltámadtam, ki volt nyitva a teteje. Kinyitottam a szemem, ott volt a férjem, anyuék, a rokonok. Nagyon megijedtek. A párom őrjöngött, miként lehetséges ez, és kivezették ketten a templomból. Volt aki nevető görcsöt kapott kínjában. Apu tátott szájjal nézett rám, nem tudott megszólalni. Anyu azt kiabálta, ezt nem hiszem el, Istenem, hogyan történt ez. Én is iszonyúan meglepődtem. Néhány rokonomat megöleltem, megpusziltam. De a többség azt gondolta, ez nem én vagyok, mert ez lehetetlen. Fehér hosszú hálóruhában voltam. Egy ismeretlen ott dolgozó férfi ki segített a koporsóból. Kisétáltam, a temetőbe volt egy sírásó gondnok, akitől megkérdeztem történt e már ilyesmi, és vajon meddig élek ezek után, és hogy lehetséges ez ha boncoltak. Azt mondta nézzük meg a hasfalamat. Nagy kapcsokkal volt összefogva a hasam. Fájt, és úgy éreztem magam mint műtét után. Aztán összeraktam magamban a képet, hogy kivették vizsgálni a szerveimet, és vagy csak visszapakolták, vagy nincs is semmi a hasamban. Elég sovány voltam, ami nem jellemző rám.
    Végül arra gondoltam a párom meg sem ölelt, mert elvitték. A kislányomnak pedig mit fogok mondani. Meg fog rémülni, és teljesen összezavarom. Azon is töprengtem mi lesz ezután, kivizsgálnak, és milyen életem lesz..
    Nagyon megrázó álom volt.
    Nem tudom mi lehet a jelentése.

  27. Sziasztok!
    hát nekem is lennének az álmaimhoz köthető történések az életemben , sokszor félelmek között élem meg , sokszor meg olyan, mintha adomány lenne .
    Az álmaim egészen gyerekkoromban kezdődtek , mindig mindent előre megálmodok, de ez gyerekkoromban még egyátalán nem foglalkoztatott , tinédzser koromban figyeltem fel erre .. heti szinten megálmodtam valamit és hétről hétre be is következtek.. egy ideig nem emlékeztem az álmaimra csak ilyen kis foszlányokra.. aztán most az utóbbi évben , olyan álmaim vannak , hogy szinte alig lehet megkülömböztetni a valóságtól.. sőt néha eléggé megviselnek és beszippantanak és egész nap azon agyalok, hogy ” De miért álmodtam ezt?”
    “mit jelentenek ezek az álmok?” ” Teljesen begurultam??” Hát az az igazság , hogy a volt párommal álmodok , és eléggé furcsa események társulnak hozzá a valóságban is! lassan 2 éve nem vagyunk együtt. DE! álmaimban emlékszem miről beszélünk , ha beszélünk rendesen megfontoltan válaszolok neki, érzékelek mindent, pl : hozzám ér , én érek hozzá , illatát, kb olyan mintha a valóságban egymáshoz érnénk! Úgyan úgy megdobban a szívem , torkomban gombóc.. nehéz kifejezni mert ez hihetetlen egy érzés számomra! De viszont nem is beszélünk vagyis néha mert azóta is történnek olyan dolgok, hogy tök mindegy kivel hogyan mikor hogyan , teljesen ugy alakulnak a dolgok, hogy nekünk beszlnunk kell sokszor mar olyan mintha mar az égiek is egymas utan dobnanak minket és megsem lepunk egymas fele es amikor a valóságban talalkozunk , rendesen ugy latom magam előtt , mint álmomban tehat olyankor olyan emlekek ugranak be amit almomban csináltunk… tehat már nem is tudom hogyan fejezzem ki hogy ezt más is megértse! Ha valaki esetleg járt ugyan ilyen helyzetben , legyenszives nekem valaszolni valami kis okosságot!! Koszonom <3

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét