A jóakaróinktól sokszor halljuk, hogy mit kellene és mit nem kellene tennünk, hogy egészségesek és fittek legyünk. De mi van akkor, ha nincs mindenben 100%-ig igazuk? A tudomány fejlődésével nyilvánvalóvá vált, hogy a hosszú ideje biztosnak hitt orvosi állítások valójában tévesek.
A következő lista segít, hogy ki tudd válogatni, melyek a valóban egészséges tippek, és melyek azok, amiknek már lejárt az idejük.

1. “Ha túlsúlyos vagy, nem vagy egészséges.”

Elhízásban szenvedsz? A következő alkalommal, mikor felteszik neked ezt a kérdést, rögtön vedd le belőle a “szenvedsz” szót! Egy túlsúlyos ember nem feltétlenül hátrányosabb helyzetű a többinél, ezért helytelen azt feltételezni, hogy szenved.

Egy tanulmányban megállapították, hogy a halálozási rátája egy rendszeresen edző, túlsúlyos embernek csupán fele egy normál testsúllyal rendelkezőének.

2. “A túl sok só egészségtelen.”

“Ha fogyni akarsz, kevesebb sót kell enned. Ha csökkenteni akarod a vérnyomásodat, fogyassz kevesebb sót!” Ha valaha is hallottad ezeket, most itt az ideje átgondolni!

Tanulmányok szerint ugyanis vannak olyan esetek, amikor kifejezetten növelni kell a sóbevitelt. A só alacsony szintje növeli a cukorbetegség kockázatát, a zsírraktározás mértékét, és csökkenti a nemi vágyat. Tehát, egy csipet sóval nyugodtan megszórhatod az ételedet – félelem nélkül!

3. “A bio élelmiszerek nem tartalmaznak növényvédő szereket, és sokkal táplálóbbak.”

A bio ételek évek óta divatban vannak. Mindenki ezeket akarja enni, hogy egészségesebb lehessen. De sajnos, az ígéretek nem egészen igazak. Létezik lista is több mint 20 olyan vegyi anyagról, melyeket az Egyesült Államokban engedélyeztek a bio élelmiszerek előállításához.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy még a szabályok ellenére is kerülhetnek vegyi anyagok az élelmiszerekbe a közeli gyárakból vagy termőföldekről. Hogy hol tudsz tökéletesen bio élelmiszert szerezni? Kezdj el gazdálkodni, és termeld meg magadnak!

4. “A méz természetes cukor, ezért jobb, mint a feldolgozott cukrok.”

A következő alkalommal, mikor egy jó nagy kanál mézet csurgatsz a teádba, jussanak eszedbe ezek a szavak:

Mit szólnál, ha azt mondanánk, a méz több kalóriát tartalmaz, mint a cukor? Bár a mézet általában kisebb mennyiségben használják az igen édes íze miatt, mint a cukrot, attól még tény, hogy a méz is okozhat elhízást. Orvosi szempontból a méz éppen olyan ártalmas, mint a cukor, és olyan betegségekhez vezethet, mint a cukorbetegség, a szív- és májproblémák.

5. “A sárgarépától látni fogsz a sötétben.”

Jól tudjuk, hogy a sárgarépa egyik legfőbb előnye magas A-vitamin tartalma. Az A-vitamin pedig javítja a látást. A II. világháborús propagandának köszönhetően a sárgarépa a valaha volt legegészségesebb zöldség lett. A háború alatt a brit légierő egy új típusú radar technológiát fejlesztett ki, és azzal próbálták meg titokban tartani, hogy állították, új sikereik titka az, hogy a pilótáiknak a sok sárgarépától javult a látásuk.

A sárgarépában lévő A-vitamin javítja a látást, de az csak legenda, hogy ettől jobban fogunk látni a sötétben.

6. “Az agyadnak csak 10%-át használod.”

Ezt már biztosan hallottad te is. Ha azt mondjuk, hogy nem igaz, biztos lehetsz benne, még Albert Einstein is felhúzná a szemöldökét.

Sok tudós bizonyította már, hogy szinte az egész agy aktív az ember élete során. Az agy egyes részei felelősek a testünk működéséért. Az agynak csupán 10%-a nem lenne képes ezt a feladatot ellátni.

7. “A mikrótól rákot lehet kapni.”

A mikrohullám nem okoz rákot, és ezt a legkiválóbb kutatók bizonyították. Ha megnézzük, hogyan melegít a mikrohullám, láthatjuk, hogy a sugárzás az ételekben lévő vízmolekulákat melegíti fel, tehát azoktól lesz meleg az étel. Semmilyen módon nem változtatja meg az ételt, és rákot sem okoz.

Az egyetlen, amire figyelned kell, hogy csak arra alkalmas edényeket tegyél a mikróba.

8. “A joghurt javítja az emésztést.”

A joghurt nagyon népszerű azok körében, akik fogyni szeretnének, vagy az emésztésüket javítanák. A probiotikumok lassan lépnek be a szervezetünkbe. Ezek olyan hasznos baktériumok, melyek szabályozzák a belek működését.

De amikor a tested már egyébként is tele van különböző baktériumokkal, hogyan állapítható meg, hogy melyik származik a joghurtból, és hogy az segíteni fog-e? A legtöbb joghurt ráadásul édesített, a benne lévő cukor pedig inkább károssá, mintsem hasznossá teszi.

9. “Ha késő este eszel, kövér leszel.”

Elfelejtheted a mondást, miszerint: “Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár és vacsorázz úgy, mint egy koldus.” A hízás ugyanis nem a napszakon múlik. Sokkal inkább azon, hogy mit és mennyit eszel, na meg, hogy mennyit mozogsz a nap során. Ezek összességéből következik, hogy fogysz, hízol vagy tartod a súlyodat.

10. “A tej jót tesz neked.”

A tejet a kalcium pótlásával és az erős csontokkal kapcsoljuk össze. A legújabb tanulmányok szerint azonban a tejfogyasztás és az erős csontok, valamint a kalcium- és D-vitamin hiány megelőzése között semmilyen összefüggés nincs.

11. “5 emberi érzék van.”

Aki látta a Hatodik érzék című filmet, annak erős lehet a kétsége afelől, hogy az embernek csak 5 érzéke volna. Kiderült, hogy valójában több mint 20 érzékkel rendelkezünk. Egy friss tanulmány szerint olyan kitűnő érzékeink vannak, mint a fájdalomérzet, az egyensúlyérzék és a hőérzet.

Érdekes, hogy állatokban még ennél is több érzéket fedeztek fel, pl. a természetes elektromos ingerek érzékelését, a Föld mágneses erejének érzékelését és a polarizált fény érzékelését, ami segít eldönteni, hogy az állat milyen irányba menjen. Lehetséges, hogy ezekkel az érzékekkel az ember is bír?

12. “A vakok semmit nem látnak.”

Ha eddig úgy hitted, a vakok a teljes sötétségen kívül semmit nem látnak, most meg fogsz lepődni. Ugyanis a legtöbb vak ember éppen a sötétet képtelen látni. Nem valós, hogy a vakok semmit nem látnak, hiszen vannak köztük olyanok, akik látnak elmosódott foltokat, mintákat, formákat, akár még körvonalakat is.

13. “Mindig kell nyújtani edzés előtt.”

Edzés előtt több percet is eltöltünk nyújtással. De tényleg szükség van erre? Kiderült, hogy az edzés előtti nyújtás valójában kevésbé hatékonnyá teszi az edzést. Olasz kutatók szerint, ha biciklizés előtt túlnyújtod magad, a mozgás hatékonysága akár 5%-kal is csökkenhet.

A bemelegítés fontos, hogy elkerüljük a sérüléseket, de mint általában, ezt sem érdemes túlzásba vinni.

14. “A nyelvnek 4 része van.”

Talán hallottad már, hogy a nyelvnek 4 része van, és mindegyikkel más ízt érzékelünk. Ez azonban tévedés, hiszen valójában 5 részből áll a nyelvünk. Az édes, sós, keserű és savanyú mellett az 5. íz az unami, ami a glutamát ízéhez hasonlít.

A nyelvünkön több ezer ízlelőbimbó található, melyek együttműködnek egymással. Próbáld ki! Tegyél egy csipet sót a nyelved hegyére. A sós íz, amit érezni fogsz, elég bizonyíték arra, hogy a “nyelv-térkép” teóriája téves.

15. “Csak egy közvetlen csapás okozhat agyrázkódást.”

“Ez csak egy kis esés volt.” Gondold át újra, mielőtt ennyiben hagyod a dolgot. Bármilyen komoly fejsérülés, aminek hatása van az agyi funkciókra, komoly probléma. Sokan azt hiszik, hogy agyrázkódást csak úgy lehet kapni, ha valakit közelről fejbe vágnak, de ez nem igaz.

Bármelyik, a fejedet vagy a felsőtestedet érő csapás elég erős lehet ahhoz, hogy összerázza a fejedet és agyrázkódást okozzon. Ilyenkor az agy mozgásba lendül és nekicsapódik a koponyának. A fejsérülésedet is ellenőriztesd az orvossal.

BÓNUSZ: 6 óra alvás elég az embernek

Az egészségszakértők azt mondják, javítanunk kell az alvási szokásainkon. Szerintük 8 órát muszáj aludnunk naponta. Ebben a rohanó világban azonban a többségünk számára ez luxus. De ezzel az egészségünket tesszük kockára?

Tudósok bizonyították, hogy őseink legfeljebb 6-7 órákat aludtak, ez cáfolja azt, hogy a modern élet vette el az alvástól az időnket. Nem azon aggódj, hogyan érhetnéd el, hogy napi 8-9 órát aludj, mert a szorongás csak még tovább fokozza az álmatlanságot.

Hajlamosak vagyunk vakon hinni a régi beidegződéseknek. Ezért fontos néha utánanézni, hogy mítosz vagy valóság az, amivel szemben állunk!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét