Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a sztárok szerencsés csillagzat alatt születtek és az életükben semmi olyan probléma nincs, amivel mi, átlagos emberek rendszeresen szembesülünk. A legtöbb esetben azonban egészen más a valóság. Vannak olyan sztárok, akiknek a gyerekkora inkább egy horrorfilmhez hasonlatos, semmint egy tündérmeséhez. Az erejüknek és a szerencséjüknek köszönhetően azonban ki tudtak törni.
A következő 12 híres ember a nehéz körülmények ellenére is képes volt nagy sikereket elérni.

1. Hilary Swank

Szegény családban nőtt fel, olyannyira, hogy a vele egykorú gyerekek szülei nem engedték, hogy együtt játszanak vele. A bátyja még kiskamaszként elhagyta a családot, a szülei pedig 16 éves korában váltak el. Édesanyja támogatta a színészi karrierjét, ezért együtt költöztek Kaliforniába, de egy lakást nem engedhettek meg maguknak.

Hilary ezért egy lakókocsiparkban élt, és onnan járt be a színjátszásórákra. Középiskolai éveire így emlékszik vissza: “Kívülállónak éreztem magam. Úgy éreztem, egyáltalán nem illek a többiek közé, semmilyen értelemben. Úgy éreztem, a tanárok szerint sem kellene ott lennem. Mintha láthatatlan lettem volna, és senki nem értett volna meg.”

2. Ashley Judd

A sikeres színésznő a könyvében mesélte el nehéz gyermekkorának történetét. Mikor Ashley gyerek volt, édesanyja állandó anyagi gondokkal küzdött, hogy fel tudja nevelni két lányát.

Az anyagi nehézségek miatt néha kikapcsolták náluk a villanyt és a vizet is. Édesanyja később énekesnő lett, és mikor turnéra indult, Ashley hosszú időre egyedül maradt. A gyermekkorában átélt traumák vezettek odáig, hogy később depressziós lett. De terápia segítségével sikerült ezen túljutnia.

3. Oprah Winfrey

Édesanyja 18 éves volt, mikor megszülte Oprah-t. A híres talkshow-háziasszony akkora szegénységben nőtt fel, hogy gyakran krumpliszsákot kellett viselnie ruhák helyett. Rendkívül szegény és veszélyes környéken töltötte a gyermekkorát, ezért jóval hamarabb nőtt fel, mint társai.

Oprah 14 éves volt, mikor megszületett a fia, aki röviddel ezután meghalt. Már középiskola alatt dolgozni kényszerült, ezáltal került egy rádióba műsorvezetőnek, ahonnan elindult a karrierje.

4. Jim Carrey

A legendás komikus egy zsúfolt házban nőtt fel 4 testvérével együtt. Anyagi problémáik voltak. A család annyira szegény volt, hogy Jimnek ott kellett hagynia az iskolát is. Mikor könyvelő édesapja elvesztette a munkáját, egy időre hajléktalanná váltak és egy furgonban éltek. A színész elmondta, hogy ezekben a nehéz időkben fejlesztette a humorérzékét, és úgy döntött, hogy ebből csinál karriert.

5. Halle Berry

Számos problémával kellett megküzdeniük. “Nekem soha nem volt olyan férjem, aki megütött volna, de anyámnak igen” – mesélte. Gyermekkorában szemtanúja volt a bántalmazásoknak nap mint nap. 4 éves volt, mikor apja elhagyta a családot, ezután a kapcsolatuk már soha nem jött helyre.

Az édesanyjával és a testvérével egy fehérek lakta környékre költöztek, ahol folyton a rasszizmus áldozata volt. Halle elmesélte, hogy ezek a küzdelmek inspirálták őt arra, hogy sikeres emberré váljon. Később, a ’90-es években, mikor New Yorkba költözött, hogy elkezdje színészi karrierjét, sokáig hajléktalanszállón lakott, mert albérletet nem engedhetett meg magának.

6. Charlize Theron

Dél-Afrikában, egy mesebeli farmon töltötte a gyermekkorát. De az idillbe belerondított apja heves természete és alkoholizmusa. Charlize 15 évesen szemtanúja volt annak, hogy édesanyja halálosan megsebesítette az édesapját.

A következő években nehezen tudta ezt a traumát feldolgozni, sokáig úgy tett, mintha a dolog meg sem történt volna. Terápia segítségével azonban szerencsére sikerült túljutnia rajta.

7. Mark Wahlberg

Munkásosztálybeli család tagjaként nőtt fel, 9 testvér közül a legfiatalabbként. Szülei még gyermekkorában elváltak, 14 évesen pedig kirúgták az iskolából. Mielőtt híressé vált, többször meggyűlt a baja a hatóságokkal erőszak, lopás, kábítószer miatt. Szerencsére visszatalált a helyes útra, ma már boldog házasságban él, 4 gyermek apukája. A színészkedés mellett a jótékonykodás is fontos szerepet kap az életében.

8. Naomi Watts

Watts a Pink Floyd egykori turnémenedzserének lánya. 4 éves volt, mikor szülei elváltak, 7 évesen pedig tragikus körülmények közt elvesztette apját. Éppen akkor, mikor a szülei egy második esélyt akartak adni a házasságuknak.

“Mikor meghalt, apámnak nem volt félretett pénze, és azt hiszem, anyámnak sem. Az együttes adott anyámnak néhány ezer dollárt, hogy segítsenek rajtunk” – emlékszik vissza azokra az időkre. Ezután a család nomád életmódot folytatott Angliában, Naomi 9-szer váltott iskolát. Ez éveken át tartott, míg 14 éves korában Ausztráliába költöztek.

9. Christina Aguilera

Édesapja őrmester volt a hadseregben, otthon gyakran viselkedett agresszíven, főleg Christina édesanyjával. Apja munkája miatt a család sokszor költözött. Ez egészen 6 éves koráig tartott, mikor édesanyjának a két gyermekével együtt sikerült megszökni és új életet kezdeni egy új városban. Christina elmondta, hogy a zenében találta meg a menekvést az otthoni dolgoktól.

10. Dylan McDermott

Az amerikai színész és húga kamasz szülők gyermekeként születtek. Anyja, Diane 15, apja, Richard pedig 17 éves volt, mikor Dylan megszületett. Néhány évvel később a szülők elváltak, Diane a két gyermekkel visszaköltözött az édesanyjához.

Hamarosan azonban a dolgok még rosszabbra fordultak. Dylan 5 éves, húga pedig mindössze 7 hónapos volt, mikor anyjuk egy lövöldözés során életét vesztette. Az eset körülményei máig tisztázatlanok.

11. Drew Barrymore

Annak ellenére, hogy a szülei híresek és reflektorfényben nőtt fel, Drew gyermekkora nem volt olyan felhőtlen, mint amilyennek hihetnénk. A nyilvánosság figyelmét kivívta, de a szüleiét nem. “Igazából nem is voltak szüleim” – mesélte egyszer.

8 éves korától kezdve “bulizós csajnak” nevezte magát, hiszen szinte mindennap partykra járt az édesanyjával és a barátaival. Csak 14 éves volt, mikor rehabilitációs intézetbe került kábítószerhasználat miatt. Ekkor kezdte el szülei nélkül, önállóan élni az életét.

12. Eminem

Marshall Bruce Mathers III, azaz Eminem gyerekkorát a szegénység és az agresszió jellemezte. 6 hónapos volt, mikor édesapja elhagyta őket. 14 évesen detroiti klubokban kezdett rappelni. Az iskolában folyamatosan bántották, és mikor az igazolatlan hiányzások miatt már harmadszor kellett volna 9. osztályba járnia, inkább otthagyta az iskolát, és elhatározta, hogy a zeneiparban épít magának karriert.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét