A világon rengeteg gyönyörű nő és jóképű férfi él, de vannak, akik kifejezetten ellenállhatatlanok. Közéjük tartoznak azok a híres színészek és énekesek, akiket a legvonzóbb férfiak listáin is láthatunk. Nők milliói álmodoznak arról, hogy ezek a férfiak felfigyelnek rájuk, pedig közülük sok már megtalálta a párját.
Azokat a nőket mutatjuk meg, akiknek sikerült megnyerniük maguknak a világ legvonzóbb férfijainak szívét.

1. Robert Pattinson és Suki Waterhouse

2018-ban a brit színész Suki Waterhouse-szal kezdett randizni. Próbálták kerülni a nyilvánosságot, de Pattinson beismerte kapcsolatukat, mikor Sukiról kérdezték. “Ha mindent megmutatsz az embereknek, az leértékeli a szerelmet” – mondta.

Gyakran jelenik meg cikk róluk. Sokak szerint pont egymásnak valók, hiszen mindketten nyugodt típusok és egyforma az érdeklődési körük is.

2. Jacob Elordi és Kaia Gerber

Jacob Elordi, az Eufória sztárja nagy szívtipró hírében áll. Korábban kolléganőjével, Joey Kinggel randizott, és azt pletykálták, hogy Zendayával is volt viszonya. Nemrégiben azonban nyíltan vállalta kapcsolatát Kaia Gerberrel, Cindy Crawford lányával.

A közeli ismerősök szerint a pár nagyon boldog, és Kaia szülei is megkedvelték Jacobot.

3. Cillian Murphy és Yvonne McGuinness

Cillian nem szereti a nyilvános eseményeket, és szigorúan különválasztja a magánéletét a munkától. Egy ír kisvárosban él feleségével, Yvonne McGuinnesszel, aki művész. 18 éve házasok.

Egyszer arról is beszélt, hogy csak olyan szerepeket és fellépéseket vállal el, amelyek nem ártanak a családi életének.

4. Blake Shelton és Gwen Stefani

Blake Sheltont 2017-ben választották meg a legszexibb élő férfinak. Az énekes sosem tartotta magát jóképűnek, párja, Gwen Stefani volt az, aki bátorította, hogy fogadja örömmel ezt az elismerést.

A nyilvánosság előtt sem rejtegetik az egymás iránti érzéseiket. Az eseményeken kézen fogva jelennek meg, közösen énekelnek és veszik fel a dalaikat.

5. Jake Gyllenhaal és Jeanne Cadieu

Randizott már Kirsten Dunsttal, Natalie Portmannel és Reese Witherspoonnal is. Nemrégiben azonban sokkal nyugodtabb szakaszba ért a magánélete. Körülbelül 4 éve egy francia modell, Jeanne Cadieu a párja.

Úgy tűnik, a színésznek ezúttal igazán komolyak a szándékai. “Most már látom, hogy mennyi időt pazaroltam el az életemből a munka iránti elkötelezettségem miatt. A családi élet felé fordultam, a barátaim és a szerelem felé. Már kevésbé érdekel a munka, az élet másik része pedig jóval inkább.”

6. James Franco és Isabel Pakzad

A 44 éves Franco az egyik legproduktívabb színész Hollywoodban. Egy év alatt 10 különböző projektben vett részt, és már filmrendezőként is kipróbálta magát. Hihetetlen, hogy még a magánéletére is tud időt találni.

Párja a 29 éves Isabel Pakzad, aki színésznő és producer is.

7. Idris Elba és Sabrina Dhowre

Idris Elba 2018-ban lett a világ legszexibb élő férfija. Egy évvel korábban találkozott a kanadai modellel, aki később a 3. felesége lett. Éppen Kanadában forgatta a Hegyek között című filmet, Sabrinával pedig egy bárban találkozott. Elba szerint ez szerelem volt első látásra.

Párja kezét egy londoni színházban, rendezői debütálása alkalmával kérte meg.

8. Shawn Mendes és Camila Cabello

A kanadai énekes már 5 éve barátságot ápolt kolléganőjével, mikor végre elkezdtek randizni.

“Éreztem, hogy számomra ő több mint egy barát – mondta Cabello. – Szerintem ő is érezte, de még túl fiatalok voltunk, és nyomás volt rajtunk a karrierünk miatt. Azt hiszem, nem tudtuk, mihez kezdjünk ezekkel az érzésekkel. Furcsa volt, hogy kedveltük egymást, mégsem voltunk együtt. Nagyon furcsa volt.”

A pár útjai azóta különváltak.

9. Chris Hemsworth és Elsa Pataky

Vannak, akiket egymásnak teremtettek. Elsa Pataky 15 évesen csináltatta az első tetoválását, egy Thort szimbolizáló mintát varratott a jobb vállára. Akkoriban még el sem tudta képzelni, hogy egyszer az a férfi lesz a férje, aki Thort játssza. Már 12 éves házasok, és 3 gyermekük van.

Szakértők kielemezték a színész testbeszédét, és arra a következtetésre jutottak, hogy nagyon erős és bizalmon alapuló a párkapcsolata. Pataky és Hemsworth gyakran töltik együtt a szabadidejüket, közös fotóikon pedig látható, hogy mindig megérintik egymást. Mikor Elsa Chris mellkasára teszi a kezét, azt fejezi ki, hogy büszke rá.

10. Jude Law és Phillipa Coan

Jude Law szerelme egy viselkedéspszichológus, aki egyáltalán nem közszereplő. Phillipa a színész második felesége és 6. gyermekének anyja.

“Elképesztően stabil és egészséges a családi életünk, amelynek részei a gyerekeim is, akik már majdnem felnőttek” – mondta Jude egy interjúban.

11. Ian Somerhalder és Nikki Reed

2015 óta házasok, és csupán 1 évet töltöttek együtt, mielőtt összeházasodtak. Lányuk, Bodhi 2017-ben született meg. Érdemes megjegyezni, hogy Somerhalder korábbi barátnője, Nina Dobrev jó barátságot ápol Reeddel.

12. Joel Kinnaman és Kelly Gale

2019 óta alkot egy párt az amerikai-svéd színész és a modell.

Gyakran mutatkoznak együtt, kutyáikkal közös fotókat is előszeretettel posztolnak Instagramon. Mikor boldog születésnapot kívánt párjának, Kelly ezt írta: “Boldog szülinapot, Kicsim, imádom az életet veled. A 41 nagyon dögös!”

13. Leonardo DiCaprio és Camila Morrone

A 47 éves színész mintha örök agglegény lenne, pedig 2017 óta komoly kapcsolatban él a fiatal színésznővel, aki mellesleg Al Pacino nevelt lánya.

Az egyik interjúban Morrone a szándékairól beszélt: “Számomra az igazi siker az lenne, ha lenne családom. 18 éven át egyedüli gyerek voltam, de latin családból származom, szóval szeretem a nagy családot és az otthonteremtést.”

Úgy tűnik, DiCaprio számára is fontos ez a kapcsolat, hiszen minden szabadidejét igyekszik párjával tölteni.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét