Az idők változnak a gyereknevelésben is. A szülők manapság egészen más szemszögből tekintenek a nevelésre, és másként bánnak a gyerekeikkel, mint régebben. Sokkal nyitottabbak, ha a kinézetről, öltözködésről van szó, gyakran még a gyerek nemi hovatartozásában sem szabnak számára határokat. Ez alól a sztárok sem kivételek.
Olyan sztárcsemetéket láthatsz, akik szüleik támogatásával változtattak a külsejükön.

1. Pink és lánya, Willow – 10 éves

Pink mindig is hangoztatta, hogy 100%-ban a gyermekei mellett áll, ha azok változtatni akarnak bármit a külsejükön. Legidősebb lánya, Willow pedig szívesen kísérletezik a hajszínével és a frizurájával.

Legutóbb megosztott fotója alá a következőt írta az énekesnő, hogy még egyértelműbbé tegye az álláspontját: “Hallottam, hogy az emberek felháborodtak azon, hogy Jessica Simpson hagyta, hogy a 7 éves kislánya beszínezze a haját. Ezért úgy gondoltuk, mi is megosztjuk, mit csináltunk tegnap.”

2. Jessica Simpson és lánya, Maxwell Drew – 9 éves

Maxwell Jessica Simpson legidősebb gyermeke. Mikor 7 éves volt, az énekesnő megengedte neki, hogy a haja alsó felét rózsaszínesre, lilásra festesse be. Az anyát nagyon sokan kritizálták engedékenysége miatt, de voltak, akik egyetértettek vele. Jessica nem reagált a kritikákra, de feltöltött még egy fotót a lányáról, amihez azt írta: “Utódok ihlette”. Úgy tűnik, Max imádja a híres Disney-sorozatot.

3. Will Smith, Jada Pinkett Smith és lányuk, Willow – 21 éves

A híres házaspár gyermekei, Jaden és Willow imádnak kísérletezni a frizurájukkal, az öltözködésükkel, úgy általánosságban a külsejükkel. Már mindkét gyerek felnőtt, de a kinézetükkel egészen kiskoruk óta sokat foglalkoznak.

Willow-ról Jada egyszer azt mondta: “Ígéretet tettem, hogy arra nevelem a lányomat, hogy tudja, a teste, a lelke és az elméje fölött csakis ő az úr. Még a kislányoknak is joguk van rendelkezniük maguk felett, és nem az anyjuk vágyait, reményeit kell valóra váltaniuk.”

4. Brad Pitt, Angelina Jolie és lányuk, Shiloh – 15 éves

Shiloh az első vér szerinti gyermeke Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak. Már korán kinyilvánította, hogy változtatni szeretne, és megkérte szüleit, hogy Johnnak szólítsák, hadd hordhasson fiús ruhákat és vágathassa rövidre a haját. Ilyen magabiztosság és elszántság mellett Brad és Angelina egy percig sem hezitáltak, hogy támogassák-e gyereküket. Az Örökkévalók premierjén viszont egy gyönyörű szoknyában jelent meg.

5. David Beckham, Victoria Beckham és fiaik, Romeo és Cruz Beckham – 19 és 16 évesek

A szülőknek semmi bajuk azzal, ha gyerekeik folyton új külsővel jelennek meg. Romeo és Cruz a hajukat is befestették, egyikük platinaszőkére, másikuk rózsaszínre.

6. Alicia Silverston és fia, Bear Blu – 10 éves

A színésznő fiának kiskorától kezdve irigylésre méltó hosszú haja van. Mindig is ilyen hajat szeretett volna, anyukája pedig támogatta ebben.

Alicia az egyik bejegyzésében azt írta: “A fiam imádja a hosszú hajat, és ő akart magának ilyet. A szülei pedig nem fogják megakadályozni abban, hogy önmaga legyen. Ő így gyönyörű, és mi is imádjuk a hosszú haját. Soha nem erőltetnék rá semmilyen társadalmi normát arról, hogy milyennek kell lennie egy fiú és egy lány hajának. Mindannyiunknak meg kell próbálnunk mindenféle ítélet nélkül elfogadni a gyerekeinket és azt, hogy kivé akarnak válni.”

7. Charlize Theron és fia, Jackson (aki most lány) – 10 éves

A dél-afrikai származású színésznőnek 2 örökbe fogadott lánya van, akik közül az elsőt fiúként fogadta örökbe. Jackson még csak 3 éves volt, mikor elmondta anyjának, hogy ő valójában nem fiú. A színésznő gondolkodás nélkül kiállt mellette, és elkezdték megváltoztatni az életüket a ruhák és a frizurák terén is.

8. Gwen Stefani és fiai, Kingston és Zuma – 15 és 13 évesek

Az énekesnő egy 7, egy 13 és egy 15 éves gyermek anyukája. A két legidősebb, Kingston és Zuma már többször is befestették a hajukat, kipróbáltak különböző hajhosszokat és fazonokat. Bár Gwen rengeteg kritikát kapott emiatt, nem foglalkozik ezekkel, továbbra is támogatja gyermekeit, bárhogyan is akarjanak kinézni.

9. Hilary Duff és fia, Luca – 9 éves

Hajszínező spray-vel festette be a 9 éves fia haját. Ennek pedig oka is volt. Luca éppen egy táborban volt, ahol “bolondos haj napot” tartottak.

10. Jennifer Lopez és gyermekei, Emme és Max – 13 évesek

Először Max festette a haját lilára. Aztán Emme is úgy döntött, hogy kísérletezni fog a hajszínével, ő egy zöldeskék árnyalatot választott. Bár Jennifer Lopez ebben nem lát semmi különöset, sok rajongó aggódik, hogy mögöttes oka lehet a lánya hirtelen jött változtatásainak az elmúlt időszakban.

11. Kourtney Kardashian és fiai, Mason és Reign – 11 és 6 évesek

Egészen a közelmúltig a kisebbik fia long bob frizurát viselt, ami sokaknak nem tetszett, de néhány évvel korábban testvére, Mason is kísérletezett már a hajhosszal és fazonnal. Kardashian azt üzente a fiát támadóknak: “Ne aggódjanak más gyereke miatt. Ő egy boldog gyerek!”

12. Jessica Alba és lánya, Honor – 13 éves

A hajszínekkel való kísérletezés egyik legnagyobb rajongója Honor, Jessica Alba legidősebb gyermeke. A 13 éves lányt már láthattuk kék, lila és rózsaszín hajjal is. Az anyukájának semmiféle problémája nincs azzal, hogy lánya folyamatosan változtat a külsején.

13. Tori Spelling és lányai, Stella és Hattie – 13 és 10 évesek

Stella a színésznő legidősebb lánya, és már 7 éves kora óta festeti a haját. Az első próbálkozás után tovább folytatta a kísérletezést, hozzá pedig közös szórakozásképpen húga is csatlakozott. A kritikák természetesen nem maradtak el, ezekre Tori a következőképpen válaszolt: “Ez a lányommal közös döntés volt. A mi választásunk. Ő szerette volna, én pedig beleegyeztem, hogy megtegye a nyári szünetben.”

14. Reese Witherspoon és lánya, Ava – 22 éves

Ava Philippe szintén nagy rajongója a frizura gyakori változtatásának. A színésznő lánya már kipróbálta a kék, a lila, a rózsaszín és a szivárványszínű hajat is. A színésznőnek ehhez nincs különösebb hozzáfűznivalója, de rengeteg rajongója imádja a fiatal lány kinézetét.

15. Milla Jovovich és lánya, Ever – 14 éves

A 13 éves Ever Anderson a gyönyörű színésznő, Milla Jovovich lánya. A kislány, aki máris anyja nyomdokaiba lépett mind a színészet, mind a modellkedés tekintetében, már egészen kiskorától váltogatja a hajszínét. Kék, rózsaszín és lila hajjal is láthattuk már. Néha saját maga, néha pedig egy-egy szerep kedvéért vált hajszínt: “Tavaly fogtam egy ollót, és teljesen rövidre vágtam a hajamat, aztán befestettem rózsaszínre. Volt már rózsaszín hajam, lila hajam és most kék van.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer és a NJD fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here