A szeretett terapeutánkhoz vezető út szüleink jó szándékával van kikövezve. Az esetek többségében anyáink és apáink valóban csak a legjobbat akarták nekünk, de sok évvel később a már felnőtt gyerekeik mégis küzdenek a nevelés során elkövetett hibák következményeivel. Az ilyen gyerekek egy része ráadásul ugyanezt adja tovább a saját gyerekeinek, ugyanazokkal a mondatokkal okoz majd fájdalmat nekik, amiktől ő is szenvedett.
A következő mondatok napjaink felnőttjeinek nagy részét még mindig bántják.

1. “Ebben a házban semmi sem a tied.”

Egyes szülők meg vannak róla győződve, hogy a gyereknek nincs önálló személyisége addig, amíg nem tudja eltartani magát. Ez azt jelenti, hogy egészen addig nem veszik figyelembe az érzéseit, a véleményét, az igényeit. Az a mérgező gondolat, hogy az ember addig egy senki, amíg el nem kezd magára pénzt keresni, teremtette meg a notórius munkamániások generációját.

A gyerek, aki kiskorától abban nő fel, hogy a szülei házában semmi sem az övé, sosem fogja magát biztonságban érezni. Elveszik a gyerekkora, depressziós lesz, szorongani kezd, bűntudatot és szégyent érez, az önértékelése pedig csökken. Az ilyenfajta nevelésnek ezek a leggyakoribb következményei.

Ez a szülői hozzáállás arra sarkallja a tinédzsereket, hogy minél előbb elköltözzenek a szülői házból, hogy végre legyen egy saját kis világuk, még akkor is, ha ez csak a főiskola kollégiumi szobáját jelenti. A jövőben pedig rengeteget fognak dolgozni, mert azt hiszik, csak így érnek valamit.

  • Én: “Anya, légyszi kopogj, mielőtt bejössz a szobámba. A személyes tér hiánya az egyik oka a folytonos szorongásomnak.”
    Anya: “Ezt hogy érted? Ez az én lakásom! Talán költözzek el, hogy egyáltalán ne zavarjam a személyes teredet?” © sviatayalojka / Twitter
  • “Semmid nincs, ami a tied. Még te magad is belőlem vagy. Még egy fillért se kerestél, de máris úgy teszel, mintha lennél valaki.” Ezt 5-től 18 éves koromig hallgattam. Nem tudtam aludni, szörnyen féltem, hogy elvesztem a munkámat, féltem új állást keresni, mert az kiesés lenne a jövedelmemben. Az érzelmeim kifejezésével is vannak gondjaim. © Kseniya Gerasimyak / Yandex Zen

2. “Maradj ki a felnőttek beszélgetéséből!”

Sok szülő számára a gyerek mindig egy kis hülye marad, nem számít, hogy mennyi idős, 15 vagy akár 50 éves. Mintha a gyerek nem lenne képes komoly beszélgetésre a felnőttekkel, és még egyébként is túl korai, hogy bármiről meglegyen a véleménye. Ezek a szülők nem látják a gyereküket önálló személyiségeknek, a gyerek pedig ezt érzi is.

Sok év múlva ez majd visszaüt, mikor a gyerek túl szégyenlős lesz ahhoz, hogy kifejezze az érzéseit felnőttek jelenlétében (pl. tanár vagy főnök előtt), azt fogja hinni, hogy az ő gondolatai jelentéktelenek, nem érdemelnek figyelmet. A tanulmányaiban nem lesz képes érvényre juttatni a tehetségét, a képességeit, nem fog tudni sikeres karriert építeni sem.

  • Az anyám imádta ezt a mondatot. Például mikor egy barátja átszokott jönni hozzánk, és elkezdtek egy filmről beszélgetni, amit én is láttam, be akartam kapcsolódni a beszélgetésbe, de azt mondta: “Ne szólj bele a felnőttek beszélgetésébe!” Egyszer a barátja azt mondta neki: “Miért szólsz rá? Hagyd beszélni.” Anyám válasza erre a következő volt: “Nem kellene közbeszólnia, mikor a felnőttek beszélgetnek.” Akkor én tinédzser voltam, és az egészből annyit fogtam fel, hogy “Hülye vagy és nem értesz semmit.” © Kaoma777 / AdMe

3. “Ha én nem emlékszem rá, akkor meg sem történt.”

Ma már egyre többet hallunk az érzelmi bántalmazásról, és tudjuk, hogy a megtörtént események utólagos letagadása is egy formája a pszichés erőszaknak. De gyerekkorunkban még sokan hallottuk ezt a mondatot: “Csak beképzelted. Ilyen sosem történt.” A szüleink mondták ezt nekünk, mikor nem akarták beismerni a hibájukat.

A következménye az, hogy a gyerek elkezd kételkedni a valóság felfogásának és a memóriájának a képességeiben. Magában és a világban sem tud majd megbízni, hiszen a szüleitől azt hallotta, hogy valami nincs rendben vele, mert olyasmire emlékszik, ami meg sem történt.

  • Egy olyan klienssel dolgoztam, akit az anyja 13 éves korában egy szál alsóneműben kirúgott a lépcsőházba, miközben azt mondta neki: “Takarodj innen! Ebben a házban semmi sem a tied!” Miért? Mert a lány azt merte mondani neki: “Ez az én otthonom is.” A szomszédok fogadták be a lányt addig, míg az anyja le nem nyugodott. Mikor később a lány próbált erről beszélni az anyjával, ő azt mondta neki: “Ilyen nem történhetett meg. Akkor nem lennék képes ezután a szomszédok szeme elé kerülni. Az egészet te találtad ki!” © lfeey / Pikabu

4. “Nem sértegethetsz lányokat.”

Ez még akár helyes szülői intelem is lehetne. Egy férfinak mindig meg kell védenie a gyengébbeket és segítenie kell nekik. Ez mindaddig működik, míg a lányok az előjogaikat el nem kezdik felhasználni arra, hogy kihasználják a fiúkat vagy rosszul bánjanak velük. Egy jól nevelt fiúnak pedig tűrnie kell a lányok bántásait.

Az ilyen fiúkból olyan férfiak lesznek, akik egyszerűen félnek a nőktől, és képtelen szavakkal helyretenni a nőt, mikor az már átlépte a határokat. Ez az a helyzet, mikor egy irányelv, ami az egyik csoport védelmét írta elő, visszájára fordul és egy másik csoport elleni – társadalmilag elfogadott – erőszakhoz vezet. A férfiak ilyenkor még ahhoz is túl félénkek, hogy mondjanak valamit vagy konfrontálódjanak.

  • “Nem szabad bántani a lányokat!” Ez a legbugyutább mondat, ami elhagyhatja a fiús szülők száját. Ez azt jelenti, hogy az elvetemült lányok a fiút fejbe vághatják, gúnyt űzhetnek belőle a közösségi oldalakon, széttéphetik a könyvét és semmi bajuk nem lesz belőle. Csak azért, mert lányok. © Evgeniya Yavuz-Ponomareva / Facebook

5. “Mindent tönkreteszel.”

Kevés ember tudja rögtön jól csinálni azt, amivel életében először próbálkozik. De sokszor még másodszorra sem. Tapasztalatokra, képességekre, szokásokra van szükségünk. Hibázni teljesen természetes, főleg gyerekkorban. De minden felelősséget a gyerekre hárítani az általa elkövetett hibákért már nem nem normális dolog. Ha a szülő nem tanította meg a gyereknek azt a bizonyos dolgot, akkor nem a gyerek hibája, hogy nem tudja megcsinálni.

Idővel azok a gyerekek, akik rendszeresen hallják ezt a mondatot, már semmihez sem nyúlnak, nehogy hibát vétsenek és bűnösök legyenek. A szüleik minden problémájáért magukat kezdik el okolni, azt hiszik, hogy ők nem elég jók, nem érdemelnek szeretetet, az élethez sincs joguk.

  • Van egy automata a bevásárlóközpontban. Beledobod a pénzt, és egy joystick segítségével kivehetsz belőle egy játékot. Tegnap egy anyuka a kb. 4 éves kisfiával odament az automatához. Az anya irányította a joystickot, a kisfiú pedig várta, hogy megnyomhassa a gombot, hogy elkaphassa a játékot egy kar segítségével. Mikor megnyomta, elvétette, és nem sikerült elkapnia a játékot. Az anyja kiabálni kezdett: “Mindig mindent elrontasz!” Szegény gyerek. © RukaLizo / Pikabu

6. “Jobban is megy ez neked.”

Fejlődni mindig van hova, de sok szülő másként gondolkodik erről. A kezdetektől elérhetetlen célokat tűznek ki a gyerekük elé, akinek egy csomó akadályt kell leküzdeni ahhoz, hogy ezeket a célokat elérje. De a jutalmazásról sokszor elfeledkeznek, azt gondolják, büszkeségre semmi ok, csak kell keresni egy újabb, még magasabb célkitűzést.

Az a gyerek, akinek az élete örökös versenyfutás a szülők elképzeléseinek megvalósításáért, nem fogja tudni értékelni saját magát, és nem fogja örömét lelni a munkájában. Neurotikussá és stresszessé válik, hiszen mindig lesz egy újabb dolog, amiért muszáj küzdenie. Ezek a gyerekek sokszor betegek és gyakran pályaelhagyók, belefáradnak abba, hogy valaki más ambíciójának kerekét hajtsák.

  • A barátomnak mindig azt mondta az anyukája: “Csinálhattad volna jobban is.” Sosem dicsérték meg azért, amit elért. Sosem örült az eredményeinek és a győzelmeinek. Hiszen “csinálhatta volna jobban is”. Később valahogy túllendült ezen, és elkezdte megérteni, hogy ha valamit jól csinált, annak örülnie kell. Hogy tudta volna jobban csinálni és hogy meg kell-e csinálnia, az két különböző kérdés. © Irmali / AdMe
  • Egész életemben mindent úgy próbáltam csinálni, hogy kiérdemeljem a dicséretet. De még azt is alig hallottam, hogy “Ügyes voltál.” Inkább a közömbösséget vagy a hibák keresését kaptam. Egy lusta ember lett belőlem, hiszen mi értelme bármit csinálni, ha senki nem értékeli és csak a hibát keresik benne? © kaddyd / Pikabu

7. “Majd kibírod valahogy.”

“Majd kibírod valahogy.” és “Túl sokat akarsz.” – ennek a mondatnak több változata is van. A jelentésük viszont ugyanaz: a gyereknek el kell felejtenie az álmait és a vágyait. Nem azért, mert megvalósíthatatlan dolgokat szeretne, inkább azért, mert a szülők nem tartják fontosnak ezeknek a teljesítését.

Idővel a gyerekek abbahagyják az álmodozást, megértik, hogy amit szerettek volna, az sosem válik valóra. Tudják, hogy a karácsonyfa alatt a régóta áhított baba helyett egy pulóvert találnak (általában egy számmal nagyobbat, hogy tovább jó legyen), és ahelyett, hogy beülnének valahova egy szendvicsre, azt kapják: “Miért? Otthon nincs mit enni?” Pedig pénz lenne rá. És ha a gyerek felteszi a kérdést, hogy miért, azt a választ kapja: “Azért, mert azt mondtam!”

  • Mindig azt a választ kaptam, ha kértem valamit, hogy “Álmodozz csak!” vagy “Ez nem olyan fontos, viseld el.” Ma már szinte mindent kibírok és elviselek, problémáim vannak a személyes határaim érvényesítésével. © saasshhha / Twitter

8. “Te vagy az idősebb.”

Mikor kistestvér születik, az idősebb gyerekeknek gyakran hamarabb kell felnőniük. A szülők szemében ők már nem kisgyerekek ettől kezdve, még akkor sem, ha nagyon kicsi a korkülönbség a testvérek között. Felelősséget osztanak rájuk, nekik kell az okosabbnak és az önállóbbnak lenniük. Akkor is, ha a gyerek még csak 2-3 éves.

Hogy gyorsabban kell felnőnie, az nem tesz jót mindenkinek. Lehet, hogy az ilyen gyerekek jobban boldogulnak majd az életben és több célt érnek el, de ennek a sikernek az ára az elveszett gyerekkor és a tudatalatti harag, amit a szüleik és a testvérük iránt éreznek. Szoros családi kapcsolatok így nem alakíthatók ki, később nehézségbe ütközhet a saját család létrehozása is.

  • Egész gyerekkoromban azt hallottam, hogy “Te vagy az idősebb.” Végül oda kellett adnom a kedvenc játékomat, könyvemet, édességemet, és le kellett mondanom a hobbimról a két fiatalabb ikertestvéreim miatt. Minél idősebb lettem, annál több lett a feladatom. Kitakarítani az egész lakást, főzni, segíteni megírni a házit a testvéreimnek. 19 éves koromban elköltöztem. Ma már csak a szüleimmel tartom a kapcsolatot, de velük se beszélek túl gyakran. A korkülönbség köztem és a testvéreim között csak 1 év 10 hónap. © Overheard / Vk

9. “Teljesen rosszul csinálod. Jobban járok, ha majd én megcsinálom.”

Senki sem úgy születik, hogy tud főzni, mosni vagy vasalni. Mindent gyakorolni kell, ennek pedig a hibázás is része. A szülőnek gyakran könnyebb, ha maga csinálja meg a dolgokat, minthogy megtanítsa a gyerekének. Ez ugyanis több időbe telik, a gyerek biztos, hogy közben hibázni fog, és akkor a szülő elölről kezdheti az egészet.

Sok szülő elfelejti, hogy a házimunkák elvégzése fontos része a gyerek fejlődésének. Ez segíti az önfegyelem és az önkontroll kialakulását (miért hagyná ott a szemetet, ha utána úgyis neki kell összeszedni?), ezek a tulajdonságok pedig az életben nélkülözhetetlenek lesznek később.

Azok a gyerekek, akiknek a szülő nem ad elég lehetőséget a tanulásra és vele együtt a hibázásra, később képtelennek fogják érezni magukat bizonyos feladatokra, ezért inkább nem kezdenek bele semmi újba, és nem fognak hinni magukban.

  • Gyerekkoromban az anyukám leszidott, mert krumplipucoláskor túl sokat vágtam le a krumpliból, azt mondta, jobb, ha inkább nem is csinálom. Vagy, miután kiporszívóztam a házat, vártam volna a dicséretet, de helyette csak azt hallottam, hogy kihagytam valamit vagy por maradt a sarokban. Minden alkalom azzal végződött, hogy jobb, ha inkább nem csinálok semmit, minthogy mindent ennyire rosszul csináljak meg. Mondanom sem kell, 17 éves koromra, mire kollégiumba kerültem, még azt sem tudtam, a mirelit kaját hogyan kell olajban kisütni. A jó viszont az, hogy az élet megtanított, hogyan kell ezeket a dolgokat csinálni. © ankaka / Pikabu

10. “Semmire sem fogod vinni az életben.”

Ha a szülő nem hisz a gyermekében, azzal rombolja a gyerek önértékelését. “Ki fog hinni bennem, ha a saját szüleim is azt gondolják, hogy mindenre képtelen vagyok?” Ha rendszeresen mondogatod ezt a gyereknek, egy ponton el fog jutni oda, hogy valami nincs rendben vele. Hogy ezen az érzésen túl tudjon lépni, felnőttként sok év terápiára lesz szüksége.

Felnőttként ezek a gyerekek sokszor úgy adnak fel dolgokat, hogy meg sem próbálják elérni őket, hiszen a kudarc már gyerekkorukban beléjük lett programozva. Vagy az egész életüket arra áldozzák, hogy bizonyítsanak a szüleiknek.

  • “Semmire sem fogod vinni, semmihez nincs tehetséged, miközben Jane a szomszédból mennyire okos.” Ennek eredményeként 22 éves koromra már komoly komplexusokkal küzdöttem. Dicsérettel diplomáztam, de előtte még azt hallgattam, hogy “Még azt sem fogod elérni, hogy egyáltalán felvegyenek a főiskolára.” Minden szakra felvettek, ahova jelentkeztem, de én a legnehezebbre iratkoztam be, miközben mindenki azt mondta: “Még az első évet sem fogod tudni befejezni.” És a listát még hosszan folytathatnám. © alicep / Pikabu
  • A leginkább arra emlékszem, hogy anyám azt mondta: “Ugyan már, ne is álmodj róla! Te is egy lakatoshoz fogsz hozzámenni, mint én.” Talán éppen ezért küzdöttem, tanultam és sikerült megtalálnom az igazi társamat. Boldog vagyok! © Natalia Galkina (Holkina) / Yandex Zen

11. “Ezek egyedül a te problémáid, neked kell megoldanod őket.”

Ha egy gyerek ebben a szellemben nő fel: “Ne bízz senkiben, ne félj senkitől, ne kérj senkitől.”, annak előnyei és hátrányai is vannak. Egyrészt, a gyereknek valóban meg kell tanulnia egyedül megbirkóznia a nehézségekkel, ez egy nagyon fontos képesség az életben. De a szülőknek azt is meg kell érteniük, hogy tapasztalat hiányában egy gyerek egyszerűen nem tud kezelni bizonyos problémákat.

Ha a gyerek nem kapja meg a kellő támogatást a szülőtől, mikor segítségre lenne szüksége, könnyen bajba kerülhet. A biztonság és a bizalom érzése egy gyerek számára ugyanolyan fontos, mint az önállóság elsajátítása. Fontos, hogy a szülő ne hagyja magára a gyereket.

  • Mindig arra tanítottak, hogy ne panaszkodjak és hogy csak magamra számíthatok. Emlékszem, egyszer mondtam anyámnak, hogy nagyon fáj a karom. Egyedül kellett elmennem a kórházba vizsgálatra. Mikor az anyám munka után hazaért, begipszelt karral talált. “Anya, mondtam, hogy fáj. Eltört a csontom.” A férjemnek nagyon sok időbe telt, hogy rávegyen arra, hogy mondjam el neki, mi fáj és hogy hol tart a kezelésem. Ezért van ma már 3 gyerekünk, akikkel foglalkozom, akiket elviszek vizsgálatokra és minden panaszukat komolyan veszem. © Guzik Lena / Facebook

12. “Olvasol? Csinálj inkább valami hasznosat!”

Sok szülő meg van róla győződve, hogy egy gyereknek mindig valami hasznos dologgal kell töltenie az idejét. Foglalkozzon a házival, takarítson vagy járjon sportolni. Az ábrándozás és az olvasás az ő szemükben egyfajta szégyenteljes dolog. Az ilyen szülők gyerekeiből lesznek azok a felnőttek, akik képtelenek lazítani.

13. “Nem is vagy olyan szép.”

A szülő az első tükör a gyerek életében, akiben meglátja magát. Ha a szülő folyton azt mondja, hogy a haja túl vékony, a körme ormótlan, az orra meg olyan, mint egy krumpli, akkor a gyerekben ez rögzül. Ilyen hozzáállással nem lehet egészséges az önértékelése.

Természetesen nem arról van szó, hogy a végletekig dicsérned kell a földöntúli szépségét, de az mindenképpen hasznos, ha kiemeled a pozitív vonásait. Ha ismeri az erősségeit, akkor sokkal magabiztosabb lesz, de ha csak a hibáiról hall, komplexusok alakulnak ki benne és sokkal visszahúzódóbb lesz.

  • Az anyám állandóan azt mondta nekem, hogy szörnyű lábaim vannak. Vékonyak, görbék, csúnyák. Később kiderült, hogy így akarta megakadályozni, hogy miniszoknyában járjak és felhívjam a figyelmet magamra. 18 évesen úgy öltözködtem, mint egy idős hölgy, földig érő ruhákat és kinyúlt pulóvereket hordtam. Szerencsére a fiúkat még ez sem riasztotta el, és később rájöttem, hogy nem is vagyok csúnya, sőt, azt mondták, kifejezetten szép vagyok. A komplexusaimtól viszont sosem sikerült teljesen megszabadulnom. © Natalia Bogush / Facebook

14. “Az egész életünket feláldoztuk érted, és te ilyen hálátlan vagy.”

A szülők keményen dolgoznak, hogy a gyereküknek jobb életük lehessen, mint nekik volt. Egyesek számára a gyerek lesz a világ közepe, körülötte forog minden. De ez nem a gyerek hibája, éppen ezért nem kell semmiféle tartozást törleszteniük a szüleik felé. A szülők döntenek arról, hogy mit tesznek a gyerekért, ez nem a gyerek választása.

Az a gyerek, aki úgy nő fel, hogy valaki életének ő az egyetlen értelme, hatalmas terhet cipel a vállán. Úgy érzi, ő a felelős a felnőttek boldogságáért, és bűntudata is van, mert nem felel meg mindenben az elvárásaiknak. Olyan, mintha folyamatosan törleszteniük kellene ahelyett, hogy egyszerűen örömmel élnék az életet.

  • Nekem ezt szokták mondani: “Mi mindent megtettünk érted, te meg…” Mindig úgy vettek nekem dolgokat, hogy nem kérdezték meg, akarom-e őket. Természetesen mindenből a legjobbat kaptam. De nem azt, amit én kértem volna. Sosem fogom tudni nekik visszafizetni ezt, és ezt folyamatosan hallgatom is tőlük. Mindig az orrom elé tolják a számlát, hogy a szüleim annyi, de annyi mindent tettek nekem, én meg… Saját életem még ma sincs, csak folyamatosan törlesztek. © Irmali / AdMe

15. “Elvégre te fiú/lány vagy.”

Sok gyereket tiltanak bizonyos dolgoktól és viselkedésformáktól, mégpedig nemi alapon. A fiúknak hagyományosan nem szabad sírniuk, gyengének látszaniuk, rózsaszínben járniuk, miközben a lányok nem mászhatnak fára, nem játszhatnak autókkal vagy nem focizhatnak. Ezek a tiltások megakadályozzák, hogy a gyerek szabadon felfedezze a világot és nyíltan kifejezze az érzéseit.

Még nagyobb baj, hogy az ilyen tiltások miatt negatív előítélet alakul ki a gyerekben az ellenkező nem iránt. A fiúk azzal az érzéssel nőnek fel, hogy a lányok rosszabbak, hiszen szégyenletes dolog úgy viselkedni, mint egy lány. A lányok pedig úgy érzik, a fiúk agresszív huligánok, ezért nem szabad olyannak lenniük, mint ők. Ez pedig a későbbiekben mindkét nemnél komoly problémákat okozhat a magánéletben.

  • “Te lány vagy.” Ez volt anyám kedvenc mondása. Nem kiabálhatok, nem verekedhetek, nem szabadulhatok meg attól a fiútól, akit ő szemelt ki nekem. © Mnogolikaya / Yandex Zen

A szüleid mely mondatai befolyásolták leginkább az életedet? Sikerült elkerülnöd a hasonló hibákat saját gyerekeid nevelése során, vagy gyakran észreveszed, hogy ugyanazokat a hibákat követed el te is?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét