A szakértők szerint a párbeszédek 90%-a feledésbe merül 48 óra múlva, csupán a benyomásunk marad meg a beszélgetőpartnerről. Hogy megkapd álmaid állását, le kell nyűgöznöd a HR-est. Ehhez pedig nemcsak az a fontos, hogy mit mondasz, hanem az is, hogy hogyan teszed.
A következőkből megtudhatod, hogyan tudod elbűvölni az interjúztatót.

1. Nyugtasd meg magad úgy, hogy kicselezed a tested.

Pszichológiai kutatások szerint tudunk tenni azért, hogy magabiztosabbnak látszódjunk stresszes helyzetekben. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy felveszel egy önbizalmat sugárzó pózt, és így maradsz néhány percig. Az interjú előtt húzd ki magad, emeld fel az állad, vagy egyszerűen dőlj hátra a székben. Hagyd, hogy a tested győztes pózba kerüljön – segíteni fog.

2. Legyen alkalomhoz illő a sminked.

Visszafogott, semleges sminkre van szükség ilyenkor. Vigyél fel egy kevés, zöldes árnyalatot is tartalmazó korrektort a bőrödre. Ez nem lesz szembetűnő, de megelőzheted vele azt, hogy a pirulás, ami stresszes szituációkban gyakran előfordul, észrevehető legyen. A púderrel pedig elrejtheted az izzadságcseppeket. Ne tégy fel műszempillát, használj vízálló szempillaspirált. Tus helyett használj puha szemceruzát. Feltehetsz vörös rúzst is, de csak akkor, ha az ajkaid tökéletes állapotban vannak. A színtelen szájfény vagy ajakbalzsam jobb opció.

3. Előre találd ki, hogy mit veszel fel.

Ne csak sötét színekben gondolkodj. Egy khaki színű alapdarab vagy egy mandarin árnyalatú gallér, ami kilátszik a zakó alól, csak érdekesebbé teszi a megjelenésedet. Egy zakó (például egy kék színű) tökéletes választás a férfiak számára. Stílusos és professzionális benyomást lehet kelteni vele, illetve könnyű hozzá passzoló inget és cipőt találni.

Nemcsak a színekkel, de a mintákkal is játszhatsz. Ne feledkezz meg a szabásról sem, csak olyan fazonú ruhát viselj, ami biztosan jól áll rajtad.

4. Viselj magabiztosságot adó kiegészítőket.

A cipő, a táska és az ékszer teljessé teszi a megjelenésedet, magabiztosságot tud adni, amit az interjúztató is rögtön észrevesz. Mikor kiegészítőt választasz, kövesd “a kevesebb több” szabályt. Ne viselj nagy, hangsúlyos fülbevalót, egyszerre több karkötőt, férfiak esetében pedig a legjobb, ha csak az óra és a karikagyűrű van rajtuk. A cipőd legyen elegáns és tiszta, nőknek ajánlott a zárt orrú, klasszikus cipő, férfiaknak pedig a fűzős, alkalmi cipő.

A frizurád és a manikűröd se legyen hivalkodó. Mielőtt elindulnál otthonról, még egyszer ellenőrizd a kinézetedet. Általános javaslatokat gyűjtöttünk össze, de fontos figyelembe venni az adott munka jellegét is, amire pályázol.

5. Tudd az interjúztató nevét, figyelj rá bemutatkozás közben.

Amikor készülsz az állásinterjúra, ne csak a cégnek nézz utána, de légy tisztában az interjúztató nevével is. Ha nem sikerül kinyomoznod, akkor nagyon figyelj, mikor bemutatkoztok egymásnak. Ha a nevén szólítod beszélgetés közben, személyesebb kapcsolatot alakíthatsz ki vele, ezzel pedig nagyobb az esélyed az állásra.

6. Bátran és egyértelműen mutasd be az eredményeidet.

Minél világosabban fogalmazol, annál jobb. Idézz fel magadban olyan helyzeteket, amikor jól végezted a munkádat, és készíts vázlatot a történetedhez, amit majd elmesélsz az interjún. A HR-menedzserek azt javasolják, használd a STAR-módszert (szituáció, feladat, akció, eredmény), aminek a vonalán haladva érthetően és pontosan beszélhetsz az eredményeidről.

Beszélj a problémamegoldó képességedről, ne túlozz, de ne legyél szerény sem. Ha van rá mód, számokkal is támaszd alá az eredményeidet, magyarázd el, milyen téren mennyi hasznot hoztál a cégednek.

7. A gyengeségeidet is pozitívumként tüntesd fel.

Készülj fel rá, hogy a gyengeségeidre is rá fognak kérdezni. A HR-menedzser elsősorban azt szeretné megtudni, hogy hogyan vagy képes megbirkózni ezekkel. A legfontosabb számára, hogy légy tisztában a gyenge pontjaiddal, tudd felmérni azokat, és hajlandó legyél dolgozni rajtuk. Ne vidd túlzásba az önkritikát, hiszen a válaszaidnak az állás elnyerését kell segíteniük.

8. Ne félj megcsillantani a humorodat.

A statisztikák szerint a pénzügyi vezetők 79%-a gondolja úgy, hogy a humor segít beilleszkedni a munkahelyi környezetbe. Ebben az esetben is fontos, hogy ne ess túlzásba, a cél az, hogy a humoroddal mutasd meg a leendő munkáltatódnak, hogy könnyű veled kommunikálni. Senki sem szereti a “nehéz” embereket, akikkel szemben bizonyos bánásmódot kell alkalmazni. Nevess magadon vagy a HR-es hozzászólásain – csak helyénvaló módon –, légy barátságos és éles eszű, ha humorról van szó.

9. Gesztusokkal erősítsd a mondandódat.

Fontos, hogy a testtartásod nyitottságot sugározzon. Ne tedd zsebre vagy az asztal alá a kezed, inkább legyen látható helyen. A tapasztalt interjúztatók tudják, hogy ha valaki szabadon gesztikulál, akkor jobban át tudja adni a gondolatait, illetve pozitív hozzáállást is sugároz.

A testbeszéd és a kezek helyzete sok mindent elárul. A látható tenyér nyitottságot sugall, az összeérő ujjbegyek mutatják a magabiztosságot, de ha dobolsz az ujjaiddal az asztalon, azzal csak az idegességedet mutatod ki. Próbáld megfigyelni, hogy stresszes helyzetekben mely gesztusok jellemzők rád, az interjú során pedig igyekezz kerülni ezeket.

10. Változtass a hanglejtéseden, hogy beszéd közben fenntartsd az interjúztató érdeklődését.

Még a legfontosabb szavak is elsikkadnak a monoton beszéd közben. Az interjúztató beleun a veled való beszélgetésbe. Hogy ezt elkerüld, változtass a hangszíneden, a hangerődön, a beszéded tónusán. Ezzel fenn tudod tartani a hallgatóságod figyelmét. Ahogyan kifejezed a gondolataidat, az nagy hatással van arra, hogy a másik mennyire ért meg és hogyan értékel, de arra is, hogy a főnököd és a kollégáid miként vélekednek majd rólad.

11. Bólints, mikor helyénvaló.

A bólintás az egyik leghatékonyabb módszer, amivel a reakciódat kimutathatod. Jelzi, hogy elfogadod a beszélgetőtársad mondandóját és egyetértesz vele. A bólintás egyfajta rituálé, ami megerősíti a beszélő státuszát, és legtöbbször nők használják.

Az állásinterjún a következőt is kipróbálhatod: mikor az erősségeidről beszélsz, bólints, ezzel ösztönzöd az interjúztatót, hogy ő is bólintson és egyetértsen veled.

12. Ne te hozd szóba a fizetést.

Kutatások szerint az interjúztatók 73%-a elvárja a jelöltektől, hogy ők hozzák szóba a fizetést. Ez logikusnak hangzik, a szakértők mégsem javasolják, hogy az interjún te tegyél fel először kérdéseket a fizetéssel kapcsolatban. Ha a HR-menedzser nem kezd el beszélni róla, várakozz. Ha megkérdezik, hogy milyen fizetésre gondoltál, jó, ha azt mondod, hogy rugalmas vagy ezen a téren, előbb többet szeretnél tudni a munkádról és a hozzá kapcsolódó feladatokról. Nemcsak a fizetésen kell gondolkodnod, hanem figyelembe kell venned a különböző juttatásokat és a prémiumokat is.

13. Összegezd az interjút.

Az emberek általában a találkozások legelső és legutolsó pillanataira emlékeznek legjobban. Ezért annyira fontosak a nyitó és a záró szavaid, valamint gesztusaid. Mindvégig maradj energikus és barátságos. Megköszönheted a HR-esnek a rád fordított időt, és újra kifejezheted azt, hogy érdekel az állás. Jó megoldás, ha összefoglalod a találkozót és a sorok közé rejtve elmondod, hogy te vagy a megfelelő erre a pozícióra.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét