Az életünkben mindannyian átmegyünk drámai eseményeken vagy kerülünk szembe nehéz helyzetekkel. Közben azt gondoljuk, nem leszünk képesek végigcsinálni, végül viszont értékes leckét tanulunk az életről, amitől ellenállóbbak és erősebbek leszünk. A következő történetek bizonyítják, hogy az élet tud keserű is lenni, de még a legszörnyűbb dolgok is kevésbé tűnnek annak, ha megosztjuk őket másokkal.
- A feleségem megtudta, hogy fiunk fog születni. Nagyon izgatott volt, hogy felhívja az anyukáját (aki egy mások tartományban élt), és elmondja neki, hogy nevet is választottunk, de késő volt, ő terhes volt, kimerült, elaludt, mielőtt telefonálhatott volna.
Másnap reggel a testvére hívta, és elmondta, hogy az anyukájuk aznap éjjel meghalt. A temetésen mindenkitől azt hallotta, mennyire izgatottan várta az anyukája, hogy nagymama legyen. A szívem szakadt meg. Nem is tudom, hogyan bírta tartani magát. © SleepingGiants89 / Reddit
- Évekkel ezelőtt egy könyvesboltban dolgoztam. Egy nap egy idős nő jött be, és odahozott egy könyvet a kasszához. Az volt a címe: Hogyan birkózzunk meg a párunk elvesztésével. Próbált kártyával fizetni, de az üzletben azt a típust nem tudtuk elfogadni. Ekkor előhúzta a pénztárcáját, de csak kb. 5 dollár volt nála, a könyv pedig 7 vagy 8 dollárba került (ez a ‘80-as évek végén volt). Aztán sírva fakadt. Mondtam neki, hogy vigye csak a könyvet, és hogy nagyon sajnálom. © DangleAteMyBaby / Reddit
- A kozmetikusom brazil gyantát csinált az egyik új kliensének. Az új kliens csak úgy áradozott az új pasijáról, és elmondta, hogy bártenderként dolgozik az egyik bárban. Egy idő után a kozmetikus rájött, hogy a bártender az ő párja. © 248Spacebucks / Reddit
- Néhány hónappal a nagymamám halála előtt az apukámmal bementünk hozzá a szobába köszönni. Aludt, apám leült az ágya mellé, és halkan azt mondta: “Anya? Anya?” Apám 55 évesen olyannak tűnt, mint egy kisgyerek, megszakadt a szívem. © _Valkyrja_ / Reddit
- Kajak túrára mentem a család barátaival, akik éppen akkor vesztették el a 28 éves fiukat. Fantasztikus út volt, az első igazi kalandom a vadonban, és az apától sokat tanultam. Éppen tüzet raktunk, mikor véletlenül Jamesnek szólított, ez volt a fiuk neve. Láttam, hogy felvillan benne a felismerés, majd a szomorúság és újból sztoikussá vált. Ez nagyon megragadt bennem. © oceanceaser / Reddit
- A járatomra vártam, ültem a padlón a fal mellett a folyosón, töltöttem a telefonom vagy ilyesmi. Láttam, hogy egy fiatal nő egy hatalmas bőröndöt cipelve sprintel végig a folyosón. Végül megállt az én terminálommal szemben, senki nem volt ott, kivéve egy alkalmazottat, aki éppen kifelé indult. A fickó ránézett és szomorúan rázta a fejét. Szegény lány azonnal összeesett és elkezdett zokogni. © SumailsNeckPillow / Reddit
- Egyszer találtam egy gyerekrajzot, szívek voltak rajta, és az volt ráírva: “Szeretem az anyukámat.” A földön volt összegyűrve, a szélén szétszakadva, nagy, piszkos lábnyom a közepén. Ez a kép több mint egy évtizedig velem maradt, és rettenetesen elszomorít, mikor rá gondolok. © withgreatpower / Reddit
- Láttam egy többgenerációs családot, egy nagy asztalnál ültek egy étteremben, és a nagymama születésnapját ünnepelték. Ajándékok és lufik vették körül, hozták ki a tortát, de senki sem volt olyan jókedvű, ahogy azt az alkalom megkívánta volna. A fiatalabbak a telefonjukat nyomkodták, a középkorúakon pedig az látszott, hogy dühösek, amiért itt kell lenniük. Senki sem szólt az asszonyhoz, kivéve egy 8 éves kislányt. © Paddlingmyboat / Reddit
- Elsőéves főiskolásként mentoráltam egy hátrányos helyzetű iskolában, a felkészítőben. Megkérdeztem egy kisfiút, miért nem akarja megpróbálni, mert tudtam, hogy eszes és meg tudná tanulni, ha megpróbálná. Azt mondta, azért, mert úgysem számít, hiszen ha felnő, ő csak semmi lesz. 4 éves korában lemondott az életről. Tudtam, hogy ezt az anyja mondogatja neki mindennap. 9 hónappal volt fiatalabb a bátyjánál, így egy osztályba jártak. A bátyjának mindig megvolt a házija, volt hátizsákja, eszközei, és látszott, hogy szeretik, törődnek vele. Ezzel a kisfiúval viszont nem foglalkoztak, csak ritkán volt hátizsákja és sosem volt házija. Gyakran eszembe jut. © history1929 / Reddit
- Nagyjából 10 évvel ezelőtt elmentünk egy játékboltba, hogy vegyünk valamit a testvéremnek szülinapjára. Láttam, hogy egy 3-4 éves kislány rángatja látszólag az apukájának a nadrágját, és azt mondja neki: “Apa, nézd ezt!” A szívem megszakadt, mikor hallottam, hogy a férfi azt feleli neki: “Én nem vagyok az apukád, de megmondhatod neki, hogy tartozik nekem egy csomó pénzzel.” © yellowzealot / Reddit
- Étteremben voltam, és egy kisfiú próbált az anyukájától kérdezni valamit. A nő nem foglalkozott vele, és mikor végre ránézett, azt mondta: “Fogd már be, játssz a tableten!” Amilyen ezután a kisfiú arca lett, az a legszomorúbb dolog volt, amit láttam. Őszintén szólva, megszakadt a szívem. © Sesh-oDepress-o / Reddit
- 4. osztályban az ikertestvéremmel zeneórára jártunk, és mindkettőnknek venni kellett egy műanyag furulyát. Anya azt mondta, nincs rá pénzünk, ezért a testvéremmel feltúrtuk az egész lakást, hogy találjunk 6 dollárt. Egy nejlonzacskóban vittük az iskolába az aprót. Mikor a tanár meglátta, azt hiszem, megsajnált minket, mert mikor a többi gyerek kiment az osztályból, kifizette a furulyáinkat és visszaadta a nejlonzacskót. © vvMario / Reddit