Rengeteg fát vágnak ki azért, mert útban vannak az építkezéseknél. De vannak építészek, akik számára ez nem opció, nem hajlandók fákat feláldozni a cél érdekében sem. Inkább tesznek extra erőfeszítéseket, hogy a fákat biztonságban tudják, és a munkáikkal bizonyítják, hogy a természetes és az ember alkotta környezet igenis létezhet egymás mellett harmóniában.
Reméljük, a következő 17 projekthez hasonlót a jövőben egyre többet láthatunk majd.

1. Ennél a Starbucksnál lyukat vágtak a tetőbe a pálmafának.

2. Biztosan nem volt egyszerű így megépíteni a kerítést, de megérte.

3. Ezt a falat hullámosra csinálták, hogy jusson elég hely a természetnek.

4. A tervező nem vágatta ki a fát, annak ellenére sem, hogy az görbe és elég nagy.

5. “A szomszédom a fák köré építette a kerítését.”

6. “Ha azt látod, hogy egy fa köré építették a tetőt, tudhatod, hogy ez egy jó hely.”

7. Ez a fa egy faház sarkában találta meg a maga helyét.

8. Egy lyukat csináltak az üvegbe, amin átfér a fa.

9. Ez a fa egy étterem ablakából nyúlik ki az utcára.

10. Látszik, hogy ennek a háznak az építtetői nagyon szeretik a természetet.

11. Ez egy hotel Kubában.

12. Gondosan kikerülték a fát.

13. Ennél a kerítésnél jut elég hely a fának és a rajta élő növényeknek is.

14. Ez a fa a járdát is birtokba fogja venni.

15. “Az apukám a fa köré építette a teraszt.”

16. A természet és az építészet tökéletes harmóniája.

17. Egy fa nő ki ebből a Magyarországon lévő kis házból.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét