Azt hihetnénk, hogy azok a ruhák, amiket Kate Middleton és Meghan Markle a fontos eseményeken viselnek, kisebb vagyont érnek. Ez azonban nem minden esetben van így. A cambridge-i és a sussexi hercegnék többször is okoztak meglepetést azzal, hogy olyan ruhát vettek fel, ami bárki számára könnyedén elérhető, ezzel is bizonyítva, hogy a stílus velünk születik, nem pedig pénzért vásárolható.
A következő összeállításban Kate és Meghan abszolút hibátlan megjelenését láthatod olyan alkalmakon, amikor tömeggyártású ruhákat viseltek.

1. Kate Middleton egy 4.000 forintos, leopárd mintás Zara szoknyát visel fekete garbóval. A szoknyát utána rögtön elkapkodták az üzletekből.

2. Ez az Aritzia Babaton lila ruha, amiben Meghan Markle jelent meg egy csúcstalálkozón. 44.000 forintba került, de akciósan 16.000 forintért meg lehetett vásárolni. Ma már ez sem kapható.

3. Meghan Markle egy 12.000 forintos kötött ruhát választott a H&M kismama-kollekciójából. A ruha még mindig kapható, akciósan 3.000 forintért.

4. A cambridge-i hercegné egy fehér és kék csíkos Zara ruhában jelent meg egy jótékonysági lovaspóló-mérkőzésen. Ára 22.000 forint volt.

5. Mikor 2013-ban a Warner Bros. Studios egyik rendezvényére látogatott el, Kate Middleton ezt a 12.000 forintos, TopShopban kapható ruhát viselte. A ruhát 1 órán belül elkapkodták.

6. 2019-ben a dél-afrikai körútján Meghan Markle egy 27.000 forintos Mayamiko ruhában volt, ami egy malawi márka a fair trade jegyében.

7. 2013-ban Kate Middleton egy 13.000 forintos, TopShopos ruhát választott. Ma már nem kapható.

8. 2020-ban Kate egy fekete-fehér Zara ruhában jelent meg, amelynek ára 40.000 forint volt, de akciósan 7.000 forintért is árulták. Azonnal megvásárolták az összeset belőle.

9. 2018-ban a repülőből kilépve Meghan egy Asos ruhában volt látható. A ruha 18.000 forintba kerül, és még mindig kapható.

10. 2015-ben Londonban egy gyermekközpont meglátogatásakor Kate Middleton is egy Asos ruhában jelent meg. Teljes ára 14.000 forint volt, leárazva 11.000 forintba került. Már nem kapható.

11. 2020 januárjában Meghan Markle egy 21.000 forintos Massimo Dutti pulóvert viselt egy londoni látogatáskor. A szoknya ugyanaz a márka, ára 35.000 forint.

12. A cambridge-i hercegné egy Gap nadrágot választott magának, mikor 2016-ban Cornwallban járt. A nadrág ára körülbelül 8.000 forint.

13. Dél-afrikai körútján 2019-ben Meghan Markle egy 37.000 forintos Madewell farmerdzsekit viselt. Ezt még mindig meg lehet vásárolni.

14. Kate egy sporteseményen egy 13.000 forintos Mango felsőben és egy Zara nadrágban jelent meg. A Marks&Spencer cipő is csak körülbelül 16.000 forintba került.

15. Meghan ezt a 38.000 forintos Everlane overált viselte Dél-Afrikában 2019-ben.

16. Kate Middleton 2014-ben egy New Yorki gálán jelent meg ebben a 18.000 forintos, fekete, garbónyakú, Seraphine márkájú ruhában, ami még mindig megvásárolható.

17. Meghan Markle-re szegeződött minden tekintet ebben a 37.000 forintos Banana Republic márkájú ruhában.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét