Igaz barátra lelni nehéz még egy átlagembernek is, nemhogy egy sztárnak, akinek az élete a showbiznisz kemény versengéséről szól. Ennek ellenére a híres emberek között is szövődnek igaz barátságok. Nemcsak szórakozni járnak együtt, de a nehéz időkben is támaszai egymásnak.
A következő barátságok hosszú ideje tartanak, és kiállták a legnagyobb viharokat is.

1. Drew Barrymore és Cameron Diaz

Barátságuk 18 évvel ezelőtt kezdődött a Charlie angyalai forgatásán. Ahogy Barrymore mondta: “Megtapasztaltunk együtt születést, életet, halált, házasságot, válást, magasságokat és mélypontokat, szerelmeket, utazásokat, barátokat. Nincs olyan, amit mi ne éltünk volna meg együtt.” Ezek a szavak is bizonyítják, hogy még Hollywoodban is léteznek igaz barátságok.

2. Dylan O’Brien és Tyler Posey

Akkor ismerkedtek meg és lettek barátok, amikor együtt forgatták a Teen Wolf – Farkasbőrben című sorozatot 2011-ben. Azóta a barátságuk szinte testvéri kapcsolattá vált.

3. Hugh Jackman és Ryan Reynolds

A két színész 2009-ben találkozott először az X-Men Kezdetek: Farkas című film forgatásán. A média sokat foglalkozik a párossal, hiszen folyton ugratják egymást. Egyszer Reynolds egy olyan videót posztolt, amelyen egy vicces zoknit visel, rajta Jackman arcával.

4. Ian McKellen és Patrick Stewart

Bár már fél évszázada ismerik egymást, igaz barátok csak 2000-ben, az X-Men forgatása során lettek. Azóta rengeteg közös munkájuk volt, és sok időt töltöttek együtt. Például McKellen adta össze Patrick Stewartot és a feleségét 2013-ban.

5. Jack Lemmon és Walter Matthau

Hollywood legsikeresebb kettőse voltak ők. Nemcsak számos filmben szerepeltek együtt, de a kulisszák mögött is igaz barátok voltak. Lemmon fia egyszer azt mondta: “Az apám megtalálta a bátyját Waltban, akit mindig is keresett.”

6. Jane Fonda és Lily Tomlin

Hollywood egyik leghosszabb barátsága az övék, hiszen több mint 40 éve tart. Együtt dolgoznak, és gyakran együtt jelennek meg a vörös szőnyeges és egyéb társasági eseményeken is.

7. Shay Mitchell és Ashley Benson

A Hazug csajok társasága című sorozat két szereplője 2010 óta ápol szoros barátságot. Bár ez a munka 2017-ben véget ért, még mindig sok közös videót posztolnak a közösségi oldalaikon.

8. Katy Perry és Allison Williams

Közös barátokon keresztül ismerkedtek meg. 2014-ben készítettek egy közös fotót, és azóta elválaszthatatlanok, szinte minden nyilvános eseményre elkísérik egymást.

9. Kendall Jenner és Gigi Hadid

Los Angeles-ben egymás közelében laktak, kamaszkoruk óta barátnők, nagyjából 10 éve. A 2021-es Met-gálán egymás kezét fogva jelentek meg.

10. Matthew McConaughey és Woody Harrelson

Először 1999-ben szerepeltek együtt az Ed TV című vígjátékban. Azóta, vagyis már több mint 20 éve barátok. Minden évben elmennek közös utazásra is, hogy időt szentelhessenek a barátságuknak.

11. Paul Newman és Robert Redford

A Butch Cassidy és a Sundance kölyök című film forgatásán lettek barátok. Barátságuk több mint 40 évig tartott, egészen Paul Newman 2008-ban bekövetkezett haláláig. Redford akkor így nyilatkozott: “Egy igaz barátot vesztettem el. Az életem – és ez az ország – jobb volt akkor, amikor még ő is benne volt.”

12. Paul Wesley és Ian Somerhalder

A Vámpírnaplók forgatásán ismerkedtek meg és váltak barátokká. Nemcsak a magánéletben vannak jóban, de közös üzleti vállalkozást is indítottak, piacra dobtak egy bourbon whiskey-t Brother’s Bond névvel.

13. Robert de Niro és Martin Scorsese

A lista abszolút győztese ez a páros, hiszen barátságuk több mint 50 éve tart. 1973-ban kezdtek együtt dolgozni, de már 16 éves koruk óta ismerték egymást. Robert de Niro egyszer azt mondta: “Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen régóta a barátom.”

14. Sarah Jessica Parker és Andy Cohen

Először a CBS reggeli műsorában találkoztak, amelynek Andy volt a producere. Egy év múlva már közeli barátok voltak, azóta pedig minden évben együtt jelennek meg a Met-gálán.

15. Tom Holland és Zendaya

A Pókember: Hazatérés forgatásán szövődött köztük barátság 2017-ben. Zendaya azt mondta Tomról, hogy ő az egyik legeslegjobb barátja. A barátságukba pedig romantikus érzelmek is vegyültek, és elkezdtek randizni egymással.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét