A testünk tényleg csodálatos. Az ember csontjai erősebbek az acélnál, a gyomorsavunk pedig még a fémet is képes feloldani. És ez még nem minden, hiszen a szerveink olyan dolgokra képesek, amiket ideje megismerned neked is. Fogadjunk, hogy a következő összeállításban lesz olyan, amiről még te sem hallottál!
- Az emberi szem felbontása 576 megapixel, ami nagyobb, mint a jelenleg létező legjobb fényképezőgépeké.
- Egy felnőtt ember 200 különböző izmot mozgat meg egyetlen lépésnél.
- A szaruhártya az emberi test egyetlen része, melyben nem futnak erek, így a szükséges nagy mennyiségű oxigénhez a levegőből jut hozzá.
- Reggelente 1 cm-rel magasabbak vagyunk, mint este. Ennek az oka a gravitáció. Napközben a gerincben és a térdben lévő porcok összenyomódnak, alvás közben pedig visszatérnek korábbi helyzetükbe.
- A gyomorsav olyan erős, hogy a fémet is feloldja. A gyomrot egy folyamatosan újraképződő védőrétegnek köszönhetően nem égeti át.
- A nők agya terhesség alatt összezsugorodik.
- Egy átlagos ember 160.934 km-t gyalogol élete során. Ez annyi, mintha 5-ször megkerülné a Földet.
- A csontokkal és más szervekkel ellentétben, fogaink az egyetlen testrészünk, amelyek nem tudják meggyógyítani, kijavítani magukat.
- Az emberi csontok extrém erősek. Erősebbek, mint az acél vagy a beton. 16 köbcentiméter csont képes elbírni 8.608 kg-ot vagy még többet is.
- Az alsó szemhéjunkon van egy apró lyuk. Ez a könnypont, ami a könnyeket az orrhoz vezeti. Ezért folyik az orrunk, amikor sírunk.
- Óránként 30-40.000 elhalt hámsejt válik le rólunk, ami 24 óra alatt közel 1 millió hámsejtet jelent.
- Bőrünk egész felülete minden hónapban teljesen megújul, ezért egy élet során egy embernek 1000 különböző bőre van.
- A paradicsom több génnel rendelkezik, mint az ember. Több mint 30.000 génje van, ellentétben az emberrel, aki legfeljebb 25.000 gént mondhat magáénak. Az embernek kb. annyi génje van, mint egy gilisztának.
- A szívverés szinkronba tud kerülni a zene ritmusával. Ez jó módszer, ha szeretnél megnyugodni, szabályozni a vérnyomásodat vagy a légzésedet.
- A természetesen szőke hajúaknak van a legtöbb hajszáluk. Kb. 150.000 hajszál nő a fejükön, míg a sötét hajúaknak csak 120.000. De a szőke hajszálak gyengébbek.