A filmkészítők mindent elkövetnek, hogy a színészek tökéletesen passzoljanak a szerepeikbe. Ezért kell gyakran befestetniük a hajukat, megváltoztatniuk az akcentusukat vagy hónapokon át keményen edzeniük. Előfordul az is, hogy egy olyan karaktert kell megformálniuk, aki jóval magasabb náluk. Hogy ez megvalósulhasson, ahhoz a filmkészítőknek számos trükk van a zsebében.
Erre láthatsz példákat.

1. Gillian Anderson

David Duchovny 184 centi magas. Nem meglepő, hogy ahhoz, hogy jól mutassanak egymás mellett, Gillian Anderson magasságát növelni kellett, hiszen ő csak 160 centi. A színésznő elmesélte, hogy emlékszik, hogy mikor olyan jelenetet vettek fel, hogy egyszerre kellett bemenniük egy szobába és fel kellett mutatniuk a jelvényüket, mindig fel kellett ugrania valami magasra, hogy magasabbnak tűnjön. Egyszer hirtelen a kamera felé fordult és leesett, mert elfelejtette, hogy egy dobozon áll.

2. Josh Hutcherson

Jó kameramunkával el lehet rejteni a magasságbeli különbségeket, ahogyan ez Az éhezők viadalában is történt. A való életben Josh Hutcherson 165 centi magas, Jennifer Lawrence viszont 175. A színésznőt nem zavarja a magassága, gyakran viccelődik is vele.

3. Daniel Radcliffe

Egy másik példa arra, hogy a kameramunka segítségével mennyire észrevehetetlenné lehet tenni a magasságkülönbséget. A való életben Daniel Radcliffe alacsonyabb, mint Emma Watson és Rupert Grint. De ő úgy érzi, ez a karrierjében semmiféle hátrányt nem jelent. Példaként Tom Cruise-t és Dustin Hoffmant említette, akik szintén nem túl magasak, mégis igen sikeres színészek lettek.

Viccelődött is: “Katonát játszhatnék. A tengerészetnél a testmagasság minimuma 152,5 centi, és én jóval afölött vagyok. Nem tudnám magam komolyan venni egy filmben amerikai focistaként, például hátvédként, de ez az egyetlen panaszom ezzel kapcsolatban.”

4. Robbie Coltrane

A Harry Potterben Hagrid hatalmas termetű, majdnem kétszer akkora, mint egy átlagos magasságú ember. A valóságban azonban Robbie Coltrane 185 centi. Az első két Harry Potter-film rendezője, Chris Columbus azt mondta, még magasabbá is tudta volna tenni Hagridot, ha lett volna megfelelő anyagi és technikai háttere akkoriban.

5. Robert Downey Jr.

Ha úgy nézted volna A Vasembert, hogy tisztában vagy az őt alakító színész valódi magasságával, az élmény nem lett volna ugyanolyan. Tony Stark a filmben magasabb az asszisztensénél, de valójában Robert Downey Jr. 173 centi magas, Gwyneth Paltrow pedig 175 centi. Ráadásul a színésznő minden jelenetben magas sarkú cipőt viselt.

A filmkészítőknek nem kis munkájuk volt azzal, hogy Robert Downey Jr.-t magasabbá varázsolják. Magas sarkú cipőket viselt, a pletykák szerint pedig Guy Ritchie ugyanezt a trükköt vetette be a Sherlock Holmes forgatásán.

6. Ingrid Bergman

A listán kivételt képez, hiszen a színésznő nem alacsonyabb, hanem magasabb volt annál, mint amilyennek a filmekben láthattuk. Ha figyelmesen nézed a Casablancát, észre fogod venni, hogy a magasságkülönbség Ingrid Bergman és Humphrey Bogart között a különböző jelenetekben nem egyforma. A rendező igyekezett elrejteni azt, hogy a színésznő jóval magasabb a kollégájánál, sőt, éppen ellenkező hatást akarta elérni. Ehhez Bogartot dobozokra és párnákra ültette, egyes jelenetekben pedig Bergmannak össze kellett görnyednie.

7. Vin Diesel

A bulvárlapok cikkeztek arról, hogy Vin Diesel és Dwayne Johnson konfliktusba keveredtek egymással. A vita után nem akartak többé együtt dolgozni, de néhány közös jelenetük forgatása még hátravolt. A megoldás az lett, hogy külön forgatták le velük a jeleneteket, és utómunkákkal oldották meg a közös szereplést.

A Halálos iramban egyes jelenetei nagyon furcsára sikeredtek. Diesel olyan Johnson mellett, mint egy óriás, és ez valószínűleg az arra irányuló elhibázott kísérlet eredménye, hogy Dieselt magasabbnak akarták mutatni, mint amilyen valójában.

8. Michael Clarke Duncan

A Halálsoron című film egyik szereplője, Michael Clarke Duncan a többiekhez képest hatalmasnak tűnik. Valójában viszont csupán 2 centivel magasabb David Morse-nál. Duncan 196 centi, Tom Hanks 183, Morse pedig 194. Hogy azt az illúziót keltsék, hogy sokkal magasabb, különböző trükköket vetettek be a film készítői. Például Duncan ágya kisebb volt, mint a többieké, hogy nagyobbnak tűnjön benne. Ugyanezt a trükköt alkalmazták minden más bútor esetében is.

9. Scarlett Johansson

A Marvel univerzumában sok szereplőnek kellett drasztikusan megváltoztatni a kinézetét. Amerika Kapitányt például alacsonyabbnak és vékonyabbnak mutatták az átváltozása előtt. Scarlett Johanssont viszont magasabbá kellett tenni, hogy jól mutasson Evans mellett. A színésznő 160 centi magas, Chris Evans pedig 183 cm.

10. Tom Hardy

A sötét lovag – Felemelkedés című filmben Bane-t alakította. Hogy az alakítása hitelesebb legyen, Hardynak rengeteget kellett edzenie, és egy speciális eszközbe beszélt, ami elváltoztatta a hangját, hogy az rémisztőbb legyen. Magasabbnak is kellett tűnnie, hogy jól mutasson Christian Bale mellett. Ezt úgy oldották meg, hogy nagyon magas platformos cipőt adtak rá.

Tom Hardy 175 centi, Christian Bale 183.

11. Miley Cyrus

Az utolsó dal című filmben Miley Cyrus csak kicsivel tűnik alacsonyabbnak, mint Liam Hemsworth. A kamera azonban nagy magasságkülönbséget rejtett el: Cyrus 165 centi, Hemsworth pedig 191.

12. Amanda Seyfried

Amanda Seyfried 159 centi, Justin Timberlake pedig 185 centi magas. Mikor együtt játszottak a Lopott idő című filmben, a színésznő mindvégig magas sarkú cipőben volt, még az akciójelenetek során is. Az egyik interjúban elárulta, hogy gyorsan futni is megtanult ezekben.

13. Reese Witherspoon

Mikor a bulvárlapok alacsony sztárokról írnak, Reese Witherspoont sosem felejtik el megemlíteni. Magassága mindössze 156 centi. Amikor a Vizet az elefántnak című filmet forgatta Robert Pattinsonnal, az operatőrök nagy kihívást küzdöttek le: elrejtették a két színész közti jelentős magasságkülönbséget, hiszen Pattinson 185 centi magas.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét