Anyának lenni sosem egyszerű. Várod, hogy a kisbabád végre nagyobb legyen, de hoppá, egyszer csak kamaszkorba lép, és tudomást sem vesz rólad. A humor azonban ekkor is megmenthet.

15 tweetet mutatunk arról, hogy az anyák a legcifrább helyzeteket is képesek humorral kezelni.

  • Mikor a nagyfiam kiköltözése miatt szomorkodtam, a férjem azt mondta: “Még mindig lehet egy másik gyerekünk.”
    Tehát 2 ember költözik ki a házból. © sarcasticmommy4 / Twitter
  • Szeretek dolgozó anya lenni, mert a munkahelyemen az emberek figyelnek rám. © reallifemommy3 / Twitter
  • A fiam elkövette azt a hibát, hogy azt mondta, valamit túldramatizálok. Ezért megváltoztattam a wifijelszót. Kíváncsi vagyok, ki fogja túldramatizálni a helyzetet 5 percen belül. © sarcasticmommy4 / Twitter
  • A szüleim halloween előtt kérték a listát arról, hogy a gyerekeim mit szeretnének karácsonyra. Ezt küldtem nekik:
    – Pokémon kártyák
    – Bissell Crosswave porszívó
    – új hűtő
    Szerintetek rájönnek? © fullofmomsense / Twitter

  • Néha szörnyű szülőnek érzem magam. Aztán megnézem a Reszkessetek, betörők!-et, és máris jobban leszek, mert én legalább nem felejtettem otthon a gyerekeimet, mikor elutaztunk. Legalábbis kétszer nem… © MommyingHard / Twitter
  • A gyereknevelésről szóló könyvek nem készítenek fel arra, hogy a kamasz gyereked az összes piszkos edényt és evőeszközt a szobájában halmozza majd fel. © sarcasticmommy4 / Twitter
  • A gyerekeim azon veszekszenek, hogy melyikük a fáradtabb. Én csak fekszem itt és szólok, hogy én vagyok az. © deloisivete / Twitter
  • Nem bízom azokban az emberekben, akiknek vannak gyerekeik és tiszta a házuk. © itssherifield / Twitter
  • Imádom, hogy a 2 éves fiamnak az volt az első teljes mondata: “Ne mondd el anyának.” Ezt mondta az apukájának, miközben letekert egy egész tekercs WC-papírt. © MumOfTw0 / Twitter
  • A fiam azt mondta, mindenki olyan anyukát szeretne, mint én. Most nem tudom, hogy megöleljem-e vagy inkább megkérdezzem, hogy mi rosszat csinált. © itssherifield / Twitter

  • A férjem megkérdezte, szeretnék-e ma kikapcsolódni, ezért otthon hagytam őt a gyerekekkel. Ilyen egyszerű a házasság! © sarcasticmommy4 / Twitter
  • A 4 éves gyerekem az előbb azt kiabálta: “Nem én voltam!” Szóval most ki kell találnom, hogy mi az, amit nem ő csinált. © Lottie_Poppie / Twitter
  • Nem vagyok benne biztos, hogy a gyerek mosott fogat, de a fürdőszoba padlója üde menta illatú. © michimama75 / Twitter
  • Mondtam anyukámnak, hogy azt hittem, szülőnek lenni egyre könnyebb lesz, ahogy a gyerekek nőnek. Annyira nevetett ezen, hogy még a könnye is kicsordult. © KatieDeal99 / Twitter
  • Egyik percben még egy fontos üzleti hívást bonyolítok, a másikban pedig azt kérdezem a lányomtól, hogy ő-e Tootie hercegnő. © MumOfTw0 / Twitter
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét