Az igaz szerelem bármilyen akadályt képes legyőzni. Nincs olyan életkorbeli vagy társadalmi különbség, ami számítana, ha két ember tényleg szereti egymást.
A következő összeállítás főszereplői igazán szerencsések, hiszen minden nehezítő körülmény ellenére együtt tudtak maradni.

1. David Mills és Judi Dench

Judi Dench 2001-ben vesztette el férjét, akivel 30 évig voltak házasok. A tragédia után a színésznő hosszú időn át egyedül volt, és azt mondta, nem is vágyik társra.

Aztán 76 évesen újra rátalált a szerelem az akkor 67 éves David Mills személyében. A pár már 10 éve van együtt, és a házasság is szóba került köztük.

2. Pink és Carey Hart

Pink és a motocross-versenyző Carey Hart több mint 20 éve alkotnak egy párt. Ez idő alatt voltak bőven hullámvölgyeik. 2008-ban külön is költöztek, de házassági tanácsadó segített nekik túljutni a problémáikon. Újra összejöttek, és boldog szülei két gyermeküknek, Willow-nak és Jamesonnak.

3. Jake Gyllenhaal és Jeanne Cadieu

A 41 éves színész és a 26 éves francia modell 2018 óta vannak együtt. Bár jelentős köztük a korkülönbség, boldogan élnek.

4. Ben Affleck és Jennifer Lopez

Közös történetük 2001-ben kezdődött a Gengszter románc című film forgatásakor. 2002-ben jöttek össze, 2 évig együtt voltak, és már az esküvőjük időpontja is ki volt tűzve, de erre végül nem került sor.

17 évvel később úgy döntöttek, újra megpróbálják együtt. 2022-ben másodjára is eljegyezték egymást. Reméljük, ezúttal sikeresebb lesz a kapcsolatuk.

5. Ben Stiller és Christine Taylor

Ben Stiller és Christine Taylor 1999-ben egy tévéműsor forgatása során ismerték meg egymást. Egy évvel később összeházasodtak és boldogan éltek egészen 2017-ig.
Akkor különköltöztek, de az idő beigazolta, hogy mégis egymásnak lettek teremtve. Néhány külön töltött év után kibékültek és újra összejöttek.

6. Stella Arroyave és Anthony Hopkins

2001-ben egy antik holmikat árusító üzletben ismerkedtek meg, ahol akkoriban a nő dolgozott. A színész bútorokat keresett a házába, és közben megtalálta az igazit.

Arroyave azonnal lenyűgözte Hopkinst. Vidámságával és életrevalóságával hódította meg a férfi szívét. 2 évvel később összeházasodtak, és azóta is együtt vannak. A színész 84, a felesége pedig 66 éves.

7. Justin Timberlake és Jessica Biel

2007 óta alkotnak egy párt. A hullámvölgyek ellenére harmonikusnak tűnik a kapcsolatuk. 2019-ben Justin Timberlake-et egyik munkatársával, Alisha Wainwrighttal fotózták le kézen fogva.

A fotók futótűzként terjedtek az interneten, Timberlake a megcsalás gyanújába keveredett. Az énekes elismerte, hogy ő látható a fotón, viszont hozzátette, hogy kolléganője és közte nem történt semmi. Végül nyilvánosan bocsánatot kért a feleségétől, aki megbocsátott neki. 8 hónappal később született meg második gyermekük.

8. Christina Sandera és Clint Eastwood

A színész szerint egyáltalán nem probléma, hogy közte és a párja között 33 év a korkülönbség. Christina hostessként dolgozott Eastwood egyik szállodájában.

9. Riko Shibata és Nicolas Cage

2021 februárjában Nicolas Cage ötödször is megnősült, a nála 31 évvel fiatalabb Riko Shibata lett a felesége. Egy másik példa arra, hogy a nagy korkülönbség sem jelenthet akadályt a szerelemben.

10. Emma Krokdal és Dolph Lundgren

Dolph Lundgren 2019-ben kezdett randizni a személyi edzőjével. A férfi 64, a nő pedig 25 éves, de ez nem jelent problémát közöttük. Eljegyzésüket 2021 nyarán jelentették be.

11. Mariah Carey és Bryan Tanaka

Már régóta ismerték egymást, de csak 2016-ban kezdett izzani köztük a levegő. Az énekesnő akkor bontotta fel a jegyességét James Packerrel, és vált megint egyedülállóvá.

Azóta viszont Bryannel elválaszthatatlanok. Carey 53, párja pedig 38 éves. De már jól tudjuk, hogy az életkor csupán egy szám.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét