Számos tényezőt vesznek figyelembe a producerek, mikor olyan nagy sikerű filmekhez válogatnak szereplőket, mint például a Harry Potter. A választás néha olyan jól sikerül, hogy a néző különleges kapcsolatot érez az adott karakterrel, gyakran nehezen tudja szétválasztani a színészt a játszott szerepétől. Például el tudod képzelni, hogy nem Daniel Radcliffe alakítja Harry Pottert? Vagy, hogy Hermione alakját nem Emma Watson kelti életre? Sokan úgy gondoljuk, hogy ezek a színészek erre a szerepre születtek, pedig előfordulhat, hogy a producerek sok vita árán jutottak végül erre a döntésre, de az is lehet, hogy teljesen más valakit választottak eredetileg a szerepekre.
Olyan tényeket ismerhetsz meg a Harry Potter-filmekkel kapcsolatban, amelyekről eddig talán nem tudtál. Egy párhuzamos univerzumba kalauzolunk, és megmutatjuk, eredetileg kik voltak a producerek kiszemeltjei a film főbb szerepeire.

1. Ian McKellen – Albus Dumbledore

Sir Ian McKellen, akit a Gyűrűk Urából és A Da Vinci-kódból is ismerhetünk, az akkori Dumbledore, Richard Harris halála után kapott felkérést arra, hogy játssza el a fővarázsló szerepét. Ez 2002-ben történt, de McKellen komoly dilemmába került, végül visszautasította az ajánlatot.

Ennek oka az volt, hogy korábban Richard Harris úgy nyilatkozott McKellenről, hogy bár briliáns színésznek tartja, hiányolja belőle a szenvedélyt. McKellennek ezután kellett döntenie, hogy elvállalja-e egy olyan színész szerepét, aki az ő színészi játékát nem tartotta valami nagyra. Mindannyian tudjuk, hogyan végződött a történet. McKellen visszautasította a felkérést, mondván, nem veheti át úgy egy színész szerepét, hogy ő ezt nem helyeselné. Tudjuk, hogy zseniálisan alakította volna Dumbledore-t, de végül Michael Gambon lett az, aki megkapta a szerepet.

2. Saoirse Ronan – Luna Lovegood

A Komfortos mennyország és a Kisasszonyok című filmek tették ismertté a színésznőt, akiről kevesen tudják, hogy jelentkezett Luna Lovegood szerepére is. Végül nem rá esett a választás, hanem Evanna Lynch-re, akit személyesen a történet írója, J.K. Rowling szemelt ki a szerepre. Úgy gondolta, ő tudná tökéletesen megformálni a karaktert.

Saoirse bevallotta, hogy csalódott volt, mikor megtudta, hogy nem őt választották. Elmesélte, hogy akkoriban még túl fiatal volt, de mindenáron szeretett volna benne lenni a Harry Potterben. “Mikor fiatalabb voltam, azt gondoltam, nekik van a világon a legjobb munkájuk.” Csak elképzelni tudjuk, milyen hangulatot adott volna a filmnek, ha ő játszhatja Luna szerepét.

3. Liam Aiken – Harry Potter

Eredetileg A balszerencse áradása című sorozatból megismert Liam Aiken játszotta volna Harry Potter szerepét. Ám J.K. Rowling ez esetben is közbeszólt és mindent megváltoztatott. Ragaszkodott ahhoz, hogy minden szerepet brit színész játsszon, ezzel pedig rögtön becsukta az ajtót Aiken előtt, viszont kinyitotta Daniel Radcliffe előtt, akinek egyúttal el is indította a karrierjét 11 évesen.

A The Guardian szerint J.K. Rowling még telefonon is kifejezetten kérte a producert, Chris Columbust, hogy erősítse meg, hogy Aiken biztosan nem fog részt venni a produkcióban. Ennek hátterében az húzódott, hogy Rowling úgy érezte, a film csak akkor tud hű lenni a könyvhöz, ha ugyanannyira brit marad. Hogy Aiken milyen Harry Potter lett volna, azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy Radcliffe remek volt erre a szerepre.

4. Robin Williams – Rubeus Hagrid

Megint csak J.K. Rowling külön kívánsága teljesült, hiszen ezúttal is ragaszkodott ahhoz, hogy amerikai színészek ne vegyenek részt a filmben. A filmkészítőkre olyan nyomás nehezedett, ami nem hagyott nekik választást. Rowling el is érte célját, hiszen a film abszolút brit lett, és ez nagyban meghatározta az atmoszféráját, éppen, ahogyan az írónő elképzelte. Így Robin Williams is elesett a szereptől, és végül Robbie Coltrane kapta azt meg. Abban biztosak lehetünk, hogy Williams is fantasztikus alakítást nyújtott volna.

5. Helen McCrory – Bellatrix Lestrange

Eredetileg Helen McCroryt szemelték ki a boszorkány szerepére. Mivel ő brit, nem kellett attól tartani, hogy J.K. Rowling megvétózná a döntést. Ám a színésznő terhes lett, ezért nem vállalhatta a szerepet. Helyére Helena Bonham Carter lépett, aki az egyik legjobb alakítást nyújtotta a filmben. McCrory azonban nem esett el végleg attól a lehetőségtől, hogy szerepeljen a Harry Potterben: később Narcissa Malfoy szerepét osztották rá.

6. Henry Cavill – Cedric Diggory

Mielőtt Henry Cavill akár csak álmodozhatott volna arról, hogy Supermanként világszerte nézők millióinak szívét hódítja meg, Robert Pattinson 2 szerepet is elhappolt előle. Az egyik a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben Cedric Diggory szerepe volt, a másik pedig az Alkonyatban Edward Cullen karaktere.

Cavill úgy gondol vissza ezekre az elutasításokra, mint jó dolgokra. Elvégre minden a maga idejében történik, és nincs értelme siettetni a dolgokat.

7. Hatty Jones – Hermione Granger

A producerek nehezen tudtak választani két színésznő között, mikor arról kellett dönteniük, ki játssza Hermione Granger szerepét. Hatty Jones és Emma Watson egyformán tökéletesnek tűntek a szerepre. Emma Watson akkoriban még egyáltalán nem volt ismert, és csupán annak köszönheti, hogy végül rá esett a választás, hogy a szereplőválogatón Janet Hirshensonra nagyon jó benyomást tett. Janet úgy gondolta, ő lesz az, aki a szerepet a leghitelesebben tudja alakítani. Ennyi idő távlatából elmondhatjuk, hogy jó döntést hozott, hiszen Watson belopta magát a közönség szívébe.

“Sztár született” – mondta Hirshenson egy interjúban. Ma már nem is tudnánk mást elképzelni Hermioneként, mint Emma Watsont.

8. Jamie Campbell Bower – Tom Riddle (a fiatal Lord Voldemort)

Jamie Campbell Bower nagy rajongója a fantasynak. Szerepelt az Alkonyatban és A végzet ereklyéi: Csontváros című filmben is. A Harry Potter és a Halál ereklyéi I. részében szintén láthattuk.

Valamit viszont csak kevesen tudnak: Jamie Campbell Bowert eredetileg Tom Riddle szerepére hívták be meghallgatásra a Harry Potter 6. részéhez. Végül mégsem őt választották. Hogy miért, annak a pontos okát nem lehet tudni. A szerepet végül Frank Dillane kapta.

9. Eddie Redmayne – Tom Riddle (a kamasz Voldemort)

Nem Jamie Campbell Bower volt az egyetlen színész, akinek esélye volt eljátszani Lord Voldemort szerepét a Harry Potterben. Hozzá hasonlóan Eddie Redmayne is eséllyel indult, ám végül ő is lecsúszott róla.

Egy interjúban Eddie Redmayne elmesélte, hogy semmilyen visszajelzést nem kapott a meghallgatás után, és titkon éveken át reménykedett abban, hogy talán egy aprócska szerepet kaphat, például a Weasley család egyik tagjaként. Ma már tudjuk, hogy ez nem történt meg, ám a szintén J.K. Rowling nevéhez fűződő Legendás állatok című film esetében már sikerrel járt és nagyszerű munkát végzett. A Harry Potter és a Titkok Kamrájában Tom Riddle-t pedig Christian Coulson alakította.

10. Tilda Swinton – Sybill Trelawney

Az Oscar-díjas Emma Thompson kapta meg Sybill Trelawney professzor szerepét. Ám mielőtt aláírta volna a szerződést, a szerepet a szintén Oscar-díjas Tilda Swintonnak ajánlották fel, aki viszont visszautasította azt. Egy interjúban kifejtette, hogy szerinte a Harry Potter sorozat a bentlakásos iskolai életet romantizálja, és ebben ő nem igazán akart részt venni.

“Szerintem a bentlakásos iskola egy nagyon kegyetlen hely, és nem tesz jót a gyerekek fejlődésének, hogy itt kell felnőniük.” Azt nem tudjuk, hogy jó lett volna-e a szerepben vagy sem, abban viszont biztosak vagyunk, hogy Emma Thompson tökéletesen alakította a professzor szerepét.

11. Jason Isaacs – Gilderoy Lockhart

A Lucius Malfoy alakításáról ismert Jason Isaacs eredetileg egy teljesen más szerepre jelentkezett. Úgy volt, hogy Gilderoy Lockhart karakterét fogja játszani. Ám a producerek közben meggondolták magukat, és arra jutottak, hogy Isaacs sokkal jobb lenne Malfoy szerepében. A vicces az egészben, hogy a színész már Hook kapitányt is eljátszotta a Pán Péterben, és nem akarta, hogy két gazfickóhoz is kötődjön a neve, ezért visszautasította a szerepet.

A rajongók szerencséjére azonban Isaacs családja közbelépett, és meggyőzték őt arról, hogy mondjon igent a szerepre. “Egész hétvégén csörgött a telefonom, hívtak az unokaöcséim, az unokahúgaim, a keresztgyerekeim és a szüleik. Mindannyian arra próbáltak rávenni, hogy játsszam el a szerepet. Nem azért, mert törődtek velem, hanem azért, mert el akartak jönni a forgatásra” – mesélte.

12. Kate Winslet – Hollóháti Heléna

Mikor a Harry Potter történet a befejezéshez közeledett, a producerek úgy gondolták, valami igazán nagy durranással kell elköszönniük. Minden részletet tökéletesre szerettek volna, így Hollóháti Heléna karakterét is, akinek szerepe bár rövid, de annál meghatározóbb volt. Az első számú jelöltjük a szerepre Kate Winslet volt, akinek az ügynöke még azelőtt nemet mondott, hogy a színésznő egyáltalán el tudta volna olvasni a forgatókönyvet. Így lett Kelly Macdonald Heléna megformálója.

13. Thomas Brodie-Sangster – Ron Weasley

Thomas Brodie-Sangster elmondta, hogy szerette volna eljátszani Ront. Meg is próbálta megszerezni a szerepet, de azt végül Rupert Grint kapta meg. A színész azt is elmesélte, hogy ez az elutasítás volt az első komolyabb kudarca a karrierjében, de csak még több erőt kapott tőle a jövőbeni meghallgatásokhoz.

14. Tom Felton – Ron Weasley és Harry Potter

Talán ezt a legnehezebb elhinni, mégis igaz. Mielőtt a gonosz Draco Malfoy szerepét megkapta volna, Tom Feltont Ron Weasley és Harry Potter szerepére is meghallgatták. Bár egyikre sem választották ki, Felton elmondta, hogy soha semmiféle irigység vagy féltékenység nem volt benne a főszerepet végül elnyerő Daniel Radcliffe vagy a Ront alakító Rupert Grint iránt. Éppen ellenkezőleg, nagyon hálás volt, hogy egyáltalán szerepelhetett a filmben. “Nagyon hálás vagyok, hogy megkaptam Draco szerepét, fantasztikus érzés volt ezzel a csapattal együtt dolgozni.” Úgy tűnik, a választás mindhárom szerep esetében tökéletesre sikerült, ahogy Felton is mondta, mivel így válik minden színész élő legendává a saját szerepében.

BÓNUSZ: A producerek felkérték J.K. Rowlingot, hogy játssza el Lilyt.

Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot J.K. Rowling és Geraldine Somerville között. Talán azért is szerették volna a producerek, hogy az író játssza el a szerepét a Harry Potter és a bölcsek köve című részben, mert annyira “beleillik a profilba”. Rowling azonban udvariasan visszautasította a felkérést: “A készítők felkértek erre a szerepre, de én nem vagyok színésznő, még akkor sem, ha csak egy helyben állnom és integetnem kéne. Biztos, hogy azt is elrontanám.” Nehéz elhinni, hogy a Harry Potter megalkotóját láthattuk volna a mozivásznon, mégis volt rá esély.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

2 hozzászólás

  1. Stan Lee tucatnyi kis szerepet kapott -vagy adott magának- a saját filmjeiben -Marvel univerzum, cakpakk-, és nem volt ezzel senkinek soha semmi baja.
    Rowling kár hogy nem élt vele.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét