Vannak találkozások, melyek házassággal végződnek, másokból viszont furcsa vagy vicces történetek születnek.
A következő történetek arról szólnak, hogy emberek hogyan találtak rá életük párjára, vagy éppen hogyan nem. Lesz itt humor, romantika és olyan pillanatok, melyek emlékeztetnek rá, az élet mennyire kiszámíthatatlan tud lenni.
- Ugyanabban az épületben laktunk és ugyanabbba az iskolába jártunk, ő 3 osztállyal fölöttem járt. Titokban szerelmes voltam belé, de ő nem is ismert. Kijárta az iskolát és elment főiskolára. A gyerekkori szerelem lassan elhalványult, de azért nem felejtettem el őt. Mikor megjelent az internet, egyszer csak üzenetet kaptam egy sráctól: “Emlékszem rád. Ugyanabba az iskolába jártunk.” Így kezdődött, és ma már van két gyerekünk. © 96.bogoenko
- A későbbi férjem akkor szeretett belém, mikor egy műtét után a kórházban lábadoztam. Sápadt voltam, sovány, a szemeim alatt sötét karikák. Az anyja mutatott be minket egymásnak (ugyanabban a kórteremben feküdtünk és gyakran jött be meglátogatni őt). Mikor elkezdtünk randizni, elmondta, hogy annyira aranyos és védtelen voltam a kórházban, hogy mindentől meg akar óvni és egész életében a tenyerén szeretne hordozni. Az ígéretét betartotta, már 10 éve óv és a tenyerén hordoz. © kristi.rybyanova / Instagram
- Görögországban kerestem munkát, és egy barátnőm erőltette, hogy regisztráljak egy társkereső oldalra. Hogy gyakoroljam a nyelvet. Egy hét alatt több száz választ kaptam, alig bírtam rájuk válaszolni. Töröltem a profilomat. Egy srác felhívott, beszélgetni kezdtünk. Hogy őszinte legyek, eleinte olyan volt, mint az összes többi. De elkérte a címemet és elkezdett leveleket küldözgetni. Rendes postai leveleket. Egyre inkább felfigyeltem rá. Megbeszéltük, hogy eljön hozzám egy hétre, nyáron pedig majd én látogatom meg. 25 éve vagyunk együtt. © Lena L
- A srác a barátnőmmel próbált összejönni. Ő csúnyán visszautasította, és engem kért meg, hogy beszéljek vele és tereljem el róla a figyelmét. Ennek már közel 10 éve, és még mindig beszélünk. Hogy mennyi idő alatt kellett volna leráznom, azt a barátnőm nem szabta meg… © chantage_id
- A barátnőm anyukája vett egy szekrényt egy családtól. Kivitték a nyaralójukba, és ott fedezték fel, hogy dupla alja van. Benne fotók és iratok rejtőztek.
A barátnőm vissza akarta juttatni őket a családnak, mire a nagymama meghívta magukhoz köszönetképp. Ott megismerkedett a nagymama unokájával, aki aztán a férje lett. © palm_tassel / Instagram
- A fiam és a barátja eldöntötték, hogy testvérek akarnak lenni. Egyedülálló voltam, a fiam barátjának pedig nem volt apukája, ezért kiagyaltak egy tervet, hogy összeismertessenek minket az anyjával. Barátok és túrapartnerek lettünk. Kb. egy évvel később kezdtünk el randizni. Már 33 éve vagyunk együtt. A fiaink kívánsága valóra vált. © Ok-Sink-4789 / Reddit
- 1999-ben, az utolsó középiskolai évben ismertem meg a feleségemet. Először azt hitte, elviselhetetlen vagyok, én meg azt, hogy ő egy stréber. Pár hónappal később mégis járni kezdtünk. A többi már történelem. © Hetjr / Reddit
- Az egyik barátom menyasszonya volt. Az esküvő előtt azonban rajtakapta a vőlegényét egy másik nővel. Lefújta az esküvőt és szakított.
Ekkor kezdtünk el beszélgetni. Egyik dolog követte a másikat. 26 éve vagyunk házasok. © Siskoda / Reddit
- Egy ideig üzengettünk egymásnak, aztán én javasoltam, hogy találkozzunk személyesen. Meséltem róla anyának és néhány barátnőmnek, hogy tudják, hol leszek pontosan, ha esetleg valami baj lenne. Az állatkertbe beszéltük meg a találkozót.
2-kor találkoztunk és fél 7-ig sétáltunk az állatkertben. Mielőtt elindultunk, ránéztem a telefonomra, és láttam, hogy csomó üzenet érkezett a barátnőimtől és anyától, akik aggódtak, hogy történt velem valami. Megnyugtattam őket, hogy minden rendben és elmegyünk vacsorázni is.
Az étteremből fél 11-kor indultunk el. Másnap újra találkoztunk. Azóta együtt vagyunk, már 7 éve. 5 éve vagyunk házasok. Az állatkertben kérte meg a kezem. © useless_2024 / Reddit - Egyszer a pénztárnál álltam sorban, mikor egy férfi azt mondta: “Hadd fizessem ki a vásárlásodat!” Beleegyeztem, erre azt kérdezte: “Megkaphatom a számodat? Elmegyünk párszor randizni, aztán összeházasodunk. Ha fiunk születik, Iannek fogjuk hívni.” Ettől kicsit megijedtem, mondtam neki, hogy utálom az Ian nevet, és otthagytam. Igazából csak kifogást kerestem arra, hogy ne kelljen ismerkednem, mivel volt barátom. Látnotok kellett volna az arcát. © Not everyone will understand / VK
- Az interneten megismerkedtem egy külföldi sráccal. Folyton azt írta: “Gyere el, olyan csodálatos vagy!” Egyik nap azt írtam neki: “Ennyi. Otthagytam a munkámat. Már nincs semmi, ami itt tartana. Érkezem.” Erre azt válaszolta: “Hogyhogy ilyen hirtelen? Még nem állok készen egy kapcsolatra. Szerezd vissza a munkádat és éld az életed.” Szerencsére nem volt igaz, amit írtam neki. Csak tesztelni akartam. Aztán kiderült, hogy nős és 3 gyereke van. © Not everyone will understand / VK
- Hazafelé mentem. Szakadt az eső, nem volt esernyőm. Egyszer csak odajött hozzám egy srác: “Hölgyem, itt az esernyőm, én a közelben lakom, de maga meg fog ázni. Ha újra találkozunk, majd visszaadja.”
Eltelt egy hónap és újra találkoztam vele a buszmegállóban, nem messze a házától. Megint esett, ezúttal hazakísértem, már tudtam, hova megyek. Így ismertem meg a páromat. © Not everyone will understand / VK - Nem csak akkor mondom, hogy “egészségedre”, ha valaki tüsszent, hanem akkor is, amikor valaki köhög. Ma a metrón elkezdtem köhögni.
El tudjátok képzelni, mennyire meglepődtem, mikor a mellettem álló srác azt mondta: “Egészségedre!” Csak próbaképp megjegyeztem, hogy köhögtem, nem tüsszentettem… Azt mondta, az nem számít. Összeismerkedtünk és holnap moziba megyünk. Kamatostul kaptam vissza a kedvességemet, és most annyira boldog vagyok! © Not everyone will understand / VK - Az egyik hirdetési weboldalnak régebben volt egy “Panaszok és Dicséretek” rovata. Posztoltam oda egy hosszú, dühös levelet arról, hogy mekkora szívás a tél Chicagóban. Egy nő válaszolt rá, és kíméletlen szarkazmussal belekötött minden szavamba. Jó párszor odavágtunk egymásnak e-mailben, majd találkoztunk egy italra. Már közel 3 éve egy pár vagyunk. © Wallstl / Reddit
- A boltból jöttem hazafelé. Egy autó parkolt a házam közelében és egy csinos nő integetett belőle. Gondoltam, miért ne? Elvégre vonzó fickó vagyok. Visszaintettem, hogy jelezzem, érdekel a dolog. De úgy nézett rám, mint egy idiótára. Kiderült, hogy a bepárásodott szélvédőt törölgette ilyen nagy hévvel. Milyen kár. Pedig nagy szerelem lehetett volna belőle. © Killer Stories / VK




