A gyermekvállalás csodás és nehéz is egyszerre. A szülők között vannak feltalálók és dizájnerek is, akiknek számos olyan dolgot köszönhetünk, amelyekről a korábbi generációk még csak nem is álmodhattak.
Készítettünk egy listát a legmenőbb gyerekholmikról, amelyektől a szülők élete jóval egyszerűbb és kényelmesebb lehet.

1. Világító gömbök

Ezekkel a gömbökkel a gyerek már nem fog félni a sötétben, hiszen maga mellé teheti őket az ágyban, vagy viheti magával, mikor kimegy a mosdóba.

2. Okospelenkázó

Ez az okos matrac meg tudja mérni a gyerek testsúlyát és magasságát, segít a baba étrendjének és napirendjének összeállításában. Okostelefonról működtethető.

3. Szuperkompakt babakocsi

Első ránézésre olyan, mint bármelyik másik. De össze tudod hajtogatni akkorára, hogy simán befér egy hátizsákba. A súlya csupán 4 kg, ezzel világrekordot állított fel.

4. Fordító a gyermek sírásához

Négy lehetséges választ tud adni arra, hogy miért sír a baba. Lehet az a baj, hogy éhes, fáj valamije, fáradt vagy pelenkacserére van szükség. És 92%-ban pontos! Idővel veszít ebből, de egy 4 hónapos babánál még 77%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy mi a probléma. Az alkalmazás fejlesztésekor a készítők 200.000 felvételt elemeztek újszülöttek sírásáról.

5. Önmelegítő palack

Ez a különleges palack lehetővé teszi, hogy bárhol is vagy, fel tudd melegíteni az italt a gyereknek. Nem árammal működik, így kábelek sem kellenek hozzá. Egy egyszer használatos patront tartalmaz, amiben só és víz van. Percek alatt képes felmelegíteni a palack tartalmát maximum 37 fokra.

6. Biztonsági karkötő

A szülők legnagyobb félelme az, hogy a gyerek elveszik. De legalább már feltalálták a biztonsági karkötőt. Ez a kütyü hasonló egy órához, okostelefonnal működik, és meg tudja mutatni a gyermek tartózkodási helyét. Ha a karkötő a megadott területen kívülre kerül, vészjelzést küld a telefonra. Több családtagnak is adhatsz hozzáférést az alkalmazásban.

7. Hőmérő matrica

Segítségével úgy tudod megmérni a gyerek lázát, hogy közben nem zavarod, nem ébreszted fel. A bőrre kell ragasztani, és megfelelő pontossággal mér. Ha a gyerek testhőmérséklete megemelkedik, a készülék értesítést küld a szülők a telefonjára, ami el is menti a bekövetkező változásokat.

8. Okosfogkefe

Bluetooth segítségével kell a telefonhoz csatlakoztatni. Fogmosás közben minden mozdulatot mutat. Ha a gyerek a megfelelő mozdulatokat használja, pontokat és jutalmat kap érte. A fogmosásból ezzel izgalmas játék lesz.

9. Térdpárna

Annak a babának, aki most teszi meg az első lépéseit, a világ tele van veszélyekkel. Az éles kavicsok és a durva szőnyeg is felsértheti a térdét. Cuki térdpárnákkal azonban ez kivédhető.

10. Vicces tányérok

A vacsora is lehet mókás. Ez a tányér tökéletes megoldás azoknak az anyáknak, akik folyton hisztivel szembesülnek, mikor itt az ideje az evésnek.

11. Kanalas végű cumisüveg

A cumisüveg és a kanál kombinációja ez a kis eszköz, ami kényelmesebbé teszi az utazás vagy a séta közbeni etetést. Ha nem fogy el az összes étel, könnyen lezárhatod és elteheted későbbre.

12. Cumi és fogzáskönnyítő egyben

A hűtőben lehet tárolni és mosogatógépben is tisztítható. Egyszerre éri el az ínyt mindenhol, egyszerű kialakítása pedig megakadályozza a kórokozók megtelepedését az eszközön.

13. Kivetítő és zenelejátszó

Ez a projektor segít a babának elaludni. Cuki képeket vetít a plafonra, miközben nyugtató dallamokat játszik.

14. Vicces etetőkészlet

A gyereked sok mindent nem akar megenni? Akkor reptesd a szájába az ételt. Ez a mókás kis készlet rábírja majd, hogy megegye még azt az ételt is, amit eddig visszautasított.

15. Ruhák beépített mozgásérzékelővel

Ebben a speciális ruhában olyan készülék van, ami érzékeli a gyerek légzését és mozgását, így a szülőknek nem kell az éjszaka során folyton felkelni, hogy megnézzék, hogy van a baba. A teknős formájú kis kütyü rögzíti a baba légzését, testhelyzetét, a szoba hőmérsékletét, és minden információt továbbít a telefonra.

16. Mókás játéktároló a fürdőbe

Ezzel a béka alakú tárolóval egyszerűen össze tudod gyűjteni a fürdőkádban úszó játékokat. A habot mosd le róla, majd tapaszd a csempére.

17. Automata ringató

Helyetted ringatja a babát, a kezeid mozgását imitálva. Tedd az eszközt a babakocsi markolatára, és mehetsz is a dolgodra.

18. Ágy újdonsült szülőknek

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét