A nagymamáink nagyon sebezhetőek a mai modern világban. De még mindig úgy törődnek velünk, mint senki más, és a vicces dolgaikkal mindig megnevettetnek.
A következőkben olyan mókás és bájos helyzetekről láthatsz fotókat, melyeknek a főszereplői a nagymamák. A nagyik, akik egyedülállóak, hihetetlen mennyiségű szeretetet, támogatást, gondoskodást képesek adni, ezenkívül pedig vicces pillanatokat is szereznek nekünk.

“A nagymama ezt rakta ki nyuszinak a húsvéti dekorációhoz.”

Eric nagymamája örökbe fogadott 3 cicát. Amikor Eric elment megnézni őket, akkor vette észre, hogy az egyik egy oposszum.

A modern találmányok semmik a nagyik kreativitásához képest!

“A mamám szerint túl sovány vagyok.”

“A nagyim elcsomagolta a saját szalonnáját is, mert szerinte az éttermekben mindig túl keveset tesznek a szendvicsbe.”

“A nagymamám kötött egy sombrerót a hörcsögömnek!”

Mert mindent le kell takarni.

“A mamám így ijeszti el a madarakat az eprektől. Ezek az enyémek voltak…”

Mert a nagyik meg vannak győződve arról, hogy az unokáik mindig éhesek.

“Nehéz elmagyarázni a mamámnak, hogy az USB-sticket nem kell tölteni.”

“A nagymamám 21 réteges zselés sütije.”

“A nagyimnak, aki 87 éves, régóta tetszett a 17 éves lányom nadrágja. Szülinapjára megkapta!”

“A nagyim azért vette meg ezt a malacot, mert megsajnálta.”

“Adtunk egy számítógépet a nagymamának. Ő feldíszítette.”

“A nagymamám megvarrta a gyárilag szakadt farmeromat.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét