John Travolta a Forrest Gumpot utasította vissza, Jack Nicholson pedig Michael Corleone szerepét nem volt hajlandó eljátszani, mert szerinte egy szicíliai karaktert csakis egy szicíliai származású alakíthat hitelesen. Ezek a színészek szerencsések voltak, mert annak ellenére, hogy ilyen nagy szerepeket utasítottak vissza, karrierjük továbbra is töretlenül szárnyalt felfelé. Ám vannak olyanok is, akiknek egy szerepajánlat visszautasítása kettétörte a színészi karrierjét.

Emily Browning – Bella Swan, Alkonyat

Ma már nehéz elképzelni bárki mást Kristen Stewarton kívül az Alkonyat filmek főszerepében. Pedig eredetileg Emily Browningot szemelték ki erre a szerepre. Ha így történt volna, Bella Swan karaktere egészen más lenne.

Browning azonban visszamondta az ajánlatot, és később is úgy nyilatkozott, hogy nem bánta meg ezt a döntését, mivel a filmben szereplő színészek rögtön elképesztően ismertek lettek, ő pedig ilyen mértékű népszerűségre még nem volt felkészülve.

Josh Hartnett – Superman

Suparman szerepét utasította vissza a színész. Azt mondta, jó döntést hozott, talán ez volt élete legjobb döntése. Nem akarta ugyanis bezárni magát sztereotip szerepekbe, ezért el sem gondolkodott az ajánlaton.

Bár az Alvilági játékok című filmben főszerepet játszott 2006-ban, ezután csak alacsony költségvetésű filmekben tűnt fel. 2017-ben következett egy nagyobb szerep a Fagyos pokol című filmben, de a kritikusoktól ezért csak negatív kritikákat kapott.

Matthew Broderick – Walter White, Totál szívás

A sorozat készítői bíztak benne, hogy Matthew Broderick elvállalja majd a főszerepet. Ő azonban elutasította az ajánlatot, ezért a készítőknek új jelöltet kellett keresniük. Bryan Cranstonra esett a választásuk, aki a maximumot hozta ki a karakteréből.

Ezután Broderick sok filmben játszott, de egyik sem nevezhető igazán sikeresnek. Manapság elsősorban animációs filmekhez kölcsönzi a hangját. Például Simba, az oroszlán is az ő hangján szólalt meg.

Laurence Fishburne – Jules Winnfield, Ponyvaregény

Rajongói számára Laurence Fishburne elsősorban mindig is Morpheus marad a Mátrixból, bár a színésznek minden lehetősége megvolt, hogy kitörjön ebből a kalitkából. Quentin Tarantino ugyanis őt hívta meg Jules Winnfield szerepére a Ponyvaregény című filmhez, a színész azonban visszautasította az ajánlatot.

A szerepet végül Samuel L. Jackson játszotta el, alakítását pedig BAFTA díjjal jutalmazták.

Jennifer Love Hewitt – Prue Halliwell, Bűbájos boszorkák

Mikor Shannen Doherty kiszállt a sorozatból a harmadik évad végén, a készítők törték a fejüket, hogy a továbbiakban ki alakítsa Prue Halliwell szerepét. Jennifer Love Hewittnak ajánlották fel a lehetőséget, a színésznő azonban nem élt vele. Tiffani Thiessen szintén elutasította az ajánlatot. Végül inkább kiírták Prue karakterét a sorozatból.

A közelmúltban Jennifer Love Hewitt teljesen áttért a sorozatokban való szereplésre, játszott a Gyilkos elmékben, a Vérmes négyesben és a 911 L.A. sorozatban is.

Ja Rule – Tej Parker, Halálos iramban

A rapper Ja Rule szerepelt a Halálos iramban című sorozat első részében. A második rész forgatásánál a rendező John Singleton megint megpróbálta megnyerni a szerepre a rappert, ám ő erre nem volt hajlandó. A dologból komoly konfliktus lett: a rendező elmondása szerint az énekes egyáltalán nem reagált a megkeresésekre, végül már követelnie kellett tőle a választ. Végül Ja visszautasította a fél millió dolláros gázsit, de színészi ambícióiról nem mondott le.

Más rendezők mellett kipróbálta magát, de átütő sikert nem tudott elérni. Tej Parker szerepét a sorozatban végül Ludacris kapta meg.

Nicolas Cage – Aragorn, A Gyűrűk Ura

Nicolas Cage eljátszhatta volna ezt a szerepet, de személyes okokra hivatkozva végül visszautasította – nem akarta elhagyni az otthonát ilyen hosszú időre. Viggo Mortensen viszont világhírnévre tett szert a szerep által.

Nicolas Cage mostanság gyakran szerepel a médiában: egy év alatt több filmben is játszott, de főként negatív véleményeket kapott értük még a régi rajongóitól is.

Molly Ringwald – Vivian Ward, Micsoda nő

Mielőtt Julia Robertsnek adták a szerepet, már számos más színésznő visszautasította, hogy eljátssza Vivian Ward karakterét a Micsoda nő című filmben. Köztük volt Molly Ringwald, Meg Ryan, Michelle Pfeiffer és Valeria Golino. Később Molly Ringwald úgy nyilatkozott, megbánta a döntését.

Ez nem is meglepő, hiszen a ‘90-es években elvesztette népszerűségét, sokadrangú filmekben szerepelt, miközben Julia Roberts világhírű lett, és azóta is Hollywood egyik meghatározó sztárja.

Michael Madsen – Vincent Vega, Ponyvaregény

Uma Thurman és John Travolta legendás tánca a Ponyvaregényben egészen másmilyen lett volna, ha Vincent Vega szerepét az eredetileg kiszemelt Michael Madsen játssza el. A színész azért utasította el ezt az ajánlatot, mert akkoriban egy másik filmben szerepelt, a Wyatt Earpet forgatta. Ettől azonban Quentin Tarantino filmje nem lett kevésbé sikeres: Oscar- és Golden Globe-díjat is nyert.

Michael ezzel kapcsolatban viccesen azt mondta, nem valószínű, hogy van bárki is, aki szívesebben nézte volna őt, mint Travoltát. Madsen sokáig csak alacsony költségvetésű filmekben kapott szerepet, az utóbbi időben pedig orosz projektekben kezdett közreműködni, valamint saját verseiből már több könyvet is kiadott.

Oliver Hudson – Jack Pearson, Rólunk szól

Bár megkaphatta volna a szerepet, ő úgy döntött, helyette inkább egy 10 napos horgásztúrára megy. Helyette Milo Ventimiglia kapta a főszerepet, érte pedig több Emmy-jelölést is. Oliver legfőbb szerepe az Egy kapcsolat szabályai című sorozatban volt, amiben 7 évadon át játszott.

Claire Danes – Rose DeWitt Bukater, Titanic

Rose szerepével az akkor 22 éves Kate Winslet megkapta a világhírnevet és mellé egy Oscar-jelölést. A fiatal nőből azonnal szupersztár lett Hollywoodban. Pedig először Claire Danest kérték fel a szerepre, de ő visszautasította, mondván, az utóbbi szerepeiben nagyon kimerült és ráunt a dologra. Danes DiCaprioval sem akart együtt játszani, mert nem sokkal korábban már együtt szerepeltek a Rómeó és Júliában.

A következő években Claire a Homeland: A belső ellenség című sorozatban szerepelt, amit 10 éven át, 2020 áprilisáig vetítettek. A filmek, melyekben játszott, sem díjakat, sem nagy elismeréseket nem hoztak a színésznőnek.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here